Misi tudta, hogy nem véletlenül hívja félre. Idegesen gyűrögette a sapkáját, és fél szemmel a gyerekére nézett. Minka tiszta nagyanyja volt, ugyanaz a szemforma, ugyanaz a magas homlok. Nem ismerhette, mert unokája születése előtt két évvel meghalt, de Misi Minka egyes mozdulataiban mintha imádott anyját látta volna viszont.
– A kislányt azonnal kórházba kell vinni és meg kell műteni! Tudom, hogy Zomborhoz tartoznak, de én csak Szabadkára tudom beutaltatni. Vigyék, mert nagyon rosszul van. Biztos, hogy elfertőződött a testében az a gally. Valószínűleg jókora darab benne maradt a térdében. Elgennyesedett. Ha nem műtik meg, meghal!
Misi egyszerűen nem tudta felfogni, hogy ekkora lehet a baj. Csak rémülten és tanácstalanul nézett az orvosra. Egy gyerekcsíny, hogy fajulhatott idáig? Miért nem vette észre sem ő, sem Böske, hogy a lányuk ennyire szenved?
– Köszönöm, doktor úr! Az isten áldja meg!
– Írom a beutalót és vigyék!
– Mivel tartozom? Ne haragudjon, hogy vasárnap zavartuk!
– Ne bosszantson, jóember! – mordult fel az orvos. – Mindjárt jövök.
Pár percen belül hozta is a papírt, és úgy tessékelte ki őket, mint a betolakodókat. Nem fogadott el pénzt.
– Azonnal Szabadkára, megértette?
Misi felnyalábolta a kislányt és szinte futott vele az autóig. Szíve torkában dobogott. Az orvos hangja elárulta, hogy nincs vesztegetni való idejük. És még a pénzt sem vette el. Ekkora lenne a baj?
Félhangosan annyit mondott Lalinak, hogy Szabadkára, de gyorsan, aki bólintott, és beletaposott a gázba. Minka elaludt, ahogy elindult a kocsi.
*
Böske idegesen tett-vett otthon. Keveset jutott eszébe a lánya. Amikor beszálltak a kocsiba, végigfutott az agyán, hogy nem lehet semmi komoly baja, mert szívós gyerek. Nem látszik rajta, de az. Egyszer már visszajött a halál előszobájából. Két hónaposan bélhuruttal került kórházba, és azt is legyűrte. Pedig az orvos, amikor meglátta a csenevész kislányt, a fejét csóválta. Aztán tíz hét múlva ő csodálkozott a legjobban. Böske nem bánta, hogy nem kellett szoptatnia, mert sehogyan sem tudta elfogadni, hogy anya lett. Már a teherbeesés sem ment könnyen annál az egyszerű oknál fogva, hogy nem engedte Misit magához közel. Ha csak lehetett, kifogásokat keresett, de erre nem volt olyan gyakran szükség, ugyanis az ura sem közeledett túl gyakran.
Volt valami szaga, ami elriasztotta. Nem a tisztátalanság szaga volt ez, nem is az izzadtságé, inkább valami megmagyarázhatatlan, ami a pórusaiból áradt. Ez talán a nemtégedszeretlek- szag volt, amely átszivárgott mindenen, és megült a házuk falai között.
Ahogy Minkát elvitte az autó, Böske készülődni kezdett. Elővette a lavórt és tetőtől talpig megmosta magát. A szappan illata lassan elfeledtette minden félelmét. Andrástól kapta pár éve, a ruhásszekrény aljában őrizte. Eddig csak egyszer használta. Félt, hogy elfogy, és akkor alig marad neki valami a férfiból. De ma az övé lehet, a jó isten se akadályozhatja meg ebben. Ott alul kétszer is átszappanozta magát, hogy olyan tiszta legyen, amilyen a lelke sosem. A férfi nagyon kedvelte dús szeméremszőrzetét, és mindig mondta neki, hogy imádja csókolgatni odalenn. A nő ettől ezredszerre is zavarba jött. Nem azért, mert nem látott vagy hallott hasonlót már, inkább a tudat, hogy őt ott is szeretik, szokatlan volt neki.
Misivel szó sem volt ilyesmiről, mert három percnél tovább soha nem tartott az együttlétük. Sose elégült ki mellette. Ha András nem mutatja meg neki, milyen a földöntúli öröm, akkor azt hitte volna, hogy benne van a hiba. Vagy, hogy ilyen csak a regényekben, Erdős Renée-nél létezik. Mégis két gyereket szült, igaz, ahhoz nem kellett élveznie a szeretkezést.
Felvette az egyik apró mintás kartonruháját és biciklire pattant. A vasárnap azért is volt jó időpont, mert az emberek otthon voltak, pihenték a hetet, így jobban elkerülhette, hogy valaki meglássa.
Nem voltak illúziói, a falu szeme mindig nyitva volt, de bízott benne, hogy aznap megússza. Semmi mára nem vágyott, csak hogy a férfi átölelje és csókolja vadul minden porcikáját.
A kis faház majdnem a falu legvégén állt. Amolyan sufniszerű volt, benne tartották a kerti szerszámokat, és a tartalék benzint. Volt benn egy keskeny ágy is, amolyan egyszemélyes forma. Arra szolgált, hogy András nagyapja meghúzódhasson ott olykor-olykor, amikor leitta magát a sárga földig. Remélte, hogy nem lesz minden nagyon poros és koszos. Olyan gyorsan tekert, hogy mire odaért, teljesen kimelegedett. A biciklit a ház oldalának támasztotta, de úgy, hogy az utca felől észrevétlen legyen. A rozzant faajtó nyikorogva tárult fel és a félhomályban azonnal meglátta a férfit, aki felugrott és szenvedélyesen átölelte.
– Tudtam, hogy el fogsz jönni! – mondta kifulladva a csókoktól, amivel Böske nyakát és ajkát beborította. – Istenem, de gyönyörű vagy!
Az asszony jéghideg teste tüzes poklot járt meg. Érezte, ahogy zsibbadt ereiben újra keringeni kezd a vér. András keze a szoknyája alá ért, és úgy nyúlt a bugyijába, hogy már-már fájt a kemény érintés.
– Szeretsz engem? – lehelte halkan.
A férfi bódultan kapta fel és vékony testét az ágyra tette olyan puhán, olyan lágyan, mint valami törékeny tárgyat.
– Csak téged – mormolta, miközben méretes szerszáma kőkeményre duzzadt.
Folytatjuk…
