Nem vagyok eladó 21. rész

"- Nem, Alex, ez az egész egy cseppet se könnyű. Én azt hittem, sokkal több elfogadás lesz bennem, de nincs. - Ez érthető. Túl sokat vártál magadtól. Életed legszomorúbb napján, nem apám megértése a lényeg. - Te annyira kedves vagy velem…Köszönöm! Már sajnálom, hogy téged is bántottalak. Másnak hittelek…"

Végig az járt az eszemben, hogy Lili találkozása apámmal, apánkkal vagy tudja a jó isten, hogyan nevezzem, nem sülhet jól el. Már mindkettőjük természetét ismertem, Keresztes Vilmosét valamivel jobban, és nem hittem benne, hogy egy fejre mért ütés jellemet is változtat. Ő mindig az marad, aki volt, Lili pedig készen kapta őt felnőtt korában, nem lehet neki könnyű elfogadnia a tényt, hogy van valaki, aki valóban a vérszerinti apja.

Én nem akartam már mást, mint nyugalmat. Arra vágytam, hogy elmenjünk innen, hogy végre kettesben lehessünk, és a családunkat messze tudjuk magunktól. A sors kiszámíthatatlansága ellen kettőnk együttes érzelmeivel szerettem volna védekezni. Így felhívtam, hátha szüksége van egy megmentőre, és amikor beleszólt, tudtam, hogy igen. Viszont nem akart velem lenni, csak hosszas rábeszélés után egyezett bele, hogy hazavigyem, azaz Mari nénihez.

 
 

Megálltam a tóparton, és láttam, hogy apám kissé görnyedt háttal bandukol a kocsija felé. Nem tűnt győztesnek. Szinte a hátára volt vésve, hogy ő, aki a világon mindent meg tud venni, akinek a pénz korlátlan hatalmat biztosít, most nem nyert.

 – Minden rendben? – kérdeztem Lilit, akinek könnyes volt a szeme, ahogy beszállt. Nemet intett a fejével, és kifelé bámult, hogy ne kelljen rám néznie.

 – Tudom, hagyjalak most, de ha nem mondasz semmit, nekem is nagyon rossz lesz. Legalább annyit közölj, hogy megértetted apa indokait?

Ekkor végre rám nézett, szeméből sütött a fájdalom, és szép ajka keserű fintorba torzult.

 – Nem, Alex, ez az egész egy cseppet se könnyű. Én azt hittem, sokkal több elfogadás lesz bennem, de nincs.

 – Ez érthető. Túl sokat vártál magadtól. Életed legszomorúbb napján, nem apám megértése a lényeg.

 – Te annyira kedves vagy velem…Köszönöm! Már sajnálom, hogy téged is bántottalak. Másnak hittelek…

 – És esélyt se akartál adni. Tudom, tudom, mihasznának gondoltál.

 – Mihasznának? Te ilyen szavakat ismersz? Keresztes Alex, még a végén egészen beléd szerelmesedek!

 – Egy szó miatt? – nevettem el magam, és megfogtam a kezét.

 – Egy fura szó is elég lehet, ha van mögötte tartalom.

 – Te aztán érdekes lány vagy! – mondtam, és gázt adtam. Apám még mindig állt, és várakozott, talán telefonált.

 – Nem vagyok elég romantikus, úgy gondolod? – Szomorú szeme megtelt könnyel.

 – Én csak azt tudom, hogy nem akarlak sírni látni. Azt se akarom, hogy fájjon a szíved, mert akkor nekem is fáj. Szóval, mondd, mit tegyek, hogy ne legyen ilyen nehéz!

 – Vigyél haza! Szeretnék pihenni, enni és aludni egy nagyot.

 – Ennyi?

 – Momentán ez a legtöbb. De ne nézz így rám! Most nem rázlak le, csak arra vágyom, hogy bámuljak ki a fejemből, dongjanak körülöttem a legyek, és legyen végre csend bennem.

 – Megteszek mindent, amit akarsz. Mindent, mert szeretlek. Jobban, mint ahogy csak lehetséges.

Erre úgy elkezdett nevetni, hogy el is szégyelltem magam. Kicsatolta az övét, feltérdelt, és áttornázta magát hozzám. Karját a nyakam köré fonta és megölelt.

 – Segítség! – hörögtem fulladozva. – Ez orvtámadás!

 – Az eszed tokja orvtámadás. Ez egy rendes letámadás, mert annyira szeretnivalóan állsz hozzám. Ha nem lennél, én biztosan nem tudnék egy picit se mosolyogni. Köszönöm, hogy szeretsz. Köszönöm, hogy nem engedted elriasztani magad tőlem.

 – Ó, nagyon szívesen! – mosolyogtam. – Viszont ülj le azonnal, mert nem akarom, hogy bajod legyen, ha netán fékeznék.

 – Igenis, kapitány! – Azzal szépen visszahuppant a helyére, és becsatolta az övet. Én meg úgy éreztem, ezekért a pillanatokért a fél karomat odaadnám máskor is. Eszembe is jutott valami. Kiböktem menten.

 – Utazzunk el valami csendes helyre a tenger mellé. Egy kis halászfaluba, ahol nincs sok turista! Mit szólsz hozzá?

Lili szeme felcsillant. Gondolkodott, majd bólintott.

 – Úristen! Mennyire jó ötlet! Horvátországba szeretnék menni. De tényleg aprócska faluba, talán egy szigetre, ahol kevesen élnek, és csak mi lennénk idegenek. Szerinted, van ilyen hely?

 – Nem tudom, de nem nagy gond utánajárni. A munka megvár, remélem, a tiéd is. Tervezni ott is tudsz, én meg home office-ban nyugodtan tudom irányítani az ügyeimet. Akkor tényleg benne vagy? Meg mered tenni, hiszen alig ismersz?

 – Alex, ismerlek. És ha tévednék, majd keresek egy csinos dalmát tengerészt!

 – Egy frászt! Tudod, mikor hagynám! Inkább minden egyes nap elvarázsolnálak!

 – Szavadon foglak!

Sajnos mire észbekaptam, már Mari néni háza előtt álltunk. Hihetetlen, hogy mennyire távolinak tűntek a virágos akcióm, a régi énem, aki nem tudta, hogy apja nem az apja, és az a lány is, aki elutasító volt velem. Elértem őt, mert akartam. Elértem és szeretem. Nem akarok mást, csak hogy mosolyogjon rám reggelente, hogy ő ébresszen, hogy ő pillantson rám szerelmesen. Úgy hiszem, jó úton vagyok! Soha egy pillanatot se bánok, amit el kellett szenvednem miatta. Megérte. Ha nem tudnám, amit most, akkor se tennék mást.

Hogy ez nyálas-e vagy illik-e egy magamkorúhoz, nem tudom. A boldogság mindig nyálas, de jó. Ennyi. És én boldog vagyok, legyen bármi velünk ezután. A most számít.

Vége

+ bónusz rész: Egy év múlva…

 

Kép forrása: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here