– Hagyd csak Lujzi, menj haza! Elbírok egyedül a maradékkal, ma különösen fáradtnak tűnsz.
Gréta kivette a fáradságtól nyúzott, görnyedt háttal járó nő kezéből a tiszta tányérokat.
– Köszönöm, drágám! Holnap szabadnapos leszek, de nekem kell vigyáznom a lányom három ördögfiókájára.
– Egyébként már rég lejárt a munkaidőd. Befejezek itt mindent, ne aggódj!
A jókora túlsúllyal rendelkező asszony magához rántotta Grétát egy pillanatra, mielőtt elindult az öltözők irányába. A lány mosolyogva folytatta a munkát, már csak a leveses csészéket kellett kipakolnia a szárítóból, majd a helyükre tenni őket.
Egy nagy adagot pakolt a fémtálcára, minél előbb végezni szeretett volna a fehér mosogatóban, hiszen még akadt dolga bőven a konyha többi részében. Éppen a nehéz tálcával egyensúlyozott kifelé, amikor megcsúszott valamin – talán egy kifröccsent olaj vagy más ételfolt lehetett. Egyetlen pillanat alatt elvesztette az egyensúlyát, szinte repült a teli tálcával, majd hangos csörömpölés közepette ért földet. A levesescsészék fele ripityára tört, a lány pedig a fájdalomtól eltorzult arccal feküdt a romhalmaz közepén.
– Mi az isten folyik itt? – ordított egy idegen hang Gréta feje felett.
Óvatosan megpróbált feltápászkodni, de az alkarját elvágta a tengernyi éles cserépdarab egyike. A pasas lehajolt, és könnyedén felrántotta a lányt, mint egy darab rongyot. Nem volt benne semmi figyelmesség vagy óvatosság.
– Mi a faszt művelt? – sziszegte fenyegető hangon.
– Én csak…
– Gréta, mi történt? – A séf ugrott melléjük aggódó tekintettel. – Megsérültél?
– Nem tudom – nyögte. – Elnézést, megcsúsztam valamin.
– Semmi gond, gyere velem!
– Mi az, hogy semmi gond? – üvöltött fel Szabolcs. – Maga mindig ilyen ügyetlen, éjszakánként eltöri az étkészlet felét? Öltözzön át, hazamehet, többé nem akarom itt látni a konyhámban. Ki van rúgva!
A férfi dühösen bökött Gréta mellkasa felé, akinek elakadt a lélegzete attól a gyűlölettől, ami a pasas sötét szeméből szikrázott. Csak messziről hallotta, hogy séf próbálja megvédeni az idegbeteg idegentől, közben őt az ájulás kerülgette. A konyhafőnök végül bekísérte a saját irodájába, lefertőtlenítette és bekötötte a vágást, ami Gréta alkarján éktelenkedett. A lány csak remegve bámúlt ki a fejéből, és egyetlen gondolat kavargott benne: Ki van rúgva!
– Sajnálom, séf! Valami kiömlött a padlóra, váratlanul elcsúsztam rajta.
– Csitt, Gréta, nem kell magyarázkodnod. Negyven éve konyhán dolgozom, hidd el, láttam már egy s mást. Előfordul az ilyesmi, nincs semmi gond.
A konyhafőnök próbálta kedves mosollyal tarkítani a mondandóját, de a lány rettegett, hogy elvesztette a munkáját.
– Tényleg kirúgott az a férfi? Egyáltalán ki volt ez a zsémbes alak? Én még sosem láttam itt.
– Almási Szabolcs, az étterem tulajdonosa. A horvátországi éttermet látogatta meg az elmúlt hetekben, és egyébként sem jellemző rá, hogy éjjel bent van, amikor te dolgozol. Nem olyan félelmetes, amilyennek látszik, hidd el!
– Azt erősen kétlem – nyögte a lány.
Gréta fáradt sóhajjal vette tudomásul, hogy nagyobb bajban van, mint gondolta, hiszen az étterem tulajdonosa tényleg kirúghatja, amikor csak a kedve tartja.
– Holnap délelőtt telefonálj be, addig megpróbálok beszélni vele. Majd elmondom, milyen döntésre jutott.
– Köszönöm, séf!
Gréta hálásan megölelte az idős férfit, nagyon kedvelte a főszakácsot, no meg a munkáját is. Arról már nem is beszélve, mekkora szüksége volt a pénzre, amit az éjszakai mosogatásért kapott.
Egykedvűen tusolt le és öltözött át, nem örült annak sem, hogy egy órával korábban hazamehet.
Kilépett az utcára. Az eső már elállt, a járdák és utak vizesen csillogtak az alvó város pislákoló fényben. Mélyet szippantott a csípőssé vált levegőből, és kocogni kezdet. Fázósan húzta össze magán a vékonyka kabátot, mert beszökött közé a hideg szél.
Az Ostrom utcán végigloholt anélkül, hogy bárkivel találkozott volna. A Széna tér sarkához érve sétára váltott, rendszertelenül kapkodta a levegőt, ezért szúrni kezdett a tüdeje. Nem volt valami gyakorlott futó, tulajdonképpen sosem sportolt komolyan semmit, mivel a villamos és a busz utáni futás nem számított sportnak.
A téren lézengett néhány ember, a villamosmegállóban italtól túlfűtött fiatalok táncoltak és rettenetesen hamisan énekeltek. Gréta mosolyogva nézte őket. Legszívesebben csatlakozott volna az életet szemérmetlenül habzsoló egyetemistákhoz. Arra gondolt, mikor szórakozott utoljára, de nem volt ideje visszaemlékezni, mert megérkezett a villamos.
Amikor becsukódtak az ajtók, a szűk térben összekeveredett kellemetlen szagok vették körül. Egy hajléktalan bűze mellé alkohol, és az emberekből kiáramló parfümmel keveredett izzadságszag társult.
Gréta a Mester utcánál leugrott a villamosról, gyorsan friss levegő után kapott. Megszaporázta lépteit, új építésű házak és romos, százötven éves épületek váltották egymást a környéken. Nemrég fákat ültetettek az utcájukban, a városrendezés a tavaszi megújulás keretein belül zöldebbé kívánta tenni a fővárost. Gréta és a lányok imádták a cseperedő facsemetéket, sokszor megsimogatták őket, és köszöntek nekik. Kamilla a minap még meg is locsolta a legkisebbet, hogy ő is nagyra nőjön.
Tíz perc séta után megérkezett szerény kis lakáshoz, amit azóta bérelt, mióta a lányok vele éltek. Csöndben osont be a szobába, Marika néni elbóbiskolt a helyszínelőkről szóló sorozat közben, pedig az volt a kedvence.
Gréta mosolyogva figyelte egy darabig, ezredszer is hálát adott a sorsnak, hogy éppen ez az idős hölgy lakott a szomszédban. Mivel Marika néni egyetlen lánya Londonban élt, minden szeretetét és gondoskodását Grétára és a lányokra zúdította. Esténként mesélt nekik, lefektette őket, majd megvárta, míg Gréta éjjel hazaért a munkából. Folyton azt mondogatta, hogy úgysem alszik, így legalább hasznosan tölti az átvirrasztott éjszakákat.
– Marika néni!
Óvatosan megérintette a vállát, nem akarta megijeszteni.
– Megjött, kedvesem?
– Igen. Hazakísérem, hogy kényelmesen tudjon pihenni. Minden rendben volt?
– Angyalok ezek a lányok, én mondom magának. Miután elment, csak egy fejezetet olvastam a könyvből, és már aludtak is – fecsegett az idős nő. Nem látszott rajta, hogy mindössze pár másodperce ébresztették fel.
– Köszönöm, nagyon hálás vagyok! Ígérem, hogy egyszer viszonozni fogom a sok segítségét.
Az ősz hajú hölgy legyintett, hogy Grétába fojtsa a szót. Felállt, felnyalábolta a fonalát és a kötőtűjét. Éppen sálat kötött a lányoknak, akik nagyon lelkesek várták, de Gréta attól tartott, hogy nyár közepére fog elkészülni a várva-várt ajándék.
Kikísérte Marika nénit, a gangon egészen a bejárati ajtóig sétált mellette. Néhány semmitmondó szóval összefoglalta a napját, de a leveses csészékkel történt incidensről mélyen hallgatott. Nem szerette volna, hogy érte aggódjon a szomszédja. Segített neki kinyitni az ajtót, megvárta, amíg belülről visszakattan a zár, mielőtt visszament a saját lakásába.
Megnézte Kamillát és Lénát, akik mélyen aludtak az ágyukban. Csodálta őket egy darabig, gyönyörűnek látta mindkét kislányt. Egészséges, pirospozsgás arcukon szétterült a nyugalom. Szőke loknis hajuk legyezőként terült szét a hercegnős párnahuzaton.
Gréta rendkívül ritkán adta át magát a szomorúságnak és a kesergésnek, de az éjjel történtek kihúzták lába alól a talajt. Nem is a kellemetlen szituáció zavarta, azon utólag csak nevetett volna, ahogy az idegbeteg férfi ordítozásán is, de a kirúgás fenyegetettsége rettegéssel töltötte el.
Levetkőzött, fáradtan bedőlt az ágyába, azonban sokáig nem jött álom a szemére, mert Almási Szabolcs villámló tekintete kísértette. Alig várta, hogy beszélhessen Tibor séffel. Remélte, hogy az ő közbenjárásával megtarthatja a munkáját.
Kép: a szerző sajátja
