Dwayne Johnson

Nehéz írni Dwayne Douglas Johnson, alias The Rock-ról. Hogy miért? Mert valószínűleg, aki szereti, az mindent tud róla, hiszen az élete nyitott könyv a social media-nak hála, aki meg nem szereti, az amúgy is kerüli.

Már ha tudja. Mert hogy ez a férfi mindenhol ott van. Nem csak volt futball  – birkozó – pankrátor – testépítő többszörös bajnok, de mozi és tv sorozat sztár, akcióhős, kaszkadőr (a legtöbb filmjének kaszkadőr jeleneteit is Ő forgatja le) és üzletember is egyben. Nem rég indította útjára saját tequila márkáját, amit volt feleségével dobtak közösen piacra, a Teremana-t.

 
 

Apropó, ha már említjük az ex feleséget… sajnálattal közlöm kedves hölgyeim, hogy tizenkét éve boldogságban él Lauren Hashian-nal, aki immáron két kislánnyal ajándékozta meg a Sziklát. Első házassága is tíz évig tartott Dany Garcia-val, ahol szintén egy kislánya született. Míg Dany szintén komoly sportolói múlttal rendelkezik, és lássuk be komoly izmokkal hiszen szintén testépítő mint Dwayne, addig második felesége már szín tiszta ellentéte a maga kecses alakjával és tündéri bájával Dany-nek.

Mivel édesanyja, Ata Fitisemanu Maivia királyi vért hordoz magában, 2004-ben egy Szamoán tett látogatása során a szamoai király, Malietoa Tanumafili II. nemesi címet adományozott Johnsonnak elismerésükként a szamoai nép iránti elkötelezettségéért. Amúgy meg azt hiszem, hogy senki nem tudja elfelejteni azt a tetoválást, ami a bal vállát és mellkasának egy részét fedi, természetesen a szamoai ősöknek tisztelegve.

Dollármilliókat keres minden egyes filmjével, de nagyon sok pénzt költ adakozásra és különböző egyesületek támogatására. Elkötelezett támogatója az amerikai focinak és a beteg gyerekeknek. Családjában mindenkit segít, legyen az akár egy közeli hozzátartozó, vagy egy huszonharmadik unokatestvér. És ami a legfontosabb, hogy mindig mosolyog, és motivál. Ha csak egyszer végig nézted egyetlen egy videóját az instán, vagy bármelyik social media felületén, olyan lelkesedést és inspirációt tudsz meríteni belőle, hogy úgy érzed, hogy bármit elérhetsz.
Azt hiszem, hogy én ezért kedvelem ezt a férfit. A mai napig tudja honnan jött, és hogy hova tart, és azt nem úgy éri el, hogy legázol mindenkit, hanem úgy, hogy közben felkarol, magával visz, akit tud. Életszemélete, hogy minden lehetőséget meg kell ragadni és élni vele. Nem szabad feladni.

Dwayne Johnson világsztár, férfi, családapa, férj és inspirátor egyben. Nagyon boldog 48. szülinapot Dwayne!

„Ne kopgtass a lehetőség ajtaján. Csak rúgd be simán, mosolyogj és mutatkozz be!”

Fotó: Pinterest

#nemkoronavírus
A MyMirrornál az induláskor úgy döntöttünk, hogy szórakoztatni fogunk. Azóta a világunk kifordult sarkaiból és tudjuk, hogy a vírus okozta sebek nehezen gyógyulnak majd. A mi küldetésünk azonban nem változott.
Most is megpróbáljuk a bezártságunkat vidámabbá, elviselhetőbbé tenni. Ezért azokat a tartalmakat amelyek nem tartalmaznak információt a koronavírusról #nemkoronavírus jelöléssel látjuk el annak érdekében, hogy azokat, akik kerülik a vírussal kapcsolatos tartalmakat így is megnyugtassuk, hogy abban a cikkben nincs szó erről. Együtt túl leszünk ezen az időszakon! 

Forrás: Wikipédia

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here