A zadruga épületének emeletén dolgozott, ami képletesen és a valóságban is azt jelentette, hogy felette állt. A könyvelést vinni, minden nap vasalt ingben és nadrágban megjelenni rangot adott. Holmi tanulatlan parasztlányok, akik semmire sem vitték, sőt az apjuk csak temetőcsősz volt meg alkoholista, nem lehettek jó partik egy ilyen fiúnak.
Pedig Böske szép lány volt valaha. Szőkésbarna haja, tökéletes fogsora és ragyogó barna szeme mellett András sem ment el szótlanul. Táncoltatta is a bálban a filigrán lányt. Mindez addig tartott, amíg András anyja el nem beszélgetett a fiával. Gyorsan rávilágított a köztük lévő szakadékra, és ráparancsolt, hogy vegye lazábbra a köteléket. Túlságosan nem kellett lazítani, mert nem volt min, ugyanis a szőke fiú nagyon népszerű volt a lányok körében, Böske csak egy volt a hódításai közül. Lerázni azért nem akarta, mert még egy rajongó női szempár jól jött egy férfiembernek.
Nándika édes mosolyával, bújós természetével mindig is a nagy szerelmét juttatta eszébe. Egy fikarcnyit se hasonlított az urára, akit soha nem szeretett, ahogy az se őt.
Minka miután kiadta magából könnyű reggelijét, jobban lett. Arca sápadtsága múlóban volt. Mintha lázas teste megnyugodott volna.
– Gyalog jössz, vagy tudsz kapaszkodni a biciklin? – kérdezte az anyja.
– Inkább gyalogolok – válaszolta Minka, mert elég erőt érzett magában.
Böske bólintott. Hazáig szinte egy szót sem váltottak. A kislány nem értette, miért nem kap ő is teát azonnal, mint Nándika, amikor megbetegszik. De már belenyugodott, hogy sok kérdésére nem érkezik válasz. A legtöbbjüket fel se merte tenni.
Egy hét múlva lakodalomba készültek. Azon a nyáron már a harmadikba. Ez nem volt meglepő, mert a nyár az esküvők ideje volt. Apja egyik kollégájának fia nősült, ami azt jelentette, hogy ott lesz az egész zadruga. Ötszáz fő alatt nem is hívták volna lagzinak az eseményt. Az volt a szokás náluk, hogy ilyenkor mindenki beleadott apait-anyait, ha kellett, erőn felül is. Ötszáz embert jóllakatni, itatni és süteményekkel ellátni kemény pénzeket jelentett, mégis sokan nem törődtek vele.
Az asszonyok már egy héttel előbb sütni jártak a lányos házhoz. Ők a közeli rokonok, keresztszülők, szomszédok voltak, így több dologgal is hozzájárultak a lagzi sikeréhez. Vitték a tojást, a lisztet, cukrot, mákot, sőt csirkéket is, mert egy héten át önmagukat is etetni kellett. Nem szaladgálhattak haza ebédelni, hiszen a munka akkor nem haladt volna.
A sok nő duruzsolt, veszekedett, pörölt egymással, de a napok mégis vidáman teltek. Minka sokszor megfigyelte már, hogy a nejlonotthonkás nénik előszeretettel pálinkáznak. Gyűlölte az ital szagát, a testükből kiáradó izzadtságszagot, a papucsaik csattogását. Vastag karjukon megfeszült a virágos ruha és hónaljuk alól vastag szőrpamacsok kandikáltak ki. Fura volt látni, hogy nem csak a fejükön nő haj. Arra gondolt, biztosan sokat kell addig nőnie, amíg neki is virágozni kezd a hónalja.
A forgatag, a jövés-menés viszont nagyon tetszett neki. Annyira gyúrták, nyújtották a levestésztát, készítették a méretes rétest, hogy nem volt idejük a lábatlankodó gyerekekre rászólni.
Máskor Minka mindenbe belekotnyeleskedett volna, persze csak úgy módjával, de most nagyon fáradt volt. Napok óta csak lézengett otthon. Láza elmúlt, de enni nem tudott.
Nem tűnt fel senkinek, hogy megváltozott, mert megérkeztek ládában a csirkék, anyja azzal volt elfoglalva. Ötven pelyheske költözött be hozzájuk. Csak rövid ideig voltak szépek, utána már enyhén tollasodtak, és egyre büdösebbek lettek. Nem voltak hosszú életűek, mert ők csirkét csirkével ettek. Hathetes koruktól Böske már daraboltak őket. Némelyik csak galambnagyságú volt, de ropogós sült csirkének elmentek főleg fokhagymás uborkasalátával.
Apja mindig későn ért haza, és ha beesett, nem sokkal később traktorra ült újra, és a saját földjeikre ment ki. Este elaludt a tévé előtt, és olyan hangosan horkolt, hogy nem lehetett tőle hallani a filmet. Hangosítani meg nem volt szabad. Az zavarta volna.
Kicsit téblábolt a tésztát gyúró asszonyok között és csodálattal figyelte, hogy milyen ügyesen készül a cérnametélt a lakodalmi vacsorához.
A két koszorúslány is ott viháncolt, de inkább szórakoztak meg ettek, minthogy segítettek volna. Azt vitatták, hogy rózsaszínű ruhájuk vajon tetszeni fog-e vendégeknek, merthogy a selymet valami kimondhatatlan nevű helyről szerezték be. Mindkettő nagylány volt, legalább tizennégy évesek. Az egyikük arcát pattanások csúfították, de nem nagyon zavarta, mert folyamatosan kellette magát a betérő férfiaknak.
Minka megfigyelte, hogy az asszonyok egy része nem nézi jó szemmel az effajta viselkedést. A lány anyja viszont nem szólt rá, talán észre sem vette. Beletemetkezett a sütemények illatába, és fel-felhajtott egy pohár pálinkát.
Sietni kellett, mert közeledett a nagy nap. Az örömanya idegesen futkosott a házban. Próbált mindent kézben tartani, de nehezen ment. A borjút még nem vágták le, pedig ebédre borjúpaprikás lesz, ezt mindenki tudta. A bor sem érkezett meg. Emellett a pénz is úgy folyt el a napok előre haladtával, mint a munkát segítő nedű az emberek torkán.
Látszott rajta, hogy legszívesebben ostorral nógatná a segítőket, de nem tehette, hiszen mindenki azért jött, hogy könnyítsen a terhein. Ez így volt szokás. És az is, hogy ne törjék össze magukat a nagy igyekezetben.
Szombat reggel Minka alig bírt felkelni az ágyból. Karja ernyedten lógott mellette, amikor az asztalnál egy kis tejbe mártogatott kenyeret próbált leerőltetni. A tejet amúgy is gyűlölte.
– Jaj, te lány, nem tetszel nekem – jegyezte meg az anyja, de tudva, hogy nincs sok idejük, nem nógatta tovább a kislányt, hanem vasalni kezdte az ura hófehér ingét.
Egy csíkos nyakkendőt is kikészített hozzá, de tudta, úgysem fogja felvenni.
Két ruhát vett elő a szekrényből. Az egyik egy egyszerű, sötétkék, alul bővülő dzsörzé ruha volt kerek nyakkal. A másik, egy virágos, könnyű darab. Ez utóbbit estére tervezte, mert az esküvői szertartás előtt nem illett vidám ruhába menni. Este viszont táncolni a forgatagban tökéletes lesz benne.
Nándika az udvaron szöszmötölt. Talált egy döglött egeret, talán a kutya kapta el. Azt piszkálgatta egy bottal. Nem értette, miért nem fut el. A kutya ott ugrándozott körülötte és hangos ugatással mondta a magáét.
Minka apja még hajnalban kiszaladt megnézni a kukoricát. Minden héten megvizsgálta a fiatal csöveket. Az idén jó termésnek ígérkezett. Ahogy a búza is.
Minka rendes esetben már tele lett volna izgalommal. A lakodalom maga volt az élet a faluban. Már az is tetszett neki, ahogy a vőfélyek hívogatni jártak. Általában két a házasulandóhoz közeli fiatal rokon töltötte be a szerepet. Varrattak nekik elegáns, szürke öltönyt és a bal vállukra kaptak egy selyemkendőt virágokkal díszítve. A kendőből két szinte földig érő szalag tette még díszesebbé a kinézetüket. Kezükben egy görbebot volt, az is feldíszítve selyemmel és virágokkal. Házról házra jártak. Minka sokáig azt hitte, hogy oda mennek be, ahová csak akarnak, de természetesen nem így volt. A meghívottakat keresték fel a listájukról és kis verset szavalva kérték meg a ház lakóit, hogy tiszteljék meg a jegyespárt a jelenlétükkel.
A lakodalom egyetlen helyen lehetett csak, a kultúrotthonban, ott volt elég hely. Az előtértől a színpadon át minden kis helyet benépesítettek. Asztalok és kényelmetlen padok tömkelege jelentette, hogy készen állnak a fogadásra. Ötszáz főnél alább senki nem adta, mert az szégyen lett volna. Egy kétezernél valamivel nagyobb faluban ez nem volt kis teljesítmény. Volt, aki évekre eladósodott egy ilyen nagyszabású lagzi megrendezése után, de akkor is megadta a módját. Nehogy a falu a szájára vegye. Annál semmi nem lehetett szégyenletesebb, minthogy kibeszéljék a családok: lám, még arra sem képes, hogy rendes módon megvendégelje a rokonokat, barátokat. És a falu szája gyakran nem volt kedves és elnéző.
A hajnalig tartó mulatság mindig az új pár hazakísérésével végződött, ami általában a kora reggeli órákban esett meg. Addigra a násznép persze alig állt a lábán, de ez mit sem számított. Volt mit mesélni utána évekig.
Egy hete, amikor meglátta, hogy házuk felé közelednek a vőfélyek, azonnal boldog lett. Volt már sok lagziban, de mindegyik elvarázsolta. A két fiú eléggé kapatosan állított be. Mindenhol megkínálták őket pálinkával vagy süteménnyel, csoda, hogy egyáltalán járni tudtak. A meghívás szövege is akadozott, és bele gabalyodtak, de végül a lényeg megvolt. Minka anyja, amikor kikísérte őket, azon gondolkodott, mi a rossebet vegyenek nászajándékba, hisz kávéscsészekészletet és ágyneműt tucatjával kapnak a párok. Viszont a helyi kisboltban, amiből összesen négy volt, nemigen lehetett kapni különleges dolgot. Maradt a jól bevált pénzes boríték.
Folytatjuk…
