Ha beengedlek a szívembe, ha meghallgatom panaszos szavaid, ha kiviszek egy kallódó tányért a szobából… Mindben ott leled a tiszteletet feléd. Nem kellenek mindig a szavak. Néha elég egy gesztus, egy mosoly, egy biccentés és azonnal tudja a másik, hogy fontos. Minden illatban, ízben, egy odaégett piskótában is megmutathatom, látom, itt vagy, velem vagy, mellettem vagy.
Ezért mosolygok a morcos eladóra, mert teszi a dolgát, bár kelletlen. Kacsintok a buszsofőrre, aki pirkadatkor kelt és kibírja, hogy nem káromkodik. Az idős néni botját arrébb tolom, mikor bokámon koppan, és nem akarok versenyt futni vele. Jól tudom, ő azért tolakszik, mert ideje végén jár. Már sokat tud és ezért is fél, hogy lemarad a rá váró idő mozgólépcsőjéről.
Tisztelem sikertelen pillanataim, mert általuk válik minden napom jobbá.
Jó reggelt!
Ezt olvastad már? Vica, versa
