Reggel a lányok valódi energiabombaként viselkedtek, Gréta nehezebben bírt velük, mint általában. Hiába keltek időben, csak irtó nagy késéssel tudtak elindulni.
– Miért nem mehetünk el holnap este mi is a bálba? – kérdezte körülbelül századjára Léna.
– Mert dolgozni megyek, kicsikém, nem szórakozni. Ezt már milliószor megbeszéltük.
– Mi is tudunk dolgozni, segítünk – közölte Kamilla erősen selypítve.
– Kedves tőled, drágám. A főnököm azonban nem örülne neki, ha vinnék magammal segítséget.
Ezután Léna az óvodáig büntető hidegséggel viselkedett Grétával. Ő volt az idősebb és a makacsabb is kettőjük közül. Kamilla hamar felülemelkedett a sérelmein. Inkább elmesélte nagynénjének, hogy új kisfiú jár a bölcsibe, aki nagyon kedves, megvédte Mórictól, aki már megint kergette őt.
Gréta minden erejével próbált teljesen a kicsikre koncentrálni, és kiengesztelni Lénát, de pattanásig feszültek az idegei. Bekísérte őket a színes, vidám épületbe, búcsúzáskor azonban csak Kamillától kapott orrpuszit, és aznap reggel a szokásos családi medveölelés sem tűnt őszintének; Léna részéről Gréta még mindig büntetésben volt.
Kirohant az óvodából, még éppen elcsípte a trolit. A párperces út alatt végig latolgatott: mikor hívja fel Tibor séfet? Már hallani akarta megnyugtató szavait, a bizonyosságot, hogy pár levesescsésze miatt nem veszti el a jólfizető másodállását. Végül úgy döntött, korán van, csak munka után hívja fel.
A gyerekek izgatottan várták, egész délelőtt a jótékonysági bálra készültek. Egymást túlmutogatva jeleltek, Gréta azt se tudta, hová nézzen. Ebéd előtt megtartották főpróbát is, készen álltak a várva várt bálra.
Kata, az igazgatónő, lépett mellé a rögtönzött színpad előtt.
– Itt van a gyógypedagógusok gyöngye – súgta somolyogva. – Csodát műveltél velük, Gréta. Bevallom, nagyon meglepett, amikor Béla azt mondta, zenés darabot szeretnél betanítani siket és vak gyermekeknek, de szerintem pont ettől lett zseniális.
– Kár, hogy csak egy csapat gazdag, félrészeg embernek fogják előadni a partin. Reméljük, legalább mélyen a zsebükbe nyúlnak, értékelve azt, mennyi munkájuk van benne a gyerkőcöknek.
Kata nevetett, de Gréta minden szavával egyetértett. Égetően nagy szükségük volt a pénzre, veszélybe került minden fejlesztési tervük, miután az állam valamilyen bürokráciai zűrzavar miatt megvonta tőlük a támogatást. Egyetlen esélyük ez a bál maradt, ahol irreálisan nagy összeget kell összegyűjteni az iskola alapítványának. Kevés embert érdekel igazán a siketeket és vakokat oktató intézmény sorsa, pláne azokat hagyja hidegen, akiket sosem érintett ez a fajta fogyatékosság.
Mindketten a gyerekek után sétáltak, akik Béla irányításával az öltöző felé tartottak.
– Vennem kell egy szexi magassarkút, hátha lesz valami értelmes pasi az estélyen – sóhajtott fel Kata.
Ezúttal Grétán volt a sor, hogy nevessen. Felnézett az igazgatónőre, okos nő volt, a munkájában profi és sikeres, de a magánéletét – különösen a férfiak terén – leginkább a katasztrófa szó jellemezte. Gréta szerint a férfiak féltek Katától, mert nem tudtak megbirkózni egy nővel, aki határozott, önálló és gyönyörű. Tűzvörös hajával egy igazi vadmacskának hatott.
– Ne kuncogj! Jövő hónapban betöltöm a negyvenet, ha nem akasztok le végre magamnak egy hímet, örökre vénlány maradok.
– A görcsös akarat ezen nem segít, Kata. Csak lazulj bele, és ne felejtsd el tudatosítani magadban, hogy nincs veled semmi baj. Ha megleled a társad, nem lesz kérdés és bizonytalanság, egyszerűen érezni fogod.
– No, nézd csak, a kis pszichológus. Eddig azt hittem, csupán egy kiváló pedagógussal van dolgom. Nem tudtam, hogy zsenge korod ellenére, ennyire bölcs vagy. – Kata vigyorogva oldalba bökte Grétát. – De viccet félretéve, menj el te is nyugodtan, Béla megtartja a délutáni foglalkozásokat. Nincs semmi sürgős dolgod, inkább vegyél valami szép rucit magadnak.
Az igazgatónő kacsintott egyet, de Gréta csak egy magára erőltetett mosollyal viszonozta. A bankszámlaegyenlege a nulla felé konvergált, a Stefánia Palotában megrendezett puccos partira alkalmas ruhája szintén zéró volt.
Sebtében elköszönt Katától, majd a gyerekektől. Azonnal fel akarta hívni a séfet, noha rettentően félt a végső döntéstől. De Gréta azt vallotta, inkább tudja a biztos rosszat, mint félelemmel teli bizonytalanságban éljen.
Kirohant az iskolából, megállt a sarkon, és az iskola zöld vaskerítéséhez dőlve próbált mélyeket lélegezni, míg a mobil halkan búgva jelezte, hogy kicsöng.
– Jó napot, Tibor! Hogy van?
– Gréta, már vártam a hívásod.
Ekkor a lány tudta, nem kell többé bemennie a Black Rose-ba. A konyhafőnök mindig kedves és selymes hangja érdesen és gondterhelten csengett.
– Szóval nem tudta meggyőzni Almásit?
– Nem.
– Semmi gond, séf – megköszörülte a torkát. Szüksége volt néhány másodpercre, hogy a csalódás keserű gombócát vissza tudta nyelni.
– Sajnálom! Szabolcs egyébként is nagyon csökönyös ember, de tegnap este kifejezetten megzabolázhatatlan volt.
– Ez Budapest, csak pislantok egyet, és már találtam is másik munkát – bizonygatta Gréta teljesen hiteltelenül.
– Minden jót kívánok, Gréta! Ha bármiben tudok segíteni, szóljon bátran.
– Köszönöm!
Zsebre vágta a mobiltelefont, majd lehangoltan ballagott tovább a forgalmas utcán. A füle kikapcsolt, néma csend vette körbe. Úgy elmélyedt saját kis világában, hogy nem hallotta az autókat, a dudaszót, az emberek hangját maga körül.
Ösztönösen lépdelt, a kereszteződésekben, rutinból szétnézett, majd haladt tovább. Elsétált a turkálóig, ahol olcsón árultak márkás használt vagy sérült alkalmi ruhákat.
Egykedvűen tologatta a telepakolt vállfákat, a legtöbb szép darabot még használtan sem tudta megfizetni.
Végül megakadt a szeme egy tűzpiros koktélruha olcsó árcéduláján. Pánt nélküli, fűzős felső részét a tengernyi tüllből álló alsórésze tette különlegessé. A ruha oldalán hosszú szakadás éktelenkedett, de a varrás mentén, amit úgy ítélt meg, hogy kijavítható. Rachel Allan neve szerepelt a címkén, de Gréta még sosem hallott róla.
A kiadott pénzt jótékonysági kiadásként könyvelte el magában. Azzal vigasztalódott, hogy ő ezzel járul hozzá az alapítványi iskola működéséhez.
Otthon a lányok lelkesen segítettek neki. Először megvarrta, majd kézzel alaposan kimosta, és felakasztotta a kád fölé száradni.
– Kész.
Nedves kezével Kamilla orrára koppintott, aki tátott szájjal bámulta a csöpögő ruhát.
– Királylány leszel benne – jelentette ki teljes meggyőződéssel.
– A királylányok hosszú ruhát viselnek, nem?
A kicsi a fejét rázta, mire Gréta felkapta, kivitte a konyhába, ahol Léna már terített a vacsorához.
– Menj, Kamilla, segíts a nővérednek kitenni evőeszközöket.
A gyerekek vidáman hangulatban vacsoráztak. Boldogan fogadták a hírt, hogy nagynénjük ezúttal egész este velük marad, kilenckor szorosan Grétához bújva aludtak el.
Gréta feloldotta a telefonját, éjszakai állások után kutatott, de a McDonald’s volt az egyetlen értelmes ajánlat, ahol négyórás éjszakai műszakot ajánlottak. Noha majdnem feleannyit ígértek, amennyit a Black Rose-ban keresett, lementette az e-mail címet.
– Az is több, mint a semmi – suttogta a lányokat figyelve.
Beleszagolt Léna illatos, puha hajába, majd lassan behunyta a szemét. Néhány percig engedte, hogy mázsás súlyként nehezedjen rá az a felelősség, amit a nővére halálával mért rá a sors. Majd elhatározta, hogy holnap egy teljesen új napra ébrednek, amelyben csakis jó dolgok várnak rájuk.
Kép: a szerző sajátja


























































