„– És a hitellel mi lesz? – kérdezte anélkül, hogy megfordult volna.”
A sorozat többi részét itt olvashatod
Petra felkapta a fejét. Arca pirosból fehérbe váltott. Soha egyetlen szót sem ejtett a hitelről, és az egész magánéletét gondosan titkolta. Erre Vilma néni úgy szegezte neki a kérdést, mintha eddig a bizalmasa lett volna. Nem volt értelme hazudnia, mert ha ezt tudta, valószínűleg mással is tisztában volt.
– A hitellel? Nem tudom. Majd visszafizetem valahogy.
– Ugye, most azon csodálkozik, honnan tudok róla?
Petra nagyot sóhajtott. Kellemetlen volt számára a beszélgetés és a torkát kaparta a sírás.
Az asszony letette a teás dobozt, és intett neki, hogy válasszon. Töltött a gyönyörű, forró vizes kannából és a cukrot is közelebb tolta.
– Nem sejtettem, hogy ilyesmi kiderül – mondta a vendég nagy sokára.
– Drágám, az öregség nem azt jelenti, hogy valaki ostoba. Természetesen tudtam, hogy mi folyik a lakásomban. Arra is rájöttem, hogy valami komoly oka kell, hogy legyen, hogy eladja magát A legtöbb nő nem sétál bárki karjába, legyen szó bármennyi pénzről. Szép lassan összeállt a kép és már biztos voltam benne, hogy nemsokára befejezi.
– Istenem… Szörnyen restellem magam… Mit gondolhat rólam!
– Kislányom! Nem azért vagyok, hogy ítélkezzem! Magam sem vagyok szent. Csak öreg és az öregeknek könnyebben megbocsájtják a fiatalkori vétkeiket.
– Vilma néni…
– Ne higgye, hogy nem gondoltam bele, mennyire nehéz lehet magának. Az is bennem volt, hogy borzalmas dolognak kellett történnie, ha ilyen nő, mint maga, ezt az utat választja. Csak néztem, ahogy változik az idők során, de egyszer sem felejti el, hogy lelke is van.
Petra egy szót sem tudott kinyögni. Elemi erővel bukott ki belőle a sírás. Nagyon rég engedte meg magának, hogy ily módon tisztuljon a lelke. Egy idegen asszony, akiről ő semmit sem tudott, olyan szeretettel és kedvességgel fordult felé, ahogy a saját anyja sem.
Az asszony felállt és megsimogatta a haját.
– Tudja, nagyon kemény életek vannak. Mi pedig csak annyit látunk belőlük, hogy egyesek türelmetlenek, ingerlékenyek, szidnak másokat. Az öregek tolakodnak a villamoson, a fiatalok meg linkek. De nagyon ritkán gondolunk bele, hogy kinek milyen veszteség nyomja a szívét, kinek kell szembenéznie nap, mint nap bánattal, keserűsséggel vagy netán az öregséggel.
Kislányom, meg kell értenie, anélkül nem folytathatja az életét, hogy ne szeretné önmagát.
Kimondta a legfájdalmasabbat. Petra kifelé mindig azt mutatta, hogy erős, csábító, figyelmes és szenvedélyes, de belül egy rettegő kislány lakozott, aki minden pillanatban attól rettegett, hogy az utcára kerül, szennyes zacskók és hulladékok közt végzi, mert nem lesz senkije és semmije, ha a bank elveszi mindenét.
Ez járt a fejében minden egyes férfinál, akinél vágyat mímelt. A figyelmet nem hazudta soha. Valóban meghallgatta őket és minden erejével segíteni próbált. Nem terézanyai módon, hanem kemény pénzekért. De nem is az volt a cél, hogy jó fej legyen, hanem, hogy mielőbb szabaduljon a tartozástól. És ha ezt így tudta megtenni gyorsan, akkor így tette meg.
Amikor egy gyenge pillanatában elmondta egyik barátnőjének, akit kiskorából ismert, látta annak szemében a megvetést. Mintha leprás lett volna, úgy nézett rá, pedig együtt nőttek fel. Minden nap az utcán játszottak.
Azt hitte, a régi szeretet összeköti őket. Nem kötötte. Anita elsápadt, hebegett-habogott valamit, majd gyorsan elköszönt. Letiltotta őt a facebookon, és a telefonján is. Pedig Petra nem volt fertőző. Mégis éreztette vele, hogy megbocsájthatatlan módon él.
Ő megbocsájtott neki. Nem tartozott számadással senkinek, de szánalomra sem számított. A megvetést félig kalkulálta be, mert naiv módon azt hitte, a barátság minden elbír.
Nincs annál szánalmasabb, mint amikor egy nő, aki testéből él, még naiv is, nyugtázta.
– Most mennem kell! – állt fel anélkül, hogy egy korty teát is ivott volna. Felkapta a táskáját és úgy hátrált kifelé, mint egy tetten ért tolvaj.
– Édesem, keressen bármikor, ha beszélgetni akar! – kiáltott utána az asszony és végtelenül szánta a kis törékeny nőt, aki kezdettől fogva lányára emlékeztette.
Lenn az utcán a falnak dőlve zokogott tovább. Alig hallotta meg, hogy csörög a telefonja. Előkapta és látta, hogy Tamás keresi. Nem vette fel, de a férfi kitartóan hívta.
– Minden rendben van? – kérdezte, amikor beleszólt. – Nem akartam üzengetni, az olyan személytelen, de tudni szerettem volna, jobban vagy-e? Nemcsak a fejed, hanem egészben.
– Jól vagyok, semmi gond! – lehelte a nő alig hallhatóan.
– Nem úgy hallom! Beszélnünk kell. Egy óra múlva átmegyek hozzád és szeretném, ha meghallgatnál.
Petra megnémult. Tamás döntött, de van annyira korrekt, hogy nem írja meg a szakítást, hanem eljön megmondani, hogy egy olyan nőt, mint ő, nem lehet szeretni. Igen, ezért is szereti, mert bátor és határozott. Bár ez a mostani bátorság nem hiányzott az életéből. Mégis úgy látszott, hogy még van mit tanulnia az emberektől, az emberekről.
– Rendben. Addigra otthon leszek – mondta végül és kinyomta.
Megtörölte a szemét, kifújta az orrát és egy pillantást vetett kézitükrébe. Napszemüvegre szüksége lesz a kocsiban, de az elkövetkező órákban is, gondolta gúnyosan. Előkotorta és feltette. Egy cseppet sem számított, látja-e valaki, mégis mosolyt erőltetett az arcára.
– No, nézd csak, a könnyű kis kurva, akinek nincs ideje rám, most itt pózol a napsütésben! – mondta váratlanul valaki. – Még jó, hogy nem felejtettem el a címet.
– Jocó, kérlek, ne! – kiáltott fel a nő.
– Ugyan mit ne? Még neked áll feljebb? Válogatsz netán? Mennyi pénzt hagytam nálad, és most, amikor nagy szükségem lenne rád, lekoptatsz?
A hang éle és könyörtelensége megijesztette a nőt. A négy év alatt, amíg jártak hozzá, soha nem fordult elő, hogy valaki megfenyegesse. Egyszer sem történt meg, hogy veszélyben érezte magát. Akik jöttek hozzá, azokat ismerte és egyikük sem akarta megalázni vagy megütni.
De ott, abban a pillanatban tudta, hogy a férfi, aki úgy néz ki, mint egy kellemes külsejű, elegáns úriember, nem hagyja annyiban a visszautasítást. A szeme volt a legfélelmetesebb. Ridegen bámult rá és benne volt az a fajta veszély, amitől addig nem tartott igazán.
– Értsd meg, nem erről van szó! Már mondtam, hogy új életet kezdtem. Szeretnék más ember lenni.
– Hogy lehetnél más? A kurva mindig kurva marad. Hagytad, hogy pénzért rád másszanak, és most hirtelen közlöd, hogy eleged lett. Ez nagyon viccesen hangzik tudva, hogy egy ócska lotyó vagy.
– Nem vagyok! Amit akartál, megkaptad. Fizettél érte, mert fizetni akartál. De a bolt bezárt. Fogadd el!
A férfi közelebb lépett. Méregdrága cipőjével arrébb pattintott a járdán egy kavicsot, majd ütött. Ököllel egyenesen a nő arcába.
– Na, most zárt be a bolt – közölte miután Petra nekiesett a falnak és a földre zuhant. A csendes budai utcában akkor épp nem járt senki, csak egy kutya ugatott nem messze, és egy harang jelezte, hogy három óra van.
Előző rész
Következő rész
fotó: Pinterest
