A leggyakoribb félelmek, amelyek megakadályozhatnak minket abban, hogy kiteljesedett, színes és izgalmas életet éljünk, elég közhelyesek. Itt van például a változástól való félelem, mely olyan szintű sokakban, hogy inkább megmaradnak az éppen aktuális helyen vagy helyzetben, de nem lépnek, mert a változás elijeszti őket. Kirekesztő kollégák, nem emelkedő fizetés, igénytelen munkakörnyezet? Van egy rossz hírünk: aki nem mer változtatni, és nem adja meg az esélyt a jobb életre, annak olyan marad az élete, amilyen éppen most. Rossz.
A magánytól való félelem miatt ragadunk bele egy rossz kapcsolatba… hiszen az ember már csak ilyen – nem szeret egyedül lenni. Ha azonban évek óta elhanyagol, vagy kifejezetten leural a társunk, szembe kell néznünk a félelmeinkkel, és lépnünk. Lehetőleg nagyot. Ki.
Az elutasítás és a kudarctól való félelem rengeteg embert fosztott meg már az álmaitól. Nem csak egy jó házasságtól, de egy karriertől, egy utazástól, vagy egy új találmány szabadalmaztatásától… A kudarc és az elutasítás sem olyan fájdalmas, mint számba venni azt a sok meg nem valósult csodát és lehetőséget, amelyet a félelem miatt mulasztottunk el…
A bizonytalanságtól való félelem nem pusztít ugyan, de garantálja, hogy ne haladhassunk előre. Aki fél a bizonytalanságtól, annak megáll az élete. Munkahelyet váltani, elcserélni a lakást, elkezdeni egy új életet egy másik országban? Bizony, nem életbiztosítás. De ha meg sem próbáljuk, biztos, hogy nem sikerül.
A megítéléstől való félelem is gyakori: sokak csak azért nem élnek önazonos életet, mert félnek attól, hogy valaki bántó módon megítéli őket. Inkább álarc mögött élnek, tettetik, hogy szeretik a fényűző bálokat, és a feleségük sznob barátaival is jópofiznak, noha igazából pecázni szeretnének vagy beülni egy animációs filmre a moziba… Ha valaki folyton enged a megítéléstől való félelem bénító hatásának, az egész élete egy hazugság lesz…
A szabadsága elvesztésétől mindenki tart, és ebben van is valami. Sokan azonban olyan szinten félnek attól, hogy nem lehetnek szabadok, hogy például állandó keresetet nyújtó állást sem vállalnak. Ezzel az a baj, hogy valószínűleg előbb-utóbb elvesztik az anyagi stabilitásukat, és a szegénység terhe rabságba taszítja őket. Azaz, érdemes megfontolni, mi az, ami valóban veszélyezteti a szabadságunkat.
