Az utóbbi hónapokban egyre többször látni a közösségi médiában olyan sztárokat, akiknek megjelenése aggodalomra ad okot. Kórosan soványnak tűnnek, miközben cikkek sora egekbe emeli őket kinézetük miatt. Pl. mostanában Charlize Theron, Demi Moore vagy épp Ariana Grande fényképei töltik meg a netet, és sokan találgatják, hogy betegek-e vagy tényleg ez a trendi manapság?
Az is visszás, hogy a hétköznapi életben egy átlagember esetében a környezete biztosan megrémülne és orvoshoz küldene valakit, aki ennyire látványosan lefogy, ehelyett a címlapok úgy hirdetik őket, mintha lenyűgöző alakjuk lenne és soha nem néztek volna ki jobban. Ezek a nők példaképek, és ha nem is mindenkinek, és nem is minden fiatal lány kedveli őket, de az vésődik beléjük, hogy csak akkor lesznek értékesek, ha csont és bőrként élnek.
A test nem divatkellék, bármennyire szeretnénk azzá tenni. Nem változik évszakonként, és nem lecserélhető évente-kétévente. Vannak határai, és ha valaki ezeket átlépi, ritkán ússza meg büntetlenül.
Nem tudhatjuk, mi áll egy-egy ilyen külső mögött: betegség, stressz, genetika vagy gyógyszeres kezelés, ezért veszélyes és etikátlan különböző diagnózisokat kreálni. Viszont a média kritikátlanul ünnepli a szélsőséges soványságot. A kilencvenes években, amikor a beesett arc, kiálló kulcscsont és a csontsovány test jelentette a női ideált, megrémültünk. Ma mintha újra ez kerülne előtérbe, pedig folyamatosan az önelfogadásról szónokolnak egyesek.
Feltehetnénk a kérdést is, hogy a hírességeknek van-e felelőssége a saját külsejükkel kapcsolatban? A válasz nem könnyű, mert egyetlen nő sem tartozik magyarázattal a teste miatt, és senkitől nem várható, hogy megváltozzon mások kedvéért. Ugyanakkor vannak emberek, akik életét milliók figyelik, akik beépülnek a kultúránkba, akik nemcsak modellek, színészek, hanem egy kulturális jelenség részei. A valódi problémát nem az jelenti, hogy ma Marilyn Monroe túlsúlyosnak lenne mondható, hanem az, hogy a társadalom miért képtelen elfogadni, hogy egy nő akkor is lehet szép negyven-, ötven-, és hatvanévesen is, ha nem úgy néz ki, mintha alig enne. Miért ünnepli a világ azokat, akik elvesznek a saját ruhájukban?
Demi Moore, Charlize Theron és Amal Clooney nem tinédzser, mégsem tudja feldolgozni az öregedést. A soványságot, a kislányos kinézetet ma oly módon preferálják, hogy nehéz kiállni a sorból annak, aki a reflektorfényben él. Erről bővebben mesélhetne Kate Winslet is, akit sikerei csúcsán is folyton azért bántottak, hogy hollywoodi mércével mérve kövér. Nem számított, mit tett le az asztalra, a teste nem felelt meg az elvárásoknak.
A nőktől évszázadokon át azt várták el, hogy legyenek láthatóak, de ne túl hangosak, legyenek sikeresek, de ne túl erősek, és legyenek szépek mindig mindenkor.
A címlapokra nem lehet felkerülni olyan mondatokkal, hogy harmonikus életet él XY, de azzal, hogy mennyit fogyott, és milyen fantasztikusan néz ki ötvenen túl, igen.
A soványság trend, méghozzá nem egészséges. Harmóniában lenni a testtel, hangosan nevetni, elégedetten szemlélni a világot azonban sosem fog kimenni a divatból. Talán ezek a nők jól néznek ki, vagy olyasmit képviselnek, amelytől mi távol állunk, mégse lehetünk biztosak abban, hogy valóban jól érzik magukat a bőrükben. Mekkora küzdelmet folytathatnak, amikor éhesek, vágynak valami finomra, de mosolyogniuk kell az elismerésért!
Vajon mit ünneplünk, amikor meglátjuk Ariana Grandet, akinek beesett mellkasa ijesztő, ahogy arcformája is, amelyben már alig felfedezhetők régi vonásai? Valóban ragyognak ezek a nők, ahogy Victoria Beckham-ről hisszük, aki a 80-as évek óta nem evett meg egy kocka csokit? Vajon az az élet, amelyet a test szolgálatába állítanak, megéri? Fontosabb lehet mindennél az elismerés és hű, de jól néz ki mondat? Bizonyára igen, nem beszélve arról a nyomásról, ami körülveszi őket.
Sztárok, klisék és a süllyesztő…Milyen pokolian nehéz lehet úgy élni, hogy minden falatunkat meg kell gondolni, nehogy a sajtó ízekre szedjen!
Nem véletlen a mondás, hogy a siker nem mindig jár együtt a boldogsággal.
