Dékány doktorhoz bejutni nem volt egyszerű. Híre és tudása legendás volt. Hatvan felé járhatott, de olyan aktív volt, mint egy huszonéves. Annyira tipikusan orvos kinézete volt ősz szakállával és hajával, hogy az utcán is bárki megmondta volna a foglalkozását. Moravica dimbes-dombos falu volt a szomszédban, nagyobb, tehetősebb, mint Minka faluja, Bácsgyulafalva. Máskor biztosan érdeklődve tapadt volna az autó ablakára, de most nem volt ereje hozzá.
Lali bácsi olyan hangosan beszélt, hogy zakatolt a feje. Kötelességének érezte szórakoztatni a beteg apját, közben meg olyan büdös cigarettafüstöt eregetett, hogy a kislány nehezen tudta visszatartani a hányingerét.
Sárga ujjai között egymást váltogatták a szálak. Lali bácsi egészében sárga volt a bagózástól. A bőrébe beleívódott a dohány szaga, és sárgára színezte a körmeit, a fogát, még a szeme fehérje sem volt már fehér. A vékony hajszálerek, amelyek behálózták, sárga takarást kaptak.
Minden ötödik mondat után köpött egyet. Ki az ablakon, ami nem volt gond, mert nagyon lassan vezetett.
A földúton mentek, mert az rövidebb volt. Nemes egyszerűséggel országútnak hívták a zötyögős terepet, amelyen a szintén sárga Zastava zötyögött. Útközben még vetettek egy-két pillantást a napraforgóra és a kukoricára is, ami a földek nagy részét belakta.
Misi ideges volt, de mégsem ordíthatott rá a sofőrre, mert vasárnap délben hatalmas szívességet jelentett, hogy átviszi őket, még ha fizetni is kellett érte. A pénz nem minden. A falubeliek nem törődtek azzal, hogy sok-e vagy kevés, ha nem akartak megcsinálni valamit, egyszerűen nem tették. Vagy hazudtak, mert az is könnyen ment.
A tíz kilométer a rogyadozó úton messze többnek tűnt. Mire begördültek a falu fő utcájára, Minka elaludt. Moravica csendes volt, a bunkók is vasárnap délutáni szunyókálásban voltak. A falubeliek így nevezték a szomszédokat egyszerűen csak azért, mert református vallásúak voltak többségben. Volt ebben egy jó adag irigység is, ugyanis az ottaniak ügyesebben intézték a falu dolgát, azért is fejlődött gyorsabban. Egy bútorgyáruk is volt, ami kifejezett városi minősítést eredményezett. A kanyargós fő út aszfaltja is sokkal jobb minőségű volt, mint Minka falujáé.
A gyerekorvos egy valaha szebb napokat látott kúriában lakott. Falait világoszöldre festették, és a nagy bejárati kapu is zöld volt. Pergett róla a festék, de eleganciája kirítt a környező kockaházak rengetegéből. Hogy kié volt egykoron, senki nem tudta, vagy csak nem beszéltek róla, ugyanis a háború után nem volt okos dolog emlegetni a régi világot.
A nagykapu kopogtatója oroszlánfejben végződött. A falon egy kék tábla hirdette szerbül és magyarul is, hogy Dékány István, azaz Stevan Dekanj gyerekorvos ott rendel.
Az autó erős fékcsikorgás közepette állt meg előtte. Minka kinyitotta a szemét. Tudta, hogy megérkeztek, és ettől még jobban megijedt. Vajon mit fog mondani a doktor bácsi? Össze fogja szidni, mert rossz volt és szófogadatlan? Kiabálni fog? Vagy csak ad neki egy hatalmas oltást a fenekébe?
Óvatosan kikémlelt az ablakon, látta, hogy apja kipattan az autóból, és az oroszlános kopogtatóval nagyot koppant a nehéz tölgyfaajtóra. Aztán nem történt semmi. Újra kopogtatott még vagy kétszer, mire megjelent egy nagy kötényes, haragos arcú nő.
– Dobar dan! – mondta kelletlenül.
– Jó napot, adjonisten! – mondta Misi lekapva fejéről micisapkáját.
– Jó napot! – váltott magyarra a nő. – Nem tudják, hogy vasárnap van?
– De tudjuk, csak baj van.
– Baj van, baj van, mindig ezt hallom! Már egy karcolás is baj maguknak! – zsörtölődött a nő.
– Nem úgy van az! – kapta fel a vizet Lali ácsi, aki eddig bőszen hallgatott. Érezhető volt a hangján, hogy ha még egy szót szól, az igen cifra lesz.
– Mit akarnak a doktor úrtól? Csak akkor keltem fel, ha élet-halál kérdése! Neki is joga van olykor pihenni.
– Nem jöttünk volna ide, ha nem lenne nagy a baj – jegyezte meg epésen Minka apja. – A lányom nagyon rosszul néz ki. Pár apja megszúrta a lábát egy ág… Valami baj lehet, mert csúnyán feldagadt. Már nem is eszik.
Minka ekkor nagyon lassan kinyitotta a kocsi ajtaját. Fehér arca és rémült tekintete nem hazudtolta meg az apját. Mielőtt azonban lépett egyet, megbicsaklott a lába és, ha Lali bácsi nem kapja el, elvágódik.
Az asszony erre már nem szólt semmit.
– Hozzák be! Azonnal felkeltem a doktor urat! Jöjjenek! Itt a váróban fektessék le a padra! Hozok vizet.
A vékony kis test úgy hevert a fehérre festett tölgyfapadon, mint egy lelőtt madár. Keze lelógott, és alig pihegett.
Dékány doktor pillanatokon belül megjelent. Ránézett a gyerekre és megdöbbent.
– Szentséges Isten! – mondta.
Meghallgatta, mi történt, majd megtapogatta a lányka térdét. Ahogy hozzáért Minka kinyitotta a szemét.
– Nem akarok oltást! – suttogta alig hallhatóan.
A morcos asszony közben megjött a vízzel. Minka ivott pár kortyot, de ahogy felült, azonnal szédülni kezdett.
– Jöjjön velem! – szólt a doktor az apához.
Folytatjuk…
