Magyar Taoista Egyház által támogatott tartalom.
Kínai asztrológia – mit ígér 2023?
4. rész: A Kígyó
A 12 kínai állatjegy mindegyike az Öt Elem – Fa, Tűz, Föld, Fém és Víz – egyikének Yin vagy Yang energiáját hordozza magában. A Kígyó esetén ez a központi minőség a Yang Tűz.
A 2023-as Yin Víz Nyúl év két domináns jellemzője a Yin Víz és a Nyúlban lévő Yin Fa, ez a Kígyók számára támogatást és stabil alapot jelent arra, hogy önmagukat kiteljesíthessék. Az Öt Elem viszonylatában a Tűz Elem számára a Fa az őt közvetlenül támogató minőséget jelenti, míg a Víz az őt szabályzó Elem.
Azokat, akiknek a képletében a Kígyó bármelyik pillérben megjelenik (év, hónap, nap, óra), az idei év arra hívja, hogy lépjenek ki a kényelem keretei közül és fedezzenek fel új területeket, próbálják ki magukat, megragadva az új lehetőségeket. Tegyék mindezt úgy, hogy figyelembe veszik saját, pillanatnyi kapacitásukat és állapotukat mindhárom szinten (testi, energetikai-érzelmi és mentális-szellemi), mert a sok lehetőség könnyen eredményezheti azt, hogy nagyon gyorsan túlvállalják magukat. Különösen fontos ez azért, mert ebben az évben nem az a cél, hogy számtalan dologgal felszínesen foglalkozzanak, hanem az, hogy ráleljenek azokra, amelyekben szeretnének elmélyülni. Mindehhez hozzájárul, hogy ha sokoldalú kreativitásukra és gazdag képzelőerejükre támaszkodnak, akkor eredményeik megsokszorozódnak.
Fejlődésük színteréül érdemes olyan területeket választani, amiket az előző években már megalapoztak és tapasztalatokat szereztek bennük. Ezekre a területekre alapozhatók aztán az évből fakadó új elemek, amelyek segítik az egy-egy téma elmélyítését és magasabb szintre emelését.
Az évből érkezik egy finom szabályozás is a Víz Elem okán, ami nem arra irányul, hogy eloltsa a Tűz lobogását, eltompítsa szenvedélyes rajongásukat az élet iránt, sokkal inkább arra mutat rá, hogy hogyan tegyék ezt önazonosabb módon, úgy, hogy közben a környezetüket is figyelembe veszik. Sokszor előfordulhat ugyanis, hogy annyira belelendülnek, belemelegszenek, sőt belemerülnek egy adott dologba, hogy közben nem vesznek tudomást a körülöttük lévő világról és emberekről. Az is megeshet, hogy egyszerűen túl lényegesnek látják a saját ügyeiket, így nem szánnak kellő figyelmet társaikra. Ne sajnálják az energiát és időt közös összejövetelek, vendégségek, kirándulások, kisebb vagy nagyobb utazások szervezésére, mert sokat meríthetnek a közösen átélt élményekből. Sőt, mert ők ebben igazán jók, kezdeményezzék ők maguk ezeket az eseményeket!
Mindezek kapcsán a Kígyóknak ebben az évben érdemes arra figyelni, hogy egyensúlyba kerüljön az önmagukkal és a másokkal való foglalkozás. Fontos megjegyezni, hogy az egyensúly nem szükségszerűen azt jelenti, hogy egyenlő mértékben, valamint azt sem, hogy az egyensúly egy fix dolog, amit elég egyszer megállapítani vagy elérni és onnantól készen van. Az egyensúly egy folyamatosan változó állapot, ezért a Kígyóknak érdemes rugalmasan alkalmazkodni és hozzáigazítani magát minden pillanatban.
Az aktív társasági élet és közösségi események mellett különösen támogatott számukra az önmaguk megismerésére és belső fejlődésükre irányuló munka. Javasolt átgondolniuk, hogy melyek azok az önismereti tevékenységek, amelyek az elmúlt években háttérbe szorultak vagy megakadtak, mert idén ezeket jól esik majd elővenni, leporolni és ismét a mindennapjaik részévé tenni.
Szeghalmi Etelka és Wágner Mária
A Magyar Taoista Egyház oktatói
A Magyar Taoista Egyház közössége a taoizmust, a taoista filozófiát, életvezetési és önismereti művészeteket tanulmányozzák és gyakorolják, a mai modern emberhez közel álló módszerekkel, mert a taoista tanítások a 21. század emberének is irányt mutatnak ahhoz, hogy hogyan éljen harmóniában önmagával és azt őt körülvevő világgal.
Támogass minket adód 1%-ával, hogy az ősi, taoista bölcsességek minél több emberhez eljuthassanak hazánkban!
Magyar Taoista Egyház
Technikai szám: 0877