Egy langyos amerikai löttyben biztosan pofon akarta volna vágni a sértett a sértegetőt, de ez nem Hollywood, és Panna sem Cameron Diaz, hogy menten agresszíven lépjen fel, mert valaki betolakodott az aurájába. Márpedig a fickó ezt tette, és még észre sem vette. Panna úgy érezte, nem érdemel választ, mert semmi köze hozzá, hogy miért nem edz, miért túlsúlyos némileg, és hogy megfutamodik-e, az mindenkor az ő döntése. Ezért inkább elővette a leghatásosabb megsemmisítő pillantását, és elköszönt. Nem teátrálisan, inkább, mint egy felfuvalkodott hólyag, aki tudja az igazságot, de nem érdekli.
Odakint az utcán még egy ideig mérgelődött, majd arra a megállapításra jutott, hogy helyesen cselekedett. Mi a csudának mondott volna bármit is? Ám a szavak nem hagyták nyugodni, ezért félhangosan mondta és mondta a magáét, míg a metrólejáróhoz nem ért.
Később, belépve lakása keskeny előszobába, elszállt a magabiztossága. Meglátta kerekedő Buddha szobrát a tükörben, és legszívesebben elsírta volna magát, de ehelyett a konyhaszekrényhez lépett, és benyúlt a lábasok mögé, ahová elrejtett némi csokit, hogy a nehéz időkben megvigasztalhassa magát. Egy mogyorós Milkában nem lehet csalódni, gondolta elégedetten, amikor megcsörrent a telefonja. Ágika kereste, és mielőtt a köszönésen túl bármit is mondhatott volna neki, dőlni kezdett belőle a szó. Hallgatta és hallgatta, a csoki pedig fogyott, és az eszem két kockából eszem egy tábla lett. Nem tíz deka, mert a mai Milkák már csak kilenc dekásak, ami vigasztaló egy olyan embernek, aki fogyni akar.
Ágika nem bírt leállni a mesével, amelynek minden második mondata jutott csak el az agyáig, de amikor barátnője közölte vele, hogy ő is életmódot vált, edzeni fog, felröhögött.
– Nevess csak! Tudom, hogy nem hiszed el, de megcsinálom, aztán nézhetsz!
Úgy látszott, kissé felhúzta az orrát, de úgy döntött, bizonyítani fog.
– Nem akartam elárulni, de ma meglátogattam egy olyan helyet is, ahol segítenek – jelentette ki magabiztosan.
– Gasztroenterológusnak hívják – mondta neki Panna tudálékosan.
– Gasztro francnak, edzeni voltam. Volt ott egy segítőkész csávó, és mindent elmagyarázott.
Panna nem akart hinni a fülének. Nem tudta, meg merje-e a kérdezni, hová tévedt be, hisz nem lehet, hogy ugyanoda, ahová ő.
– Tényleg? És kibírtad?
– Miért ne bírtam volna? Arra a szórólapos helyre mentem, ha már annyira erőltették…
Barátnője szája tátva maradt. Alig kerülték el egymást…Bizonyára ő is találkozott a kopasz rámenőssel. És ha találkozott, akkor nem szállt le róla. Ismerte Ágikát, nagyon megnyerő tudott lenni, ha akart, megállás nélkül hízelgett minden férfinak, aki a közelébe került.
– Örülök! És nem volt ciki a sok fiatal között? – kérdezte undokul.
– Pontosan olyan volt minden, ahogy hirdetik. És a segítőm is tett róla, hogy ne bénázzak. Te, az a pali nem is néz ki rosszul!
– Milyen pali?
– Aki a lapon volt. Nehogy azt mondd, hogy nem emlékszel rá, mert veszek neked Bilobilt.
– Akkor két legyet egy csapásra? – faggatta Panna ijedten. Maga sem értette, mi keltette benne ezt az érzést, de hamar eluralkodott rajta. Ágika ügyesebb, bátrabb, ő meg egy gyáva nyúl. Megmondta az az alak is.
– Úgy is lehet mondani! – visított fel barátnője, és el is köszönt, mert folytatnia kellett a főzést. Persze csak kalóriaszegény dolgokból, mert a fogyás másképpen nem működik.
Panna legszívesebben leordította volna a fejét a kioktatás miatt, ehelyett a csokipapírra meredt és érezte, hogy megfájdul a hasa. Legfőképp az idegességtől, de az is lehet, hogy a tökéletes Milka tett be neki, vagy épp a kezdődő gyomorrák tüneteit észleli…Nehéz volt eldönteni.
Folytatjuk…


























































