A mérgező barát vagy kolléga

A mérgező barátot felismerni sokkal nehezebb, mint a mérgező kollégát. A barátság, ha igazi, akkor sok mindent elbír, köztük az eltávolodást, a kemény bírálatot, és még a féltékenységet is, bár ez utóbbit nehezen. A mérgező munkatárs egészen más. Ő megjegyzéseivel „fűszerezi” a napod, és úgy tesz, mintha csupa jó szándék lenne. Vegyük sorba, melyek azok a megjegyzések, amelyek biztos nem jóindulatról tanúskodnak, bár csinos köntösbe bújtatják őket:

  1. De csinos a ruhád, bár te mindig az vagy! Igaz, hogy a fogyás is jót tett, de te nagyon kitartó voltál mindig, és most sikerült. – Ebben csúsztatott kritika van, amely szerint nem a másik néz ki jól, hanem a ruhája, ami nem ugyanaz, és még utal arra is, hogy régen kövér volt a másik, de nem felejtették el.
  2. Azért kapod ezt a munkát, mert remek szervező vagy! Meg tudod oldani, az idődbe belefér, mostanában úgyis kevesebb feladatot vállaltál! – Dicsér, közben kioszt, de ezt úgy teszi, hogy a remeken legyen a hangsúly, de te tudd, hogy feltűnt neki, hárítottad a feladatokat, és el is kerülted nagy ívben.
  3. Jó ez a haj, sokkal jobb, mint az előző. – Magyarán, az előző pocsék volt, de nem mondta meg.
  4. Látom, a természetesség híve vagy, mert hagyod lenőni az ősz tincseket. Ma ez trendi, sok nő teszi. – Igénytelennek tart, mert az őszülés nem áll jól senkinek, kivéve a hollywoodi sztárokat, ott is a férfiakat, akik sármosak lesznek. A nők szinte soha.
  5. A mérgező barátnő mondata ez esetben a következő lenne: jaj, neked mennyivel jobban áll, mint Julinak, akinek még zsíros is.
  6. Hogyhogy nem érsz rá? Mi az, ami fontosabb, mint a munkád, amiért pénzt kapsz (vagy a barátság, amiért figyelmet?) – Ez a mondat mindkét esetben azonos. Tedd, amit mondok, különben megalázlak. Az a dolgod, hogy rám figyelj, én vagyok a főnök, barátnő, mindegy, de felejtsd el, hogy van saját akaratod.
  7. Honnan veszed, hogy zsarollak? Én csak azt szeretném, hogy megértsd, jót akarok neked! Ő nem hozzád való (munkatárs esetében úgy mondják, nem kompetens, lusta, nincs tapasztalata). – Alig titkoltan közli, hogy döntésed rossz, a választásod pocsék, és ha nem hallgatsz rám őt is elveszíted. Nem a barátságát, a kollegalitását, hanem a tényt, hogy többet tud nálad, ergo, a csodálatodra vár.
  8. Meg tudnád csinálni ezt helyettem? Annyira lemaradtam, de tudod, anyám beteg, a férjem lusta, a gyerekeim miatt levegőt venni sincs időm, és itt a határidő. Cuki vagy, tudtam, hogy rád mindig számíthatok. Tudom, hogy ezt sokadszorra mondom, de igaz! Majd meghálálom! – Sose fogja, hiszen, ha barátnő, ha kolléga, úgy hiszi, neki mindez jár. Már jó néhányszor kihasznált, miért állna le, ha te nem tudsz nemet mondani. Szóval vagy bunkó leszel, vagy a rabszolgája, te döntesz. Vagy poénosan: Ön dönt, húzza az igát, vagy lázad. Mivel ez utóbbi kemény meló, marad a plusz feladat, remélve elismerést, jutalmat vagy egy csepp hálát.

A sor hosszú, de ezek talán a leggyakoribbak. Ahhoz, hogy megvédjük a szívünk, lelkünk, és a mentális egészségünk, résen kell lennünk, meg kell keresnünk a szavak mögött húzódó tartalmat, és meg kell tanulnunk nemet mondani. Nem, nem leszünk attól rosszak, ha a saját érdekeinket helyezzük előtérbe. Önzők sem, mert az nem önzetlenség, ha hagyjuk, hogy bántalmazzon bennünket valaki, akiről jót hittünk, és mi nem akarjuk őt megsérteni.

 
 

 

Kép forrása: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here