Természetesen ma is, mint régen, a fodrásznál lehet jó történeteket hallani. Talán mert ott lelazul az ember, vagy unatkoznak a kliensek várakozás közben, mindenesetre, ezt is onnan gyűjtöttem be, ugyanis mindig hatalmasra nőtt fülekkel ülök, hátha meghallom az év sztoriját. Ha ez nem is az, mindenesetre alkalmat adott egy jó kis nevetésre.
Az egyik vendég mesélte, hogy nemrégiben fura temetésen volt. Azaz félig. A szülei házának utcájában gyerekkora óta ismert mindenkit, és persze őt is, mert bár már elköltözött vagy negyed százada, azért gyakran járt haza. Vitte a lányát is, így a régi ismeretség megmaradt, sőt a kamasszá cseperedő Luca is szívesen időzött a faluban. Mindenki ismerte őt is, és gyakran kínálták meg vagy hívták be magukhoz az időközben nagymamákká szelídülő háziasszonyok. Egyik este, a régi szomszédjuk hívta fel, és szó szót követett, majd elmondta, hogy sajnos fogynak a népek, Marika néni is elment.
A fodrásznál ülő vendég, nevezzük Adélnak, felsóhajtott, és eszébe jutott, hogy Marika néni nem mindig volt barátságos a gyerekekkel, utálta a kertjébe repülő labdákat, és hosszú idő telt el, mire rájött, hogy az aprónép lehet kedves is. Az ő szemében már réges-régen csak ördögfiókák voltak.
Erre persze mosolyogva emlékszik vissza az ember, és Adélban sem maradt tüske. Tudta, hogy Marika néninek nemigen volt senkije a lányán kívül, aki sose ment férjhez, ennek ellenére nem volt magányos. Úgy döntött, elmegy a temetésére, ennyivel tartozik neki. Luca is elkísérte, így odafelé menet somolyogva emlegették a gyerekkori turpisságokat, mind Lucáét, mind az övét.
A temető előtti téren meglepően sok autó parkolt, ami talán a ragyogó májusi napnak is volt köszönhető.
A ravataltól távol álltak meg, és Adél igencsak meresztgette a szemét, hátha ismerősbe fut, nehogy véletlenül ne köszönjön, mert faluhelyen az halálos vétek. Itt-ott felfedezett pár régi arcot, és erősen csodálkozott, hogy milyen sokan vannak, ami azt jelentette, hogy sokan szerethették az asszonyt, habár ő erről nem volt meggyőződve.
Amikor a pap elkezdte mondani a búcsúztató szövegét, Luca meglökte a könyökével. Kicsit haragosan rápisszegett, mert nem akart neveletlennek tűnni a susmus miatt. Amikor Luca másodszor is megbökte, és fejével balra intett, tátva maradt a szája.
– Anya, nem annak a néninek a temetésére jöttünk, aki ott áll? – kérdezte nagyon halkan. És valóban…A tömeg szélén teljese életnagyságban ott állt Marika néni, akinek épp por alakban kellett volna lennie, és ájtatos arccal bámult a papra.
– De! – felelte, és azt se tudta, hogy sírjon-e vagy nevessen.
– Akkor most feltámadt vagy már itt kísért? – kérdezte a lány fülig szájjal.
– Azt hiszem, meg se halt! – suttogta neki, majd megfordult és húzta magával a lányát. Hazafelé beugrottak a régi szomszédjukhoz, aki hangosan kacagva hallgatta, hogy egy ismeretlen temetésére tévedtek be.
– Jaj, Adélka, én nem erre a Marikára gondoltam, hanem, aki dadus volt évtizedekig az oviban. Legközelebb majd igyekszem pontosabban fogalmazni – mondta jókedvűen. – Még jó, hogy meg nem kérdeztétek tőle, hogy került oda!
Luca ezt azért kicsit sajnálta.
Ezen mind nevettek.
Kép forrása: Pinterest
