Kövér a férjem, nem kívánom!

"Ha szeretkeznünk kell, akkor én azt látom, hogy a száztíz kiló az száztíz kiló, és nekem nincs kedvem elveszni a karjaiban, miközben nem férek el a hasától. Az arca is megváltozott, átalakultak a vonásai. Most már kifejezetten kerek képe van, a szeme körül is zsírpárnák keletkeztek, nem vonzó. Mindez nyolc év alatt történt, ő most harminchét, de a súlya miatt többnek látszik. Nagyon nehéz ilyesmiről úgy beszélgetni a párunkkal, hogy ne okozzunk sebeket neki. Hogy mondjam meg, hogy a szeretkezés nem megy nekem, mert ő számomra most taszító? Csak az álszent emberek sorolják, hogy mindenképp kell szeretnünk a másikat. Való igaz, ezzel nincs is bajom, hiszen jó ember, de az ágyban ez a jóság nem fontos. Az ágyban a látvány, az érintés és az illatok számítanak."

Egyáltalán nem érdekel, ki mit mond. Azt se, hogy ezt nem szokták bevallani. A nőket lehet unni, lehet undorodni tőlük, és nem vágyni rájuk, mert kövérek, hisz a szülés után nem tudtak lefogyni.

 
 

A férfiaknál más a helyzet, ők csak azért híznak el, mert nem mozognak, sokat esznek, és mondjuk ki, ritkán áll betegség a háttérben.

Huszonnyolc voltam, amikor megismertem Áront. Magas, csinos fiú volt, nem sportolt semmit, de ez nem látszott rajta. Én se futottam és úsztam akkoriban. Gondolhattam volna, hogy nem szeret mozogni, mert a kirándulásokra csak ímmel-ámmal állt rá, és mindegyik végén megjegyezte, hogy a város az város, az erdő meg tele van bogárral és minden mással, nem az ő világa. Ráfogtam a fáradtságra, hisz gyalogoltunk fel-le húsz-huszonkét kilométert, gondoltam, csak nincs hozzászokva.

Miután összeházasodtunk, három éven belül született két fiunk. Mindkettő belevaló, vagány kis kölyök, egy perc nyugta sincs az embernek tőlük. Engem arra inspiráltak, hogy reggelente futni menjek, mert úgy éreztem, máshogy nem bírnám a tempót. Áron azonban legyökerezett a kanapén, és észrevétlenül kövérre ette magát.

A nőket szokás megítélni, hogy elhagyják magukat, meg nem akarnak csábítóak maradni a házasságban, de vajon a férfiakat miért nem? Ne mondja nekem senki, hogy méretes sörhas vonzó. Amikor valaki a belső értékeket emlegeti, az jut eszembe, hogy szex közben nem tudok arra koncentrálni, hogy mennyire odaadó férj Áron, arra se, hogy szívesen vásárol be helyettem, amit utálok.

Ha szeretkeznünk kell, akkor én azt látom, hogy a száztíz kiló az száztíz kiló, és nekem nincs kedvem elveszni a karjaiban, miközben nem férek el a hasától. Az arca is megváltozott, átalakultak a vonásai. Most már kifejezetten kerek képe van, a szeme körül is zsírpárnák keletkeztek, nem vonzó. Mindez nyolc év alatt történt, ő most harminchét, de a súlya miatt többnek látszik. Nagyon nehéz ilyesmiről úgy beszélgetni a párunkkal, hogy ne okozzunk sebeket neki. Hogy mondjam meg, hogy a szeretkezés nem megy nekem, mert ő számomra most taszító? Csak az álszent emberek sorolják, hogy mindenképp kell szeretnünk a másikat. Való igaz, ezzel nincs is bajom, hiszen jó ember, de az ágyban ez a jóság nem fontos. Az ágyban a látvány, az érintés és az illatok számítanak.

A sztereotípia azt sugallja, hogy a nőknek nem fontos, amit a szemükkel látnak, mert ők a szívükkel szeretnek. Azzal is szeretkeznek. No, persze, de azért nem mindegy, hogy egy vízilabdás, vagy netán Quasimodo van az ágyunkban. Ez részemről most utálatos túlzás, de érzékeltetni akartam, hogy igenis számít, hogy milyen ember gördül rád és hatol beléd.

Halogatom a szexet, és ha csak lehet, élek a fejfájás és egyéb álkifogások alkalmazásával. Természetesen eljutottam már arra a pontra, hogy megpróbáltam beszélni vele. Kérdeztem tőle, hogy nincs-e kedve futni velem, vagy konditerembe járni. Felajánlottam neki, hogy kisebb adagokat főzök, és igyekszem sokkal, de sokkal egészségesebb ételeket kitalálni. Ennek hallatára dühbe gurult. Azt vágta a fejemhez, hogy őt nem érdekli semmiféle keto meg hasonlók, ő szeret enni, és ha én nem, akkor se büntessem őt. Erre mit mondhattam volna? Hogy magamat is büntetem? Nem neveztem bálnának vagy tehénnek, ahogy a férfiak szokták asszonyaikat, csak nyeltem kettőt, és közöltem, hogy az egészség nem elhanyagolható tényező. Megjegyezte, hogy a rántott sajt se. Ennyiben maradtunk.

Tudom, hogy érzi, hogy baj van köztünk az ágyban, de fel se merül benne, hogy miatta. Nekem tényleg mindenképp kívánnom kellene őt, mert a férjem? Tényleg el kellene gondolkodnom azon, hogy miféle ember vagyok, hogy a súlya miatt mellőzöm? Igen, meg is tettem, de ez az adott szituációban nem segített. Nincs olyan könyv, szakember, aki a szex előtt azt tudná mondani nekem, hogy higgyem el, nem fontos az a harminc kiló, és ha becsukom a szemem, nem fogom látni. De érezni igen.

Én nem azt várom el tőle, hogy ugyanolyan maradjon, mint régen. Tudom, hogy változunk, öregszünk, ha tetszik, ha nem. De azt nagyon szeretném, ha adna magára. Ha fontosnak érezné, hogy nekem tetsszen. Ha egy férfi hanyagolja el magát, az se gusztusosabb, mint egy nő. Annyi a különbség, hogy a strandon ők még közszemlére is tehetik gusztustalan testüket, utcán is járhatnak póló nélkül, ami nekünk, nőknek nem adatik meg.

Szeretem a férjem, de nem akarok szeretkezni vele. Ha erőszakot kell tennem magamon, az nem élvezet. Vagy álljak elé és vágjam a szemébe, hogy cseppet se szexi, hogy a hasa eltakarja a nemi szervét? Ilyen bunkóságra ki képes? Én nem akarom egy életre hazavágni az önbecsülését, mégse vagyok képes vágyat imitálni.

Mi lesz így velünk?

Kép forrása: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here