Mikor kell erősnek lennem?

Vajon mikor vagyok erős? Amikor annak kell lennem? Vagy ha elhitetem mással és önmagammal is, hogy nem fog rajtam a bánat? Talán, ha boldogulok egyedül? Vagy, ha azt mondják rám, mindent elbírok?

Az erő bennem van. Hol sikerül előkaparnom, hol meg csendben jajgatok. Nem a világ felé fáj a szívem, nem kifelé vagyok boldogtalan, hanem legbelül, mégis igyekszem felhúzni magam a földről, ha mégis lefelé cibálna a keserűség.

 
 

Lehetek egyedül bármikor, gyerekkel vagy anélkül, társsal vagy a saját szívemmel, ha tudom, hogy merek élni. A saját utamat kell járnom akkor is, ha az göröngyös vagy zsákutcába vezet. Helyettem senki nem fog nevetni, de felállni is kevesen segítenek.

Ezért kell önmagamhoz jónak lennem, nem bántanom a testem-lelkem. Nem számít, hogy nem vagyok tökéletes, vagy a legkiválóbb valamiben, ha élvezem, amit csinálok, mert csak ezek a pillanatok maradnak meg nekem.

Az én fájdalmamat, szomorúságomat, de az örömömet sem értheti meg teljesen senki. Lehetnek velem, de ellenem is, ha én tudom, hogy az életemért én vagyok felelős. A környezetem áskálódhat, hagyhatnak el akárhányan, ha én megértem, hogy a tetteimért én felelek.

A belső erőt nem árulják a boltban. Akkor sem szerezhetjük meg könnyedén, ha elesetten várjuk, hogy ránk szakadjon a mennyezet. Ha leszakad, a mi fejünkre szakad, és senki rajtunk kívül nem fájlalja ezt. Másoknak nem fájhat a mi bánatunk, de az örömünk se osztható, csak bizonyos fokig. Ez nem is baj, ha elfogadjuk a tényt, hogy élnünk, szeretnünk, küzdenünk legfőképp önmagunkért kell. Nem önzésből. Egyszerűen azért, mert ebben az életben, ebben a testben és lélekben egyszer születünk meg.

Nem hihetjük, hogy van valaki, aki helyettünk nevet majd, vagy megoldja a gondjainkat. És ez így van jól. Erőt gyűjteni és abból töltekezni csak nehézségek árán lehet. Ezektől bizony nem kímél meg minket a sorsunk. Mindenkinek jut belőle, legfeljebb nem mutatja meg. Nem baj az, ha nem jajgatunk ország-világ előtt. Elég, ha mi tudjuk, hogy képesek leszünk felállni bármi áron.

Az erős nő és az erős férfi is sok tapasztalaton esik át, mire megtanulja, hogy az eső után mindig keletkeznek kisebb és nagyobb pocsolyák is. Van, amelyeket átugrani is elég, de némelyikben elmerülünk bokáig, olykor térdig is. Viszont, ha kikeveredtünk a mélyből, megrázhatjuk magunkat és tudni fogjuk, hogy az élet arról szól, hogy küzdeni muszáj. Erősnek lenni nem könnyű. Minden napunk azt tanítja meg nekünk, hogy higgyünk a holnapban, mert az a nap is, valamikor tegnap lesz.

Gondoljunk vissza, kik voltunk nemrég! Milyen elszántan akartunk valamit, ami ma már nem fontos… Vagy jusson eszünkbe, hogy az a fájdalom, amiről azt hittük, a földre ránt, végül mégse temetett be.

Minden nap örülhetünk valami apróságnak. De tényleg apróságnak. És higgyük el, nem baj, ha esik az eső, de mi napsütésre vágyunk. Jó érzés, ha nem keressük a felhők mögött a fényt, mert úgyis megkapjuk, ha türelmesek leszünk.

Ideje a saját utunkat járni. Ideje nemet mondani a rosszra, arra, ha nem becsülnek bennünket. És ideje van elfelejteni a megfelelni vágyást.

Életünk annyira rövid és bonyolult, hogy nem éri meg elfelejteni, hogy a holnap titokzatos. A tegnapok erejét a mába töltsük, és reméljük, hogy lehetünk jobbak, erősebbek és elégedettebbek. Mint minden, ez is rajtunk múlik. De nem misztikus módon, nem hazugságban vagy a külvilág becsapásában. Az élet, amit élünk egyszeri és megismételhetetlen. Ne kótyavetyéljük el szomorúsággal és hitetlenséggel. Hinni önmagunkban kell!

Az erős ember akkor is erős, ha olykor megroppan. Kicsit meghajlik a legvastagabb fa is a viharban, aztán csak kiegyenesedik. Mind ilyenek vagyunk. Fák, amelyeket megcibál egy vihar, de az első napsütésben életre kelünk megint.

fotó: Simon-David Tschan / Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here