Elkezdődött a második év a főiskolán. Zsuzsó hónapok óta menyasszony volt, és ennek mindenki örült a családban, kivéve a nagymamát. Apja szívéről nagy kő esett le, biztos volt benne, hogy angyalkája boldog, és ha befejezi a sulit, nagypapává teszi. Várta már a pillanatot, mert úgy érezte, lassan megöregszik és alig pihent egész életében. De majd az unokák felvidítják, és ha születne egy kisfiú, azzal bütykölhetne a műhelyben. Fia sehogy se akart szerelő lenni, tulajdonképpen egész kiskora óta kerülte a kocsikat, az olajszagot, és mindig valami másról álmodozott. Azt hajtogatta egy ideig, hogy színész lesz belőle, de miután a család hatalmas döbbenettel és tiltakozással fogadta az ötletét, egyszerűen hallgatott róla a későbbiekben. Nem mondott le a terveiről, de egy olyan családban, ahol az anya adminisztrációs munkát végez a paplakban, az apja meg örökösen vacak kocsikat bütyköl, nehéz volt elfogadtatni, hogy vannak más alternatívák is. Zsuzsót se igazán avatta be. Említette neki, de a lány mintha meg se hallotta volna. Hónapok óta mintha nem is lett volna önmaga. Egész nyáron benn olvasott a hűvös szobában, és ritkán járt el bulizni, nem úgy, mint régen. Ezt mindenki annak tudta be, hogy lám, érett felnőtt lett belőle és megkomolyodott.
A nagymama azonban sejtette, hogy a lány nincs jól. Bár hiába faggatta, nem kapott választ. Egyik nap, épp Juci esküvője előtti reggelen nekiszegezte a kérdést és várta a reakciót:
– Mondd, Zsuzsikám, várod már a te esküvődet is? Apád azt mondta, jövő nyáron megejthetnénk azt is. Vagy még az idén télen, ha nagyon szeretnéd.
Zsuzsó elnevette magát. Épp paradicsomot mosott egy vájdlingban az udvar közepén.
– Mamika, nekem nem sürgős. Én szeretek itthon lakni. Szeretek veletek élni.
– Értem én kislányom, de te is tudod, hogy egyszer saját családot kell alapítanod. Jó fiú ez a Zsolt, nem lesz gond vele.
– Nem lesz – ismételte a lány, de nem nézett fel. A hideg vízben könnyedén ugráltak a piros paradicsomok, és jól esett neki kapkodni őket.
– Biztos, hogy hozzá akarsz menni? – kérdezte a nagyi egészen olyan hangon, amelyben benne volt, hogy kár hazudni, tudja a választ.
– Miért kérdezel ma tőlem ilyesmiket? Látod, hogy eljegyeztek, nem játék ez…
– Zsuzsikám, ez tényleg nem játék. Ez maga az élet, és nagyon fontos, hogy ne magad ellen dönts. Azt tedd, amit a szíved diktál, és ne törődj mással! Látod, Juci barátnőd se hagyta, hogy az apja beleszóljon, és lám, mi lett a vége: holnap ott fogsz táncolni a lakodalmában.
– Tudom. Nem teszek magam ellen, ne aggódj. De nem mindig könnyű okosnak lenni…
– Ne okos légy, babám, hanem szerelmes!
– És a kettő kizárja egymást?
A mama megigazította a vékony kendőt a fején, amit még nyáron is hordott, és bólintott.
– Ki, bár tagadjuk.
Ez a beszélgetés járt a fejében másnap, amikor meglátta hatalmas puffos ujjú ruhájában Jucit. Olyan volt, mint egy óriási habcsók, feltupírozott haja szinte elszállt. A vőlegény végtelen szerelemmel bámulta. Hajnalig mulattak, vagy inkább Zsuzsó, mert Zsolt nem szeretett táncolni, de voltak ott bőven, akik felkérték. Hajnalban, amikor már úgy fájt a lába, hogy lépni is alig bírt, a fiú hazakísérte, majd visszament Egerbe. Karola utóbb megjegyezte, hogy csalódott Zsoltban, mert halálosan unalmas. Zsuzsó kicsit megsértődött emiatt, de igazat adott neki. Mégis azzal vigasztalta magát, hogy nem kell mindenkinek vásári majomnak lennie.
Az ifjú pár csak hétfőn indult nászútra a Balatonhoz, így a nagy hármas vasárnap utoljára még együtt lehetett. Úgy döntöttek, késő délután elindulnak a városba, beülnek a Borsvirág nevű cukrászdába, és isznak egy finom jegeskávét, közben meg kifaggatják Jucit a nászéjszakáról.
Juci egy ideig sejtelmesen mosolygott, babrálta az asztalterítőt, majd kibuggyant belőle a nevetés.
– Szaftos részleteket vártok? Mondjam, hogy az ajtó előtt hárfamuzsika szólt? – kacagott vidáman.
– Nem, csak az igazat, de azt bőven! – tódította Karola.
– Felejtsétek el. Nincs miről mesélnem!
Zsuzsó kezében megállt a süteményes villa. Barátnőjére nézett, és nem mert megszólalni.
– Jól van, majmok, legyetek boldogok, elmondom! Nem volt semmi. Alig álltunk a lábunkon, épp csak a zuhanyig vergődtem el, amikor a drága férjem már el is aludt.
– És mire fogtok emlékezni? – kérdezte Zsuzsó ártatlan arccal.
– Talán erre, de az is lehet, hogy utóbb kiszínezem. Jaj, kislány, te is tudod, hogy nekünk volt már némi előéletünk. Nem most láttuk egymást először pucéran.
– Nem? – kérdezte grimaszt vágva a harmadik és mindnyájan hangosan nevettek.
Juci hirtelen sikkantott egyet és a szája elé kapta a kezét.
– Hányni fogsz, vagy mi? – néztek rá azok ketten csillogó szemmel.
– Nem, de valaki mindjárt, vagy adja isten, hogy tévedjek! – Azzal kimutatott az utcára. Az út másik oldalán Iván állt egy lánnyal, aki szorosan rátapadt.
Karola az asztal alatt Juci lábába rúgott, aki még felszisszenni sem mert.
Zsuzsó végig nézett a párocskán, és megrántotta a vállát.
– Ugyan már! Ki tudja, hányadik! Nincs nő, akit Iván nem akart volna…
– Ez nem olyan! Ezt el fogja…– Itt megakadt a szó Juciban.
– El fogja venni? – sápadt el a barátnője. – És akkor mi van? Alig pár hónapot jártunk. Nem is volt igazi az egész, és én különben is menyasszony vagyok.
– Van még valami…– Sóhajtott fel Karola. – Jobb, ha elmondjuk, mintha később mástól tudnád meg.
– Az isten szerelmére, nyögd már ki! Hintót béreltek? Vagy meghívták egész Mezőszéket?
– Nem. A csaj terhes. Ezért veszi el.
– Terhes? Ivántól terhes?
– Nem, a postástól! Persze, hogy tőle. Állítólag harmadik hónapban van. Még nem látszik rajta.
Csend lett. A hangulat elromlott. Juci már nem volt az a vidám feleség, aki egy órája beült a cukrászdába halálra enni magát az előző este után. Karola meg se mert mukkanni, mert tudta, mind tudták, hogy barátnőjük egész életében arra a fiúra várt, aki szemben a kirakattal mosolyogva beszélgetett egy sráccal. Hajába belekapott a szél, kék pólója meglibbent, és úgy nézett ki, mint egy menő divatlapból kilépő modell. Látszott rajta, hogy csak nyugati cuccot visel, és erre büszke is. Sose volt visszafogott, de most sütött arcáról az elégedettség.
– Legyenek boldogok! – mondta Zsuzsó halkan, majd szájába tömte a krémes maradékát és úgy döntött, eszik még kettőt, mert ezt a napot nem lehet másképpen kibírni, csak így.
Kép forrása: Pinterest
