szombat, július 12, 2025
Dani naplója akkor is vonz, ha nem akarom. Ahogy múlnak a napok, lassan hetekké alakulnak, vannak már teljes fél órák, amikor nem jut eszembe a feleségem. Amikor bent vagyok az irodában, és jön-megy a sok kolléga, szinte jó. Az...
Azt mondják, mindent meg lehet szokni. Lassan nekem is sikerül csodás új helyemen, mert az ügyfelek földrajzi hiányosságain már nem is mosolygok, nem az a dolgom. Finoman elmondom, hogy mi hol van, mikor érdemes utazni és ennyi. Én arról...
Bárhogy igyekszünk, egy nap elfáradunk. Eljön az a pillanat, amikor már úgy érezzük, nem tudjuk megmenteni a világot. Nem is akarjuk, mert a világ nem kíváncsi ránk. Eddig próbáltunk megtenni mindent azért, hogy működjön az életünk, hogy segíthessünk másoknak,...
Húsz éve vagyunk házasok. Ez minimum hétezer-háromszáz nap. Ebből talán harmincat nem töltöttünk együtt. Hogy szeretjük-e egymást, nem tudom, ennyi idő után az ember nem töpreng ezen folyamatosan. Beszélnünk, nevetünk, egy ágyban alszunk, és néhanapján szeretkezünk. Ahogy ez a...
Játszótéri története mindenkinek van. A gyerekek ezer olyan dolgot produkálnak, amelyre egy kezdő vagy akár haladó szülő nem tud felkészülni. Sokszor a rutin sem segít. Én is elmondhatom, hogy egyszer, amikor a barátnőmhöz készültem estefelé, és a lányom tudta,...
Egy héttel később, amikor Zsolt már elfelejtette, hogy pályát akart módosítani, vagy be akart iratkozni randiguru képzésre, megérkezett a mail, amelyről mindig sejtette, hogy meg fog. Nem állította, hogy hiányzott neki Tünde, ez merő ostobaság lett volna, hiszen csak pár...
Kedves Zsolt! Nem tudod a tutit. Nem ismersz, és nem hiszem, hogy bele tudod élni magad a helyembe. Fogalmam sincs, hogy te milyen vagy, mennyire könnyen megy neked az ismerkedés, de jó lenne, ha ismeretlenül is elfogadnád, hogy nem mindenki...
Néhány jó tanács akkor is, ha okos és rafinált vagy. Akkor is, ha mindent tudsz, és ha azt hiszed, hogy mindent tudsz: Az első és talán a legfontosabb, hogy ne arra figyelj, amit mond, hanem, amit tesz. Ez persze...
Nem december utolsó napján záródik a régi, hogy másnap kezdődjön az új.  A kapu kulcsát te tartod a kezedben. Akkor eljön a megfelelő pillanat, be fogod zárni a múlt kapuját, mert már eleget szenvedtél. Eleget voltál egyedül, magányos, és...
Azonnal felfigyelt rá. Már az ajtóban látta, hogy nincs jelen a világban. Tompa tekintete elrévedt, még mosolygott is egy keveset, de aztán lehullott arcáról a valóság. Ő elsétált mellette, kért egy szeletelt kenyeret meg négy kiflit a gyerekeknek, és...
- Advertisement -
46,301RajongókTetszik
13,262KövetőKövetés

Legfrissebb