Vannak hírességek, akikről haláluk után sem tudja eldönteni az utókor, hogy milyen emberek voltak valójában. Ismerjük munkásságukat, úgy tűnik, mintha tisztában lennénk azzal, kit látunk a filmvásznon, aztán robban a bomba, és a sztár leesik a piedesztálról.
Joan Crawford épp ilyen nő volt. Erőt sugárzott, és úgy tűnt, a nehézségek csak megerősítik. Egy olyan világban épített karriert, amelyet a férfiak irányítottak. Szegénység és megaláztatás része volt életének, de élő bizonyítékot szolgált arra, hogy egy nő a puszta akaraterejével meg tudja változtatni a sorsát.
De megszólalt a lánya, Christina, aki megjelentette a Mommie Dearest c. könyvét, amelyben egy általunk nem ismert nőt mutatott be. Lerántotta a leplet anyja mítoszáról, és azt állította, hogy a hollywoodi csillogás mögött düh, folyamatos kontroll és a kegyetlenség rejtőzött.
Joan Crawford egész életét szinte vallásos fegyelemmel építette fel. Mindennek, ami és aki körül vette, tökéletesnek kellett lennie. Így volt ez a saját megjelenésével, családjával, otthonával és a karrierjével is. De gyerekei nem tárgyak voltak, szeretetre vágytak, és hiába laktak nagy házban, hordtak szép ruhákat, nem kaptak valódi törődést. Fizikailag és érzelmileg is bántalmazta őt. Megszállottan ellenőrizte négy örökbefogadott gyereke viselkedését, külsejét, szobáját. Soha nem tudhatták, mikor várható tőle újabb dühkitörés, mert sosem voltak elég jók.
Christina azt mesélte könyvében, hogy Joan különösen gyűlölte a drótból készült vállfákat, mert azok szerinte tönkretették a ruhákat. Egyik éjszaka állítólag bement a szobájába és amikor ilyeneket talált lánya szekrényében dührohamot kapott. Kirángatta az ágyából, megütötte és szétverte az egész ruhásszekrényt. Könyvében arról is beszámol, hogy sokat ivott, és ilyenkor kiszámíthatatlanul viselkedett. Egyik pillanatban szerető anya képét mutatta, a másikban kontrollálatlan haragra gerjedt. Természetesen a magazinokban a tökéletese anyaként szerepelt, de a valóság messze állt ettől. Hiába viseltek összeillő ruhákat a fotózásokon, anyja szeretete hamis maradt. Csak a külvilágnak szólt.
Christinának volt egy bátyja is, Christopher, aki ugyanígy szenvedett, és a két idősebb gyerek egymást vigasztalta. Fontos megjegyezni, hogy ő sem vallott mást, mint a húga. Később, ahogy múltak az évek, már nem voltak olyan könnyen irányíthatók, és ez is hatalmas konfliktusok forrása lett. Christina szerint anyjuk egyszerűen gonosz volt, és képtelen volt elviselni, hogy önálló személyiségekké válnak.
Érdekes módon, a két kisebb lány Cathy és Cindy, az ikerlányok szerint anyjuk bár szigorú és fegyelmező anya volt, nem bántotta őket. Voltak szabályok, amelyeket be kellett tartaniuk, de állításuk szerint a legsúlyosabb büntetésük az volt, hogy hideg vacsorát kellett enniük reggelire. Mindezen állítások azért is lehetnek mások, mint a nagyobbaké, mert a lányok még kicsik voltak, nem látták át a helyzetet, és jóval később kerültek a családba.
Joan már életében tudta, hogy Christina könyvet ír róla. Szerinte az csak elferdített igazságokat és hazugságokat tartalmazhat, és nem említi majd meg a szeretetet, amit kapott. A visszaemlékezés 1978-ban jelent meg, de a színésznő 1977-ben meghalt. Így nem tudott reagálni a könyv egészére. Így Christina verziója rendkívül erősen formálta a későbbiekben a róla alkotott képet. Ami viszont beszédes, hogy kihagyta két nagyobbik gyerekét a végrendeletéből. Ezt azonban megtámadták, és végül kaptak pénzt az örökségből.
Egy hollywoodi pletyka lett volna az egész? Egy lány bosszúja, aki nem érezte szeretve magát? Az igazságot sosem tudjuk meg, de még Joan Crawford halála sem csitította el. Egy anya, aki négy gyerekét különböző módon nevelte. Kettő szerető anyára, kettő pedig olyanra emlékszik, akinek emlékétől egy életen át próbáltak megszabadulni.
A tehetség és a jóság nem jár kéz a kézben. A hírnév nem egyenlő az érzelmi érettséggel…Egy Oscar-díjtól senki nem lesz jobb szülő, ahogy a szegénység sem tesz senkit automatikusan rossz emberré.
Nem tudni, hogy Christina emlékei mennyit torzultak az évek során, azt sem, hogy igaz-e minden szava, egy azonban bizonyos: azok az érzések, amelyek anyja után maradtak, nem pozitívak.
Egy nagy színésznő, aki talán pocsék szülő volt… Nem az első és az utolsó a világmindenségben, de azoknak, akik ezt átélik, nehezen gyógyítható sebeket jelentenek csak.
