Ezt a képet egy mexikói fotós, Enrique Metinides készítette az 1960-as években. Elmondása szerint egy anya nem tudta kiváltani kislánya holttestét, mert nem volt pénze koporsóra. Segítséget kért egy koporsókészítő üzlete előtt, és az arra járók végül összedobták neki a pénzt. Természetesen arra sem volt pénze, hogy a koporsót hazavitesse, gyalog kellett vinnie.
Ez a fénykép a gyász és a szegénység szimbóluma lett idővel, nem beszélve arról, hogy milyen kegyetlen emberi sorsot mutat be.
Egy asszony, aki elveszítette gyerekét, de nincs mellette senki, nincs ott a családja, ami osztozna a fájdalmában, nincs gyászmenet, csak ő, a koporsó és az út, amelyet végig kell járnia. A koporsó olyan kicsi, mintha egy gyerekjáték lenne, csak épp egy gyermek felszik benne, akinek élete túl korán ért véget.
Nincs nagyobb fájdalom a világon, mint eltemetni a gyerekünket. A természet rendje szerint a gyerek búcsúzik el szüleitől, és ha nem ez történik, akkor megreped a világ, és már soha semmi nem lesz, nem lehet olyan, mint régen. Itt is ezt láthatjuk.
A történet szerint a kislány közlekedési balesetben hunyt el, és amikor anyja elment érte a halottasházba, nem akarták odaadni neki, mert nem tudta megfizetni a koporsót. Az elviselhetetlen fájdalom közepette ennek a nőnek azzal is szembe kellett néznie, hogy szegény és végtelenül kiszolgáltatott. Ki tudja, mikor evett, aludt utoljára? Talán könnyeit rég elnyelte a föld, vagy az is lehet, hogy létezik akkora bánat, amely egy idő után nem termel könnyeket.
Bizonyára sokan elsétáltak mellette úgy, hogy elfordították a fejüket, nem tudtak mit kezdeni a bánattal, vagy nem hittek neki. Egyesek adakoztak, ő pedig ott állt és várta, mikor gyűlik össze annyi, hogy hazavihesse gyermeke testét. Miközben gyászolt, kénytelen volt segítségért könyörögni olyan idegeneknek, akik semmit nem tudtak róla és az érzéseiről.
A fotó legmegrázóbb részlete nem is maga a hófehér koporsó, hanem az, ahogy az anya fogja. Épp úgy, ahogy gyermekét tarthatta. Olyan szeretettel és óvatossággal. Mintha még félne, hogy elesik, megfázik, megüti magát.
A szülői szeretet nem szűnik meg a legnagyobb veszteséggel sem. A szegénység, a fájdalom közepette is talpon kell maradnia, mert a legnehezebb terhet hordozza.
Egy terhet, amelynek nincs kilókban mérhető súlya, de nehezebb bárminék, amit egy ember valaha felemelhet.
