Az ENSZ adatai szerint 2024-ben mintegy 50 ezer nőt és lányt öltek meg partnereik vagy családtagjaik világszerte. Ez napi 137 áldozatot jelent, vagyis nagyjából 10 percenként meghal egy nő azért, mert erőszakos kapcsolatban él.
Drámai módon elszaporodtak ezek a gyilkosságok, de azt sem állíthatjuk, hogy régebben jobb volt a helyzet, csak ma pontosabban dokumentálják őket.
Európában, különösen Spanyolországban ez kiemelt társadalmi kérdés, mert 2003 és 2024 között 1293 olyan nőt tartanak számon, akit partnere gyilkolt meg. Európa más részén kedvezőbbnek mondható a helyzet, de közel sem megnyugtató. A nőgyilkosságok 34%-át az a partner követi el, akivel a nő szoros kapcsolatban volt vagy van. Tehát nem egy idegen az utcán, hanem egy férfi, akivel együtt élt vagy szerelmi kapcsolatban állt.
A legtöbb ilyen gyilkosság hátterében nem gyűlölet, hanem féltékenység és birtoklási vágy áll. Az elkövetők nagy része képtelen elfogadni a szakítást vagy elutasítást, de a nők önálló döntéseit is. A gyilkosságokat megelőzően hónapokig, évekig bántalmazza szóban, fenyegeti, kontrollálja és bántja fizikailag. A nők azért halnak meg, mert végleg el akarják hagyni az ilyen embert.
A modern társadalom egyik különös ellentmondása, hogy miközben a nők sosem voltak ennyire függetlenek, mint manapság, sok férfi identitása még mindig a hagyományos hatalmi szerepekre épül. Ha egy nő többet keres, válni akar vagy csak nemet mond valamire, akkor ezt megaláztatásként élik meg. Az egészséges lelkületű ember ilyenkor dühös lesz, elkeseredik, gyászol, de igyekszik tovább lépni. A bántalmazó viszont büntetni akar. Ha nem lehet az övé, ne legyen senkié, ezt jól ismerjük kultúránkból is. Nem a szerelem öl, ezek nem szerelmi drámák, hanem a kontroll elvesztése az, ami tragédiához vezet.
Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy az erőszak oly mértékben kúszott be a hétköznapokba, hogy sokan normalizálják. Ezrek nőnek fel kiabálás, megalázás és fenyegetések közepette. Aki gyerekként azt tanulja meg, hogy a szeretet együtt jár a félelemmel, később nehezen ismeri fel a bántalmazást. Sajnos az erőszak gyakran öröklődik is.
A nőgyilkosságok ritkán történnek villámcsapásként. Sok esetben jelzik a fenyegetést, zaklatást, a verést, de nem történik semmi. A társadalom félrenéz és családi konfliktusként kezeli, sőt el is ítéli, mondván, miért nem lép ki a nő, és változtat a helyzeten.
A 21. században a technológia hatalmasat fejlődött, de a féltékenység, a birtoklási vágy, a hatalom iránti igény és az agresszió ugyanaz maradt, mint évszázadokkal ezelőtt. Mi lehet ennek az oka?
Az emberek többsége nehezen fogadja el, hogy a gonoszság nem úgy néz ki, ahogy a filmekben. Sokan úgy hiszik, hogy a bántalmazó férj durva, agresszív, és mindenki előtt megmutatja ezen tulajdonságait. A valóság azonban az, hogy a legtöbb ilyen férfi kedves szomszéd, megbecsült kolléga, szerető apa. Amikor egy nő jelezni próbál, sok esetben értetlenségre talál. Egyesek azt hiszik, hogy a bántalmazásnak mindig nyoma van, és ha egy nő nincs tele kék-zöld foltokkal, nem dagadt fel az arca, akkor nem is olyan súlyos a helyzet. A kutatások azonban azt mutatják, hogy a pszichológiai terror, a fenyegetés, elszigetelés legalább olyan romboló, mint a fizikai erőszak. Csak nem olyan látványos.
A társadalom egy része még ma is hajlamos a nő viselkedésében keresni a hibát. Miért szült neki gyereket? Miért nem hagyta el? Miért találkozott vele újra. Ezek a kérdések mind az áldozatot teszik felelőssé, miközben a bántalmazó kapcsolatok pszichológiája ennél sokkal összetettebb. A félelem, a remény, a szégyen, a gyerekek miatti aggodalom, az anyagi függőség és az önbizalom teljes lerombolása megnehezíti a kilépést.
A legtöbb ember szeretné azt hinné, hogy a világ igazságos és jó hely, ezért amikor valaki segítséget kér, nem tudják megmagyarázni a valóságot, inkább túlérzékenynek, hisztisnek gondolják a nőt, aki eltúlozza a dolgokat. A bántalmazó férfiak gyakran erre építenek és elhitetik másokkal, hogy partnerük labilis, mentálisan instabil, depressziós. Mire a nő eljut arra a pontra, hogy segítséget mer kérni, sokan kételkednek szavaiban. Így még a hitelessége is megkérdőjeleződik. Legtöbben éppen emiatt nem mernek megszólalni.
Ezért a segítséget kérő nővel szemben sosem lehetünk kételkedők. Nem mondhatjuk neki, hogy Biztosan igaz, amit mondasz? Nem reagálod le rosszul? Nem vagy te túlérzékeny? Ha netán tévedünk a helyzettel kapcsolatban, akkor maximum átlépünk rajta, de ha valaki veszélyben van, akkor nem hagyhatjuk, hogy az életével fizessen, hiszen jelezte a bajt.
Nagyon fontos, hogy a hatóságok is megváltoztassák a hozzáállásukat. Komoly törvénymódosításokra van szükség ahhoz, hogy megfékezzük a nők elleni erőszakot. Mondhatunk ezekre bármit, a tények sajnos magukért beszélnek, és az erőszak nemcsak családi ügy, hanem társadalmi probléma, amelyet szigorúbb büntetések alkalmazásával lehetne csökkenteni.
