Kevés olyan művész van, akinek munkássága és ezzel együtt öröksége ennyire megosztja a világot. Woody Allen nemcsak filmjei miatt marad emlékezetes, hanem a személye körül felmerülő kényelmetlen kérdések miatt. Vajon mit kezdjünk azokkal a zsenikkel, akik magánélete legalább annyira furcsa, mint a művészete?
Hollywood sosem volt mentes botrányoktól. Hűtlenségek, titkos viszonyok, hatalmi visszaélések mindig is voltak, csak sokukra nem derült fény. Ha átlagemberekről van szó, pár héten belül meg is feledkeznénk róluk, de vannak ügyek, amiket nem lehet csak úgy kiradírozni a köztudatból.
Woody Allen és nevelt lánya, Soon-Yi Previn kapcsolata ilyen. A film fővárosában voltak súlyosabb ügyek is, nem egy gyilkosságot tusoltak el, sok színész, rendező ellen emeltek vádat, mégis előfordult, hogy karrierjük kevésbé sínylette meg, mint a neves rendezőé.
Woody Allen esetében azért is rendkívül kemény a közvélemény reakciója, mert nem egy egyszerű szerelmi viszonyt láttak az emberek, hanem annál sokkal többet.
Az emberek, ha örökbe fogadnak gyereket, akkor úgy érzik, családdá kell válniuk, mert a család nem egy jogi procedúra következménye, hanem egy érzelmi rendszer. Mindegy ki szerepel a papírokon, ki a hivatalos gyám. Allen éveken át nevelte (még ha nem is a klasszikus értelemben) Mia Farrow örökbefogadott gyerekeiket. Az emberek látták közös fotóikat, ünnepeiket, és azokat a családi képeket, amelyeket más emberek is posztolnak naponta.
Ezért, amikor nyilvánosságra került a Soon-Yivel való kapcsolata, megdöbbentek. A rendező apafigura volt, méghozzá egy olyan, aki átlépett egy határt. Ez a határ ma is tabunak számít.
Woody Allen évtizedeken át kissé esetlen, de intelligens, szellemes értelmiségi szerepében tündökölt. Filmjeiben gyakran szerepeltek morális dilemmák, véleményt alkotott a lelkiismeret kérdéseiről, és viccé változtatta az emberi gyengeséget. Az emberek szerették azt a kisembert, akit megjelenített, erre a valóság arcul csapta őket. A csalódás abból is fakadt, hogy nem azt tette, amit vártak tőle. Ezt kognitív disszonanciának nevezik. A nézők, rajongók fejében kialakul egy kép egy személyről, és amikor a valóság szembe megy ezzel, erős belső feszültség keletkezik a két kép között. Sok esetben a reakció felerősödik vagy épp tagadásba megy át.
Woody Allen esetében a néző egy illúziót veszített el. Későbbiekben több váddal is szembe kellett néznie a sikeres rendezőnek, de a botrányok azon túl, hogy ráültek az életére, nem juttatták a vádlottak padjára.
Az ő története már régen nem arról szól, hogy hogy mit várunk a művészektől. Inkább arról, hogy el tudjuk-e választani az alkotót az alkotásától. Arról, hogy a tehetség felmentést adhat-e erkölcsi kérdések alól.
Erre nincs általános válasz. Vannak, akik ma sem hajlandóak megnézni egyetlen Woody Allen-filmet sem, mert már képtelenek elfogadni őt. Egy embert, aki felségül vette a nevelt lányát…Ez túlmutat azon a határon, amelyet sokan el tudnak fogadni. Mások azonban azt vallják, tegyen a művész, amit akar civilként, munkássága egészen más
. Ezért olyan nehéz megérteni, ha kedvenceinkről kiderül, hogy gyerekeket molesztáltak, nőket erőszakoltak, vagy épp gyilkosságok részesei.
Az Annie Hall és a Hannah és nővérei ettől függetlenül zseniálisak, de már nem lehet naivan csodálni az alkotót, akiről élete első felében mást hittünk. A modern városi ember krónikása beszennyeződött. Hősei, akik féltek a magánytól, öregedéstől, önmaguktól, más értelmet kaptak, de ettől függetlenül sokak számára maradnak útmutatók.
Mindenkinek szíve joga eldönteni, zavarja-e, ha kedvence nem az, akinek hitte.
Kép forrása: Pinterest
