R. Kelényi Angelika sajnos már odafent írja sorait. A Terézanyu regénypályázat fődíjasa csak 53 éves volt. Nem ismertem. Egyszer úgy volt, hogy lesz egy beszélgetés vele, amolyan író-olvasó találkozó, amelynek én leszek a moderátora, de végül elmaradt. Akkor olvastam el néhány könyvét. Könnyed meseszövése, humora, játékos stílusa megragadott.
Az írókkal, költőkkel úgy vagyunk az iskolában, hogy vagy mind halottak vagy öregek, ráncosak, és nagyon távol vannak tőlünk, gyerekektől. Sokszor az a legnagyobb gond velük, hogy meg kell tanulni az életrajzukat vagy verseiket, pedig mi szívesebben csinálnánk mást, mint halott írók szavait szajkózzuk.
Írni azonban különleges dolog. Hiába hiszi mindenki, hogy képes rá, az olvasó felismeri a valódi tehetséget, élvezi a gondolatok hullámzását, és szívesen kapaszkodik a humor vagy romantika, sokszor a realitás fonalába is, hogy elrugaszkodjon a valóságtól.
R. Kelényi Angelika könyvei messzi tájakra repítettek, és megpihenhetett testünk-lelkünk, ha olvastuk sorait. Másfél évvel ezelőtt azonban a rák megtalálta őt is. Undokul, alattomosan, és nem kérdezve, hogy áll egyik-másik művével, van-e még mondanivalója, akar-e még száz könyvet írni, hogy szórakoztassa az olvasókat. Kilenc év jutott neki a szórakoztató irodalom palettáján. Csak 53 éves volt. És nem adta fel egy pillanatig sem, mert bejegyzéseiben, mondanivalójában ott virágzott a remény. Írt és írt. Sietett, hogy elkészüljön, hogy szívének, tehetségének egy darabja ismételten papírformát öltsön. Kevesen tudták róla, hogy mekkora fájdalommal küzd, azt is, hogy szenvedései közepette a könyvek és az írás adott neki mankót.
A mai napon azonban nem tudott erősebb maradni a Halálnál, aki jött és elvitte magával, talán, hogy megpihenjen, és az égben folytathassa a munkáját, ahol kedvenc hőse tovább kalandozhat. Caroline Wood mindig bajba került, de a végén sikerült kimásznia a slamasztikából. Az írónőnek azonban az utolsó csatában nem jött segítségére senki. A betegség lerántotta és fogva tartotta. Felemésztette erejét, pedig abból rengeteg volt neki.
Most, amikor már nem evilági bajokkal törődik, szeretném azt hinni, nem fáj neki semmi, és mosolyog valahol nagyon messze, mert itt vannak az olvasók, akik nem felejtik, akik szeretik könyveit, és ha befejezik egyiket, alig várják, hogy újba kezdhessenek.
Jó utat, kedves írónő! Legyen részed (ugye nem baj, ha tegezlek?) kellemes és színes társaságban, hiszen ott van már Szabó Magda, Márai, Gárdonyi, és ott vannak mind, akiket idelent a szívünkben hordunk és örömmel olvasunk.
Legyen számodra könnyű az a másik világ!
*
Megjelent művei:
- Az agyam eldobom (2014)
- Negyven felé pártában (2014)
- Egy hajszálon múlt (2015)
- Váláshelyzet (2015)
- Szulejmán és a magyar udvarhölgy (2016)
- Szulejmán és a kolostor rabja (2016)
- Szulejmán – Sorozat és történelem (2016)
- Az Ártatlan – A grófnő árnyékában (2017)
- Az Ártatlan – Bűnös örömök városa (2017)
- Az Ártatlan – A párizsi nő (2018)
- Az agyam eldobom – Nő pánikban / bővített kiadás (2017)
- Mennyei bűnök 1. (2018)
- Mennyei bűnök 2. (2018)
- Barcelona, Barcelona (2019)
- A lánynevelde 1. (2019)
- A lánynevelde 2. (2020)
- Róma, Róma (2020)
- Halálos Hollywood (2020)
- Caroline Wood határidőnapló (2020)
- Rejtélyes Rio (2021)
- Szédítő Balaton (2021)
- Átkozottak (2021)
- Heaven – A leszármazott (2021)
- Édes Flores (2022)
- Veszélyes Vadvirág (2022)
- Manna Marina (2022)
- Mesés Marrákes (2023)