– Hát te? – kérdezte izgatottan Karola.
– Már megyek is, csak egy pillanatra ugrottam be – mondta Iván tőle szokatlan zavarodottsággal. És már ott sem volt.
Zsuzsó még érezte arcán a könnyű puszit, hallotta a hangját és mérhetetlenül vágyott érintésére. Hirtelen visszarántotta magát a mába, és elvigyorodott.
– Ne nézzetek rám így, én nem tettem semmit! – mondta sejtelmesen.
– Mit akart? – Jucit majd szétfeszítette a kíváncsiság.
Zsuzsó elmerengve bámulta az ajtót, majd megrántotta a vállát.
– Nem tudom. Elmondta, hogy külföldre megy. Ittunk egy tojáslikőrt, aztán megjöttetek.
– Na nehogy már ennyi legyen?! Valamit csak mondott még!
– Inkább beszéltetett, érdeklődött Zsoltról, és a végén adott egy puszit. Higgyétek el, semmi más nem volt.
– Ez hülyeség! Ennek semmi értelme! – mondta Karola haragosan. – Idejön, játszik egy kicsit a szíveddel, aztán meg elhúz…
– Az én szívemmel nem játszik senki! – kiáltott fel a házigazda. – Nem labda az, hogy ide-oda dobálják…
Mindhárman tudták, hogy hazudik. A két barátnőnek azonban nem volt kedve szemébe mondani, inkább hagyták, hadd higgyen mást, ha úgy könnyebb neki.
Gyorsan vége lett az ünnepeknek, jöttek a vizsgák, és Zsuzsó egyre kevesebbet gondolt Ivánra. Zsolt is sokat dolgozott, ezért heti egyszer találkoztak. Érezhetően nem mélyült a kapcsolatuk, de ez nem a fiún múlott.
Már márciust írtak, amikor Zsuzsó újra hallott Ivánról. A fiú haverja mesélte valakinek, az a valaki megint valakinek, hogy a srác nagyon jól van odakinn, sok a meló, de lesz is pénze bőven, mert nagyon takarékos.
Májusban, amikor közeledett Zsolt születésnapja, a fiú kitalálta, hogy menjenek el kirándulni az egyik hétvégén Budapestre. Megsúgta, hogy lesz egy meglepetése is. Ez fura volt, hiszen neki kellett volna kapnia valamit, mérnök lett, úgy nézett ki, hogy el fog helyezkedni tartósan Egerben, és sínen van az élete.
Csodaszépen indult a nap, már kora reggel kellemes meleg volt. Zsuzsó izgatottan várta az utat. Betervezték a Citadellát, a Margit-szigetet és a várat is. Megbeszélték, hogy beülnek a Hungária kávézóba, ami a lány régi vágya volt.
A kocsi viszont megmakacsolta magát. Alighogy elhagyták Heves megyét, lerobbant. De a fiú kedvét semmi se szegte, főleg, ha a szerelmére nézett, aki türelmesen várakozott a kocsiban, és örömmel látta, hogy néhol még virágzik a repce, az ég kék, és fű zöld. Közeledett Juci esküvője is, amit a lány szülei nem fogadtak kitörő örömmel, főleg az apja, aki jobb vőt szánt magának. Szerinte a szomszédok élhetetlenek, és sose kedvelte őket különösebben, erre most rokoni viszonyba kerülnek. Nehezen emésztette meg, hogy a lánya nem akar mást, csak ezt a fura fiút, akiről azt tartotta, hogy nincs ki a négy kereke. Mindig is furán viselkedett.
Juci tiltakozott és közölte, hogy nem kell mindenkinek orvosnak vagy ügyvédnek lennie, lehet jó ember akkor is, ha szerényebb távlatokkal is megelégszik.
Zsolt fél órán belül megszerelte a kocsit, és már robogtak is a nagyváros felé. Enyhe szél fújt, a nap ragyogott az égen, és úgy nézett ki, hogy már semmi, de semmi nem veheti el a kedvüket. Nem messze a várostól megálltak reggelizni. Az egyik út menti fa alatt piknikeztek, ami nagyon tetszett a lánynak. Kicsomagolták a rántott húsos szendvicseket, és csendben falatoztak. Kicsit nagyobb volt a csend a kelleténél. Zsuzsó szeretett beszélni, de most jól esett neki a ropogós zsemle meg a kóla.Arra gondolt, nincs is olyan rossz élete, mert hát itt van ez a fiú, kitart mellette, rajongva bámulja, pedig sokszor lerázta már, és lefeküdni is csak kétszer feküdt le vele az első alkalom óta. Mindkétszer ezer biztonsági feltételnek kellett megfelelniük, mert nagyon félt a teherbeeséstől.
Ez a félelme jogos volt, de némiképp túlzó. Tudta, hogy ha úgy maradna, a fiú boldogan elvenné, mégse akart szülei szemében rossz lánynak tűnni. Apja máig se hiszi, hogy a lánya képes olyasmire. Nem, a lánya kislány, aki illedelmesen ül az asztalnál, és mindig mosolyog.
Ezen nézetét nem lehetett megváltoztatni és a lány nem is akarta. Jó érzés volt apuci kicsi lányának maradni, bárhogyan is alakult az élete eddig. Zsolt sem volt türelmetlen és ez jólesett neki.
Budapest, a csodás főváros mindig üdítőleg hatott rá, még akkor is, ha kicsit félt tőle. Vidéki lány volt, aki nem találta helyét a forgalmas körúton, az egyre csinosabb üzletek közt. Mindig az járt a fejében, hogy lerí róla, hogy kisvárosi lány, és soha nem lesz olyan magabiztos, ahogy ezek a város emberek.
A Citadelláról fenséges kilátás nyílt a Dunára, aztán lementek a partra is, majd be a szigetre.
– A világ egyik legszebb helye! – mondta Zsolt. – Sose tudok betelni vele. Tudod, nekem minden vágyam, hogy egyszer itt élhessek Budapesten.
– Komolyan? – kérdezte a lány meglepetten. – Sose mondtad.
– Úgy érzem, itt sokkal több lehetőség vár, mint vidéken. Nem gondolod?
– Nem tudom. Kicsit idegen nekem. Mindenhol túl sokan vannak. Mindenki siet. Puccosak az emberek.
Zsolt hangosan felnevetett.
– Pedig hozzád jobban illene, mint Eger, Mezőszéket meg se említem.
– Talán…– nevetett a lány, de nem volt meggyőző.
Ekkor Zsolt a zsebébe nyúlt és egy kék bársonydobozt vett elő.
A lány elsápadt. Már értette, mitől volt olyan fura egész nap a fiú.
– Nem térdelek le, az olyan amerikás – közölte idegesen, azzal felállt. – Hozzám jössz? Leszel a feleségem? Boldoggá tennél egy életre!
Zsuzsó elsápadt. Nem, nem gondolta egy pillanatig se, hogy a kirándulás erről szól. Még ott lapult a táskájában a barna bőrpénztárca, amit gondosan becsomagolt. Ő születésnapra készült, nem lánykérésre. A szigeten sokan sétáltak, de senki nem volt annyira megijedve, mint egy alig felnőtt lány, aki nem tudta, mit válaszoljon egy remegő kezű fiúnak.
Kép forrása: Pinterest
