Azt mondták, muszáj. Azt mondták, meg kell tennem, mert ostoba vagyok. Meg felelőtlen és hülye. Mindez együtt. Elrontom az életem, ha nem teszem meg, és ők csak jót akarnak. Mindig mindenki csak jót akar, de aztán baromira elcseszi. Engem nem kérdez senki, mert nekem nincs szavam. Aki idióta, annak nem lehet véleménye. Érzései se, mert ezek az érzések kis híján a pokolra juttatták.
Ha lett volna bennem tartás, azt se tudom, mi az, akkor nemet mondtam volna. Ha lettek volna normális érzéseim, mint egy normális tizenöt évesnek, akkor most nem tartanánk itt. Mondjuk, akkor sehol se tartanánk, mert nincs olyan kilencedikes, akinek elég esze van nemet mondani. Csak annak a szerencsétlen Annának, de könnyű neki, ő nem kell senkinek. A haja csak lóg a fején, sose sminkel, és a cuccai…Nem mondom, hogy úristen, mert még az is kiakadna. Hogy a fenébe vehet fel valaki olyan pulcsikat, amik valaha anyjáé voltak?! Jó, nem biztos, de mind úgy néz ki. Neki nem kell megküzdenie a fiúkkal, önmagával, sem a testével. Mintha nem is lenne teste. Zsákban jár, és ha nem lenne gáz, zsákot húzna a fejére is, hogy elrejtse. Tény, hogy van mit. A szemöldöke vastag és összeér. Egyszer már le akartuk fogni, hogy legyantázzuk, de Luca azt mondta, hagyjuk, lehet, hogy ez kell a boszorkány létéhez. A város szélén laknak egy omladozó házban, senki nem volt még náluk. Ha lenne helyi horrorfilm, akkor biztosan náluk forgatnák. És még a szaga is fura. Mint az öreg pincéé a nagymamánál. Oda se járunk sokat, anya nem bírja a falusi szagokat. Így mondja: falusi szag. A virágok nem érdeklik, meg a hársfák, csak az a disznóbűz, ami a nagyi utcájában terjeng esténként.
Nincsenek érzéseim, ők azt hiszik. Vannak. Mélyen, de vannak. Én nem hiszem, hogy a szívben laknak, abban nem lehet. Az csak izomköteg, ott nincs más. Hiába rajzol mindenki szíveket, az gyerekes. Valami mégis fáj. Bent a mellkasomban meg az agyamban. Ott lent vagy mit tudom én, hol nem.
Ott semmi sincs, el se hiszem, mert nem érzek semmit. Ha anya nem veszi észre, rá se jövök. De ő figyel engem. Mindig is figyelt, mintha készült volna erre az egészre. Be is következett, de nem azért, amit ők gondolnak.
Nálunk mindenki okos, még a húgom is, csak én nem. De tényleg. Apa főorvos, anya bankfiók vezető, a húgom eminens, én meg amolyan közepeske mindenből. Látni kellene az arcukat, amikor meglátják az újabb hármasomat. Olykor becsúszik egy négyes is, mire Hajni néni előkapja a látod, megy ez-című lemezét, amely arra hívatott, hogy a lúzerekbe lelket öntsön. Engem nem érdekel egyik jegy sem. Nem tudom elképzelni, hogy boldoggá tenne az ötös, ahogy nem esem kétségbe az egyestől se.
Apa viszont rettenetesen. Látszik rajta, hogy egy gondolat motoszkál a fejében: hol ronthatta el? Miféle génállomány jutott nekem, hiszen ő tökéletes, anya is, de még a húgom is. Nálam viszont elfogyott az üzemanyag. Szar ügy. Néha már sajnálom is, annyira odavan. Erre most anya leleplezett. Nem sejtettem, hogy ily módon figyeli a menzeszem. Vagy épp a betét és tampon fogyasztás érdekelte? Május elején nem jött meg. Kellett volna, de igazság szerint én észre se vettem, mert annyi minden zajlott körülöttem. Kira szülei válnak, ezért ő padlón van, Balázs anyja rákos, egyedül neveli őt, mit mondjak erre? És akkor ott van a nagyi is, nem apa anyja, a fúria, hanem anyáé, aki szeretek, ő is leépülőben van. Demens. Ezek után csoda, hogy nem foglalkoztam magammal? Jó, Bent utoljára hagytam.
Bendegúz az a srác, akiért évek óta odavagyok. Nem vett észre sosem, csak most, hogy egy gimibe járunk. Természetesen ő mindenkinek bejön, mert vízilabdázik csecsemőkora óta. Olyan teste van, mint egy görög istennek. Dávid szobra hozzá képest Pinokkió. Ha megjelenik a suliban, a lányok nyála jobban csorog, mint a suli melletti patak. Nyáladzanak és ragadnak, ő meg élvezi. Egyszer azt mondta, hogy a szex a legjobb a világon, és neki az a terve, hogy legalább ezer csajjal legyen. Én vajon hányadik lehettem?
A tartás azt jelentette volna, hogy nemet mondok, gondolom én. Eszem ágában se volt, mondom, hogy odavagyok érte. Még most is. Még így is. Miatta van az a valami bennem. Ő akarta, én szintén. Rövid volt, nem védekeztünk, mert ő tudta, hogy nem lesz baj. Rosszul tudta. És ő időben kihúzta. Vagy nem. Nekem viszont nem jött meg. Nem közöltem vele. Ugyan miért tettem volna? Talán meghatódott volna? Tizennyolc éves, pont egy gyerekre vágyna! Még ki is röhögne.
Ha az a szex, ami vele volt, akkor nem nagy szám. Kétszer voltunk együtt, de együtt nem tartott tíz percnél tovább. De előtte a csókolózás jó volt, meg amikor azt mondta, nekem a legjobb mellem a suliban. Az jól esett, mert miért hazudta volna? Ott voltam neki, megkaphatott, nem kellett vetítenie.
A két alkalom után nem keresett. Egy strigula voltam, miért foglalkozott volna velem tovább. Csak az az izé ne lenne most bennem. Amikor anya direkt megkérdezte, menstruáltam-e május elején, megrántottam a vállam. Tényleg nem tudtam. Erre még aznap hozott egy terhességi tesztet.
Nem faggatott, hogy kell-e, hogy szűz vagyok-e még, és csak késik-e, mondjuk. Ő eldöntötte, ami nem volt korrekt tőle. Legalább eljátszhatta volna, hogy hisz az ártatlanságomban. Micsoda kifejezés! Most azonban bűnös vagyok. Apa így fogalmazott. Persze, nem a szex miatt, arról nem beszélt, hanem amiatt, hogy nem védekeztem. Miért nem mondtam a fiúnak, hogy használjon ő valamit, ha már én nem akartam. Mit válaszoltam volna neki? Hogy Ben se akart? A nevét otthon ki nem mondtam, mert nem akartam neki rosszat. Hadd élje az életét, minek tenném ki annak, hogy apa elrohanjon a szüleihez és kiverje a balhét. A szülei nem tehetnek semmiről. Örülnek, hogy a fiuk sztár. Egyszerű népek, apja buszsofőr, anyja meg valami irodában dolgozik. Nekik Ben már most nagyobb játékos, mint Benedek.
Amikor anya a kezembe nyomta a tesztet és rám parancsolt, hogy pisiljek és tegyem bele, kis híján elnevettem magam. Annyira képtelen ötletnek tűnt, hogy terhes legyek. Ő azonban tudni akarta. És a két csík megjelenésekor úgy elsápadt, hogy azt hittem, elájul. Én nem is fogtam fel, hoztam neki egy pohár vizet. Megitta és úgy nézett rám, mint az ördögre.
Kivel feküdtél össze, kérdezte fátyolos hangon. Azt feleltem, mindegy már. Erre ordítani kezdett, hogy nem fogom fel, hogy most el kell vetetnem a babát. Miféle babát? Azt az izét, amit nem is érzek?
Az orvos azt mondta, ahová elrángatott, hogy kb. hat hetes lehet. Nem volt vidám a hangja, csak az érdekelte, mit mond Zsigmond főorvos úr, hiszen tudnia kell, hogy a lányát felcsinálták. Anya nem volt csevegős kedvében, csak legyintett.
Megmutassa a pici szívhangját, kérdezte, de nem rám nézett. Igen, mondtam én. Ne, kiáltott fel anya. Hagyjuk. Én azonban nem mozdultam. Az a valami, amit ott volt bennem, élt, látni akartam a bizonyítékot. A monitor felé fordultam, és akkor az a pontocska villogni kezdett. Az izé szíve. Tényleg élő volt, és bennem volt. Éreztem, hogy kifut a vér az arcomból. Abból a parányi pontból gyerek lesz, vágott belém. Nem vagyok komplett hülye. Ben és az én gyerekem.
– Akkor a jövő hét jó lehet? – kérdezte a fehér köpenyes, arctalan aparajongó doktor.
– Mindenképp. Jobb ezen túlesni – felelte anya.
Én hallgattam és nem bírtam levenni a szemem a villogásról. Azt veszik majd ki belőlem?
– Felöltözhetsz – mondta az orvos szenvtelen hangon. Ahogy lekecmeregtem az asztalról és letöröltem a hasamról a ragacsot, fájni kezdett ott bent valami. Nem a hasam, de nem is a szívem.
A gombóc a torkomban öklömnyire nőtt, mégse akartam mutatni, hogy valamit érzek. Inkább a fülkébe siettem.
– Gondolom, szóba se jöhet, hogy esetleg megtartsák, vagy örökbe adják? – kérdezte a színtelen hangú doki.
– Elment az esze? – támadt rá anya.
Felhúztam a bugyim, belebújtam a farmeromba, aztán felvettem a haspólóm. Ketten voltunk a fülkében. Ő, akiről nem tudtam semmit, és én, akiről szintén nem tudok sokat. Felkaptam a táskám és kiléptem a tolóajtón. Anya intett a fejével.
– Egy szót se szólj! – mordult rám. – El se tudod képzelni, milyen megalázó volt odabenn. Csak mert te felelőtlen vagy. Most tudni fogja mindenki a kórházban. Apád szégyenkezhet miattad. Hogy a fenébe lehetsz ekkora idióta, mondd?
Hallgattam. Nem tudtam a választ. Azt hittem, jó lesz. Azt hittem, talán velem más lesz Ben. Tévedtem.
Kép forrása: Pinterest
