Azt mondtam neki, nem, és megértette. Fájt, hogy nemet kellett mondanom, de féltem. Mindentől. Legfőképp apától, a helyzettől és persze a következményektől is. Megkönnyebbültem, amikor elfogadta és szemében nem láttam csalódottságot, pedig volt. Ügyesen titkolta, én meg annyira boldog voltam, hogy nem gondoltam bele igazán, mit jelent neki a visszautasítás.
Sárival meg Csillával már nagyon sokat beszélgettünk erről a témáról. Már a szót is rühellem: szüzesség. Tizenhat vagyok és tudnom kellene, hogy manapság nem menő szűznek lenni. Legfeljebb a vallásos lányoknál, akik vagy apácának készülnek vagy szüleik lakatot raktak a bugyijukra. Ezt Sári fogalmazta így és persze hangosan röhögtünk rajtuk, én mégis megijedtem.
Én nem vagyok hívő, kolostorba se készülök, mégse akarom odaadni magam Albertnek, hisz csak három hónapja járunk. Ez a járás szó sem trendi, de nem izgat. Szóval, együtt lógunk, ami azt jelenti, hogy elmentünk már uszodába, moziba és minden másnap lófrálunk a Városligetben, de ez amolyan bandázás, mert olyankor nem vagyunk kettesben. Szeretek vele lenni, mert Albert vicces és nem vesz semmit véresen komolyan. A szülei tavaly váltak el, az sem érdekelte, legalábbis ezt mondja.
Azt meséli, azóta még jobb sora van, mert hol anyja tömi pénzzel, hol meg az apja, sőt a nagyszülők is mintha megtáltosodtak volna. Valószínűleg lelkifurdalásuk van, mert nem erre nevelték a gyerekeiket. Ezt a hatalmas bölcsességet Csilla dobta be egyik nap, akinek az apja terapeuta, szóval otthon van a pszichoblablában. Olykor fárasztó is, de már régóta ismerjük őt, így elviseljük, ha kijön belőle az ilyen okoskodó szöveg.
Albert nem igazán kedveli a barátnőimet, de szerintem csak féltékeny, meg attól fél, hogy mindent kibeszélek róla, pedig ha tudná, hogy ez közel sincs így, biztosan megnyugodna. Rosszat nem is tudok róla mondani, mert mindig jó fej velem, meghallgat és a legjobb az, hogy nem akar nevelni.
Igaz, hogy idősebb nálam két évvel, de ez nem mindig látszik. A legtöbbször annyira gyerekes, hogy csak nevetni tudok rajta. Az biztos, hogy nagyon odavagyok érte. Minden tetszik benne, főleg az, hogy felnőtt, meg más lányoknak is nagyon bejön és mindezek mellett gyönyörű szeme van. Zöld, ami nagyon ritka. Elalvás előtt gyakran felidézem és vigyorgok az örömtől, hogy ez a szemek engem néztek ki maguknak.
Anya nem örül a kapcsolatunknak mondván, hogy még fiatal vagyok, meg persze tudja, hogy más lányoknak is van barátjuk, de őt más nem érdekli, csak én. A tizennyolc az tizennyolc, mondja, és jelentőségteljesen apára néz. Én meg még csak egy hónap múlva leszek tizenhat. Pontosan szilveszterkor, amit világéletemben utáltam, bár kiskoromban azt hittem, a tűzijátékot miattam lövik fel.
Apa is haragszik rám, mert szerinte a tanulásra kellene koncentrálnom, amit én meg is teszek. Elvégre orvosnak készülök, ahhoz nagyon jó jegyek kellenek. Még az is lehet, hogy patológus leszek, láttam már elég döglött macskát, kutyát, nem kavarodott fel a gyomrom. Bírom az ilyesmit, a vért is, nem úgy, mint Era, aki tegnap elájult a suliban, mert valakinek vérzett az orra. Őt kellett ápolni ahelyett, hogy a vérző orrúval törődtek volna, pedig ő összefejelt egy másik sráccal tesi órán.
Tudom, hogy apa attól fél, hogy terhes leszek. Az unokatesóm tizenhét évesen szült, és a gyerek apjáról nem volt hajlandó beszélni. Most nem jár suliba, halasztott, és van egy kisbabája, aki aranyos, cuki, meg minden, de azért mégiscsak teher, mert már soha többé nem lesz miatta egészen szabad. Amikor kiderült, apa a csalódottságtól szóhoz sem jutott. Annyit mondott, hogy okosabbnak gondolta a bátyja lányát, de úgy látszik, tévedett. Megjegyezte, hogy manapság már annyi lehetőség van a védekezésre, nem érti, miért nem gondoltak rá. Ekkor megint anyára nézett és azt sugallta neki, hogy tegyen az ügy érdekében, magyarán, beszéljen velem.
De velem nem kell beszélni, mert én még sose voltam fiúval úgy, így védekeznem sem kell. Sári azt mondta, olvasta a neten, hogy első alkalommal nem lehet teherbe esni, de Csilla azonnal tiltakozott és kijelentette, hogy ez hülyeség, lehet, csak nem valószínű. Én meg hallgattam, mert zavart a téma.
Albert eddig nem nyomult nagyon, csókolóztunk meg ilyesmi, sőt a blúzom alá is nyúlt, de megfogtam a kezét és akkor abbahagyta. Fura volt érezni, hogy valaki a bőrömhöz ér, legfőképp a mellemhez, ami egyelőre nem túl nagy. Viszont isteni csókolózni, legszívesebben folyton csinálnám, de Albert nincs elragadtatva tőle. Egyszer fogta a kezem és odatette a nadrágjára. Meglepett, milyen kemény, de azért gyorsan elrántottam a kezem.
Anya azt mondta, nem kell kapkodni ezzel a szüzesség témával. Apa viszont nem fogalmazott ilyen finoman. Azt hitte, nem hallom, hogy anyával közli, jó lesz vigyázni, mert az ő lánya nem maradhat úgy. Elég egy szégyen a családban. Ha bekövetkezne, akkor ő pokoli dühös lesz, és tuti kirak engem az utcára a porontyommal együtt. Ez megrémisztett. Nem volt a hangjában sok szánalom. Az unokanővéremet sem szívlelte, mert szerinte, aki ilyet tesz, az viselje a következményeket. Ő nem nevel fel még egy gyereket, annyi szent. Tudtam, hogy komolyan gondolja, mert nem szokott dobálózni a szavakkal.
Szilveszter délutánján, túl a szülinapi köszöntésemen, anya leültetett a konyhában. Konkrétan megmondta, hogy ismeri az ilyen bulikat, amilyenbe este megyek. Mindig van pia meg fű és a vége az, hogy az ostoba libák terhesek maradnak, mert nem tudnak nemet mondani a fiúknak. Ha velem is ez történne, rájuk ne számítsak. Ők bíznak bennem, tudják, hogy okos vagyok, nem kockáztatnám a továbbtanulás lehetőségét. Ha mégis, akkor nem fognak támogatni és magamra maradok, mert nem tudtam megérteni, hogy fiatal vagyok még a szexhez.
Csak ültem és bámultam magam elé értetlenül. Eszem ágában sem volt lefeküdni Alberttel. Beszéltünk már róla, de tudta, hogy nem adom magam könnyen. Egyszer még a védekezést is megemlítettem, de gúnyosan felnevetett. Kislány vagyok még, jegyezte meg, és ő különben is tudja, hogyan lehet odafigyelni, hogy ne legyek terhes. Ő sem akar apa lenni, az elhihetem, tette hozzá.
Ez megnyugtatott. Úgy éreztem, megértette, hogy még várni akarok. Még nem állok rá készen. De ha eljön az idő, biztosan vele szeretnék először, mert szerelmes vagyok belé. Remeg a lábam, ha meglátom közeledni és úgy, de úgy dobog a szívem, mint előtte még soha. Mi ez, ha nem szerelem? Minden pillanatban rá gondolok, és este nem alszom el anélkül, hogy ne köszönnék el tőle, vagy ne várnám aranyoskodásait. Persze, nem esik túlzásba, de én akkor is odavagyok érte.
Miután anya befejezte okításomat, vagy nevezzük úgy, burkolt fenyegetésemet, készülődni kezdtem. Albert egyik haverjához készültünk, ahová nem hívtak meg olyan fiatalokat, mint én, csak tizennyolc felettieket. Büszke voltam, hogy velem kivételt tettek, ami persze nem nekem volt köszönhető.
A szilveszteri bulit egy óriási házban tartották. Voltunk vagy harmincan, vagy talán többen is. Oltári jó zene volt, ittam is egy keveset, de nem akartam berúgni, mert utálok hányni. Hiába voltak a többiek picit idősebbek, feltaláltam magam, de legfőképp Alberttel csókolóztam és ölelkeztem. Éjfél után megfogta a kezem és átvezetett egy másik szobába a ház túlsó végébe. Hallottam, hogy mellettünk is szexel valaki, mert olyan hangok szűrődtek ki. A kevés piától is kótyagos voltam, de főleg attól, hogy mennyire jó Alberttel, aki gyengédebb volt velem, mint bármikor a három hónap alatt.
Ahogy végigdőltünk az ágyon, azonnal vetkőztetni próbált. Kibújtam a felsőmből, ami önmagam számára is meglepő volt, mert eddig nem engedtem neki, hogy simogassa a mellem. Vadul csókolóztunk, mindenhol tapogatott, de amikor az övemet kezdte bontogatni, leállítottam.
Eszembe jutott anya, és minden, amivel riogatott. Hirtelen kitisztult az agyam, és tudtam, hogy nem ott és akkor akarom elveszíteni a szüzességem. Annyira közhelyes lett volna. Ezt meg is mondtam, de elnevette magát, és azt felelte, hogy ez nem számít, csak az, hogy együtt leszünk. Újra rám nyomult és megpróbálta lehúzni a cipzárom. Megfogtam a kezét és azt mondtam neki, hogy értsen meg. Nem és kész. De azért nagyon féltem, hogy megharagszik. Láttam szemében a dühöt. Nem akartam megbántani. Azt sem akartam, hogy gyereknek nézzen.
Valami azonban mégis leállított. Ez a valami a félelem volt. Attól, hogy kisbabám lehet, mindennél jobban reszkettem. A kisbaba egyenlő volt azzal, hogy nem lehet belőlem orvos, hogy a terveim kútba esnek.
Tudtam, hogy szerelmes vagyok belé, hogy pokoli nehéz, de nemet mondtam újra. Nem erőltette tovább. Felült és üres tekintettel bámult maga elé. Kérdeztem, haragszik-e, de tiltakozott. Annyit mondott, lehet, hogy még valóban fiatal vagyok. Vagy csak gyáva, tette hozzá. Esetleg nem szeretem őt. Tiltakoztam, de felállt és benyögte, hogy jobb, ha visszamegyünk, hogy a többiek ne keressenek.
Sírhatnékom lett, de erősen tartottam magam és majdnem azt mondtam neki, hogy rendben, benne vagyok, amikor kinyílt az ajtó és szó szerint beesett egy srác, aki olyan részeg volt, hogy odahányt a szoba közepére.
Otthagytuk, mert láttuk, hogy jobb lesz neki egyedül.
Ennyi volt az este. Albert ezek után került engem. Annyira el voltam keseredve, hogy fél három körül kértem, hogy vigyen haza. Megtette. Megcsókolt és el is húzott. Akkor volt utoljára az enyém.
Másnap Sári elmondta, hogy úgy tudja a bátyjától, hogy Albert visszament a buliba, és összejött egy idősebb csajjal. Vele ment el reggel. Azt hittem, belehalok, úgy fájt az egész.
Csak zokogtam egész délután és vártam, hogy Albert valami csoda folytán jelentkezzen. Nem tette.
Erre ráírtam. Vége, felejts el, ezt válaszolta.
Ez lett a NEM ára. Most itthon ülök és nézek ki az ablakon. Esik a hó, kint latyak van, és belül szép lassan beledöglök abba, mennyire hiányzik nekem. Már tudom, hogy a szüzességnek ára van, és én most megfizetem kamatostul. Csak ne rágná ezer foggal minden porcikámat a kín! Mit kellett volna tennem? Lehet, hogy Sárinak volt igaza és nem lett volna gond?
Már mindegy. Soha sem tudom meg, mert Albert kidobott. Apa büszke lenne rám, ha tudná, de szerencsére nem tudja, miért bőgök már napok óta. Anya meg nem kérdez. Ő tudja.
fotó: Pinterest
