Hayden Christiensen

Gondoltad volna, hogy a Star Wars szépfiúja idén ünnepli 38. születésnapját? Az ifjú Darth Vader egyébként manapság távol a hírnév zajától, egy farmon éli boldog, egyszerű mindennapjait.

 
 

Ezt egyébként meg is tudjuk érteni, hiszen már gyerekként a kamerák kereszttüzébe került. Első szerepét mindössze 8 évesen kapta meg a Pringles egyik reklámjában. A kanadai születésű színésznek egyébként a világ minden tájáról vannak felmenői: apjában dán és angol vér csörgedezik, anyja svéd és olasz felmenőkkel büszkélkedhet.

A reklámszerep után viszont már kőkeményen belecsapott a komolyabb alakításokba. A Higher Ground című sorozatban egy olyan tinédzsert alakít, akit szexuálisan molesztált a nevelőanyja, elkeseredésében pedig inkább a drogokhoz fordult. A következő évben Az élet háza című filmben szintén egy drogfüggő srácot alakít – olyan meggyőzően, hogy azért Golden Globe díjra is jelölték.

Amikor megkapta Anakin Skywalker szerepét, nem kisebb színészeket utasított a háta mögé, mint Leonardo DiCaprio vagy Jonathan Jackson. Nos, mi azért megnéztük volna Leo-t a sötét oldalon. A választásban állítólag az is közrejátszott, hogy Hayden Christiensen és Natalie Portman között jobban működött a kémia, ráadásul a sármos színész nem volt rest felszedni egy pár kilót a szerep kedvéért. Ehhez napi hatszor kellett ennie – nos, ezt az áldozatot azt hiszem bárki szívesen meghozná.

Egyik filmforgatása alatt Jessica Albá-val közösen ellátogattak egy helyi kórházba, hogy a beteg kisgyerekeket jobb kedvre derítsék. Nagyjából ez idő tájt vásárolt magának egy farmot, ahol azóta is boldogan, békésen gazdálkodik – szerencsére azonban a színészkedéssel sem hagyott fel. Bár Rachel Bilsonnal tíz évig egy párt alkottak, sőt, még egy közös gyermekük is született, sajnos két éve külön utakon járnak.

Kedvenc televíziós sorozata egyébként a Simphson család, és igazi jó kisfiúként mindig kikéri édesanyja véleményét az adott szerepének forgatókönyve kapcsán. Azért ez aranyos.

 

 

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here