Egész életünkben cipekedünk. Hol kisebb pakkokat, hol hegynyi csomagokat cipelünk. Letenni őket ritkán tudjuk, vagy merjük. Így év végén azonban akarva akaratlanul számvetést készítünk. Nem azért, mintha számítana, de talán jó megállni egy pillanatra, felfogni, hogy itt vagyunk, élünk, történhetett bármi.
Ebben az évben is voltak, akiket elveszítettünk, akik után újra kellett tervezni az életünk. Szenvedtünk sok órányi fájdalomtól, keserűségtől, bánattól és az öregedéstől is. Láttuk, hogy a világ miképp változik, romlik körülöttünk, és megint megtanultuk, mennyire jó örülni egy apróságnak. Megéltük, hogy fáztunk, nem mindig jutott asztalunkra legjobb falat, tönkrement a cégünk, megszűnt a munkahelyünk. Bántottak, megaláztak, kiselejteztek bennünket, és olyanok csaptak be, vertek át, akiktől nem erre számítottunk.
Ha szerencsénk volt felgyógyultunk egy betegségből, utaztunk és ismerkedtünk új világokkal. Észrevettük, hogy milyen gyönyörűen nyílnak a virágok az árok szélén, és az alma is szebb a fán, mint az előző évben. Kerestük a jót, a vidámat, az elfogadhatót, és boldogok voltunk, ha a rossz kosarába nem kellett újra belenyúlnunk.
Nehéz év volt ez, mondjuk, de ezt gondoltuk tavaly is, meg előtte is. Egyre többször hallottuk, hogy meghalt ez vagy az, elveszítettük kedvenceinket, akik a vászonról vagy tévéből néztek ránk. Miattuk volt jó egy-egy esténk, és ha nevetni tudtunk egy viccen, boldogok voltunk. Ezt az évet is túléltük. Haragudtunk, gyűlölködtünk és káromkodtunk eleget, de a szívünk mélyén mind örömre, biztonságra és nyugalomra vágytunk. És vágyunk most is. Beszélgetni akarunk, hangosan kacagni és elfeledni, hogy mennyire rossz a világ, és milyen aljasak vagyunk mi, emberek.
Ha viszont alaposan körülnézünk, még mindig észrevehetjük, hogy vannak jó emberek, akik nem tolakodnak, akik kedvesek és előzékenyek. Vannak, akik előre engednek a pénztárnál, vagy orvosi rendelőben. Látjuk, hogy gyerekünk elboldogul, hogy részünk van születésben, keresztelőben, nem csak halálban.
Nehéz év volt ez, de mi erősek voltunk. Még akkor is, ha nem mindig sikerült felülkerekednünk az önzésünkön, az irigységünkön, és hogy megállás nélkül ítélkezzünk. Most, hogy új év kezdődik, talán nem azt kellene megfogadnunk, hogy lefogyunk vagy letesszük a cigarettát. A csomagjainkat kellene lehajtani, amelyekben a sérelmeink, a bánatunk, a haragunk lapul. Nem szabadna már tovább vinni a régi bajokat, a csúnya mondatokat, a gonosz megjegyzéseket, amelyekre készen állunk, de kapunk is belőlük.
Nem a kilóink számával, vagy új edzéstervvel a fejünkben tudnánk megváltoztatni a világot, pláne a mi kis világunkat, hanem kedvességgel. Ha leszoknánk a bírálatról, az önzésről, és az önostorozásról, jobban érezhetnénk magunkat a bőrünkben.
Mennyire jó lenne megfogadni, hogy többek és jobbak leszünk jövőre! Hogy akkor is figyelünk és segítünk, ha mások nem teszik. Hogy akkor sem leszünk türelmetlenek és gonoszkodók, ha velünk azok.
De jó is lenne a következő évben, sokkal kevesebb csomaggal haladni az úton, hogy végre terheinktől megszabadulva érezhessük, amit minden nap kellene: jó élni! Még akkor is, ha az élet nem tökéletes. Sose lesz az, de mi élvezhetjük, ha egy picit jobban odafigyelünk magunkra és másokra.
Kép forrása: Pinterest
