Milán lassan tért magához. Egy pillanatig nem sejtette, hol van, de azután rájött, hogy a raktárba zárhatták. Már nem volt kétsége afelől, ki vagy kik rabolhatták el Mirellát, de ahhoz, hogy ezt az információt felhasználhassa, ki kellett jutnia. Szerencsétlenségére a telefonja nem volt nála, talán letette a bárban, vagy kiesett a zsebéből. Mindenesetre nem tudott senkit sem értesíteni vagy szólni, hogy eresszék ki.
A sorozat többi részét itt olvashatod
A gyenge kötél pár perces rángatás után megadta magát. Kitágult annyira, hogy az egyik kezét ki tudta húzni. Feltápászkodott, megtapogatta vérző orrát és talált egy jókora púpot is a fején. Kicsit megszédült, de aztán visszatalált belé az élet. Minden erejét összeszedve rángatni kezdte az ajtót, de a masszív vasajtó meg sem mozdult. Vadul dörömbölt, majd kiabált, de úgy tűnt, az égadta világon nem jár arra senki. Nem tudta, milyen távol van a raktár a délelőtt nyitó kávézótól, de nem adhatta fel, hisz hangján és erején kívül viszont nem volt semmije, amivel felhívhatta magára a figyelmet.
A vasajtó tompán kongott, és elnyelte a hangokat. Szétnézett, hátha más úton szabadulhat, de a raktár kicsinyke ablakán még egy gyerek sem fért volna át. Tudta, hogy Nico tisztában volt vele, hogy ha időt nyer, azzal megváltoztathatja az életét.
Az járt a fejében, hogy talán nem bántja a lányt. Nem lenne értelme, de az ilyen figurák nem arról híresek, hogy az értelemmel bűvészkednek. Ekkor hirtelen bevillant neki a jelenet az Il Pomodoroból. Amikor a fickó megbotlott. És már tudta, hogy akkor lopta el a karkötőt. Az egész arra szolgált, hogy megtegye. Nem volt ott szó véletlenről, csak ő ostoba módon nem jött rá erre az ősrégi trükkre. Mekkora idióta volt! Persze, hogy tervezett volt minden.
Talán akkor gondolta ki Mirella elrablását. Már előtte kifigyelte a szállodában. Megtudta, hogy van pénze, de azt is, hogy nem okoz gondot neki ötvenezer dollár kifizetése. Az a szemét állat… Úgy gondolta, a könnyű élet reményében ezt is megteheti. Kellett, hogy legyen bűntársa, mert ehhez az akcióhoz kellett valaki, akivel a lányt elkábítja, kocsiba teszi, és biztos helyre viszi. Milán a dühtől szinte nem is látott, amikor újra nekikezdett dörömbölni. Ha Mirellának baja esik, akkor kiheréli azt a bájgúnárt, fogadta meg, miközben hallotta saját kétségbeesett üvöltését. És ekkor hirtelen kinyílt az ajtó. Egy ismeretlen lány nézett farkas szemet vele.
– Segíthetek? – kérdezte ijedten.
– Már segítettél is! – kiáltotta a fiú és elrohant. A lány elképedve nézett utána. A bár mintás kövezetén ott hevert a telefonja, felkapta és hívta Mr. Biget. A hívásra azonban nem válaszolt senki. Ekkor az iroda felé vette az irányt és nem törődött azzal, hogy a vendégek, akikkel összetalálkozott, miközben majd fellökte a szobalányt, milyen különös tekintettel bámultak rá.
Felszakította az ajtót és odabent azt látta, hogy Mr. Big épp italt tölt magának és káromkodik.
– Te hol a pokolban voltál? – kiáltott rá a tulaj feldúltan.
– Ne haragudjon, most nincs időm mesélni, merre van Madarász? Tudom, ki rabolta el a lányát!
– Honnan tudod? Miket hordasz itt össze?
– Mondja már, nincs időnk bájcsevegni!
– Azt mondta, intézi a váltságdíjat és utána elviszi a megadott címre!
Milán meghökkent. Azt értette, hogy a férfi kihagyta őt, mert biztosan azt hitte, megbízhatatlan vagy cserben hagyta, esetleg részese az ügynek, de azt viszont nehezen emésztette meg, hogy nem kér segítséget. Persze, aggódott, de egyedül nekivágni ennek, nem tűnt túl okos döntésnek.
– Mr. Big! Tudom, hogy alig ismer engem, de meg kell bíznia bennem. Nem hagyhatom egyedül Madarász urat, segítenem kell, mert Mirella veszélyben van. Nem tudhatjuk, hogy az emberrablók valóban elengedik-e.
Mr. Big hosszan nézett Milán arcába. Valóban nem ismerte, de az első pillanattól rokonszenvesnek találta. Érezte, hogy nagyon fontos lehet neki a lány, hisz minden szavából sütött az aggodalom. Nem akart bajt és feleslegesen bizalmatlan sem akart lenni.
– Rendben. De kitekerem a nyakad, ha valami olyasmit teszel, ami nem helyénvaló. Ha kiderül, hogy hazudtál nekem, bíz’isten megnyuvasztalak.
– Magam jövök nyuvasztásra, ha így lesz!
– Akkor most menj, mert két órakor kell letenni a pénzt a Szent József katolikus templom előtt. Madarász úr nem mondta pontosan hová, de motorral biztosan beéred.
– Köszönöm, uram, nem felejtem el a kedvességét.
– Húzz már el, nem sok időd van!
Amikor Milán megfordult, még utána szólt.
– És ki rabolta el szerinted?
– Ha vége lesz, elmesélem! – kiáltotta és már futott is lefelé a lépcsőn. Abban biztos volt, hogy Nico rég nincs a szállodában, elvégre szökni akar, és nem várhatja ki az utolsó pillanatot.
Felugrott a robogóra, ami máskor pöccre indult, most azonban megmakacsolta magát. Milán legszívesebben belerúgott volna, de tudta, hogy semmi értelme. Nekifutott vagy háromszor, de a motor hallgatott. Várt egy végtelen hosszú percet és újra próbálta. Ekkor a motor észre tért.
A Szent József katolikus templom motorral könnyen megközelíthető helyen feküdt Denpasarban. Az utak hol jobbak, hol kátyúsabbak voltak, de az a rengeteg motoros, aki mind úton volt, csak hátráltatta. Nem kiálthatta világgá, hogy tűnés, emberélet forog kockán, inkább a kocsik között manőverezett, amiért Budapesten leszedték volna a fejét, de itt nem szólt be neki senki. Látták, hogy külföldi, és azoktól megszokták a furcsa dolgokat a helyiek. És elfogadták, hogy a turisták még a nyaralás alatt is siettek valahová.
Milán rápillantott az órájára, és látta, hogy két perc múlva lesz két óra, és ő még a közelében sem volt az utcának. A templom díszes tornya azonban már észrevehető volt messziről is.
Amikor befordult a Jl.Hayam Wurukról a Jl. Kupundungra, azonnal szembetalálta magát a rengeteg parkoló autóval, amely mellett alig tudott elférni. Mindegyiken volt egy-két horpadás, de itt azt senki nem vette véresen komolyan. Látta, hogy a fehér angyalokkal díszített homlokzat kirí a többi ház közül, bár nem hasonlított az általa ismert ás látott katolikus templomokhoz. Tudta, hogy már elkésett, és ahogy lassítani próbált a főlépcsőnél, észrevette, Madarászt, aki az egyik kezében egy táskát fogott, a másikban pisztolyt tartott.
Csak nem olyan bolond, hogy le akarja lőni az emberrablókat, tette fel magának a kérdést? Ha ezt megteszi, sose tudják meg, hol van Mirella. Mielőtt azonban bármit is tehetett volna, eldördült egy lövés. Egyetlen egy, de az akkorát szólt, hogy a környékbeli madarak felröppentek és hirtelen csend lett. Ám a forgalom nem állt le, csak mintha lelassult volna az idő. Milán látta, hogy a fehér nadrágos, fehér inges Madarász András összerogy, és a lépcsőre zuhan.
– Magasságos ég! – kiáltotta. Mielőtt azonban leugorhatott volna a robogóról, megpillantotta Nicot, aki felkapta a táskát és egy rozoga autó felé rohant. Beugrott és azonnal elvegyült a forgalomban.
Milán alig tért magához kábulatából. Lemaradt, elkésett, és most vége volt mindennek. Se pénz, se Mirella, sőt Madarászt is lelőtte Nico.
Folytatás pénteken
Előző rész
fotó: Pinterest
