A pucérruhák térhódítása

 

 
 

Egyre több eseményen találkozhatunk manapság a pucérruhák megjelenésével.  Voltaképpen a két szó üti egymást, mert akin van a ruha, az nem pucér, akin meg nincs, az bizony az. Ám a különböző estélyek, gálák esélyt adnak arra, hogy egyes emberek, nevezzük őket sztároknak, minden megmutassanak magukból. Nemrég kavart nagy botrányt Kanye West, amikor feleségét arra kényszerítette, hogy megmutassa testét minden takarás nélkül. Jó, mondhatjuk, hogy volt rajta valami, amiről állíthatjuk, hogy a császár új ruhájához hasonlatos, tehát volt is, meg nem is. A média nem győzött ámulni és szörnyülködni, mert ennyire látványosan még sose aláztak meg egy nőt hivatalos eseményen.

Most azonban nem erről szeretnénk szólni. Egyszerűen nem könnyű feldolgozni, hogy a színésznők, énekesek (és a stylistok!) már nem tudnak újat kitalálni, ezért majdnem pucéron mutatkoznak. Nem egy esetben fordult elő régebben is, hogy egy díjkiosztó gálán a túl nyitott ruhákból kivillant egy hölgy keble, persze lehetett ez jól megkomponált jelenet is. Aztán jöttek azok a ruhák, amelyek alá nem fért el a bugyi, és olyan mélyen felvágták őket, hogy viselője akarva-akaratlanul megmutatta, hogy nincs rajta semmi. Hogy ez elősegítette-e a karrierjét, nem tudni, mindenesetre van ebben valami szánalmas.

Tényleg nincs más módja a polgárpukkasztásnak, a figyelemfelkeltésnek, csak hogy a nők mutogassák intim testrészeiket? Mondhatjuk nyugodtan, hogy ez a filmvilág, meg trendi, és más módon nem lehet kitűnni a tömegből, ami szintén sajnálatos. Már tényleg nem elég a jó hang, a tehetség, a kiváló adottság ahhoz, hogy valaki érvényesüljön? Nem naivak vagyunk, csak tanácstalanok.

Persze, tudja mindenki, hogy a kapcsolatok, a pénz és a szerencse is mekkora szerepet játszik egy sikertörténetben, de azért visszataszító, hogy lassan azzal kell szembesülnünk, hogy aki ruhát hord, az nem normális.

A pucérruha tulajdonképpen a nagy semmi. Áttetsző, megmutat mindent és azzal a képmutatással operál, hogy mégse meztelen a viselője. Vajon, ha egy másik szót mondunk rá, akkor a tény nem lesz tény? Abszolút érthetetlen, hogy akkor miért nem vonulnak fel a hírességek valóban ruha nélkül? Ahhoz prűdek? Ahhoz egész Amerika az, hisz elítéli, ha valaki nem hord melltartót, vagy izzadni mer egy ruhában, de sztárjain még ember nem látott olyasmit, ami a mellüket valóban takarta volna.

Nem mindenki Jennifer Lopez vagy Victoria Beckam, aki most előállt a saját  pucérruha kollekciójával méghozzá úgy, hogy saját testén mutatta be. Természetesen lehet erről úgy is vélekedni, hogy miért ne, ha teheti, de azt is kérdezhetjük, miért igen? Mi jöhet még azután, hogy a filmek bálványozott hősnői, a táncosok vagy az énekesek szinte semmiben is fellépnek, vagy épp mosolyognak a kamerába? Tényleg nem a maradi nézeteket hangoztatva, és nulla irigységet közvetítve, de felmerül a hétköznapi emberben, hogy van ennél lejjebb? A pornó, a nudizmus, a céltalan meztelenkedés korában mi az, amit még nem láttunk a médiában? Van-e olyan cselekedet, trend, ami még tabu, vagy nem való mindenki szeme elé? A 21. század embere lassan megszeg mindent, ami addig emberré tette, még akkor is, ha az előző századokban se voltak szentek az emberek. De azért halkan említsük már meg, hogy voltak olyan színésznők, akik csodálatosan voltak felöltözve: Grace Kelly, Ingrid Bergman, Audrey Hepburn, Greta Garbo. Láttuk Vivien Leigh-t, Elizabeth Taylort, Hedy Lamarrt, Marilyn Monroe-t elképesztően szépnek és szexisnek, és mindegyikről tudtuk, hogy istenáldotta tehetség, mégse jutott eszükbe meztelenül vonulni a vörös szőnyegen.

Változik az ízlés, a kor, változnak az emberek is, de vajon attól lesz valaki jó és irigylésre méltó színésznő, hogy olyasmit mer, amit más nem? Valóban ilyen bálványokra van szükség manapság? Ezek a nők sajnos azt mutatják a  mai lányoknak, a kamaszoknak főleg, hogy a test nem más, mint árucikk, amellyel lehet reklámozni, amellyel mindent el lehet adni, és amely annyira értéktelen, hogy bármely kirakatba kitehető!

A pucérruhák királynője manapság az 55 éves Jennifer Lopez, aki bár hihetetlenül néz ki, talán elfogadhatná már, hogy a világ évtizedeken át csodálta, és eszébe juthatna önmagán kívül a többi ember is, akire hatást gyakorol. Természetesen a saját lánya és fia is. Ilyesmit azonban tőle, vagy más magamutogató embertől elvárni gyakorlatilag felesleges. Marad a gondolat, hogy vannak és lesznek olyan sztárok, akik nem akarnak ruha nélkül, magukon ruhát hazudva virítani egy gálán.

 

Kép forrása: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here