R.I.P. Niki Lauda

Elhunyt a Forma-1 háromszoros bajnok legendája, Niki Lauda – az egyetlen, aki a két legnagyobb istállónak, a Ferrarinak és a McLaren-nek is világbajnoki címet szerzett.

1949. február 22-én született Bécsben egy gazdag család sarjaként (apai nagyapja Hans Lauda, híres gyáriparos) és bár az ifjú Nikolaust már igen korán megcsapta a benzingőz, a família igencsak komoly kerékkötőt jelentett – konkrétan ellenezték a fiú autóversenyzői álmait. Ő viszont nem adta fel, saját kezébe ragadta a kormányt, családjával megszakította a kapcsolatot és kölcsönt vett fel, hogy versenyszerűen száguldozhasson.

Először hegyi futamokon rótta a kilométereket elég sikeresen, majd következett a Forma-3, a 2, majd 1971-ben bemutatkozhatott a Forma-1-ben. A következő évben a biztonság kedvéért még visszament a Forma-2-be, hogy megnyerje, de 73-tól hivatalosan a legmagasabb ligába lépett és igencsak rohamtempóban, hiszen két évvel később világbajnok lett a Ferrari színeiben.

Majd 1976 augusztus elsején következett a Német Nagydíj és a szörnyű tragédia. Amely elkerülhető lett volna, hiszen Lauda – azzal együtt, hogy magasan vezetett a pontversenyben – bojkottot hirdetett a futam előtt és megpróbálta rávenni a szervezőket, hogy halasszák el a versenyt a megfelelő biztonsági felszerelések hiánya miatt.

A legtöbb versenyző leszavazta a javaslatot, így elindult a futam. Lauda a második körben kisodródott, a kocsija lángra lobbant, ő pedig bentrekedt a roncsban: harmadfokú égési sérüléseket szenvedett és a belélegzett mérges gázok miatt a tüdeje is roncsolódott.

Habár a baleset alatt végig eszméleténél volt, később kómába esett. Így is mindössze két versenyt hagyott ki az idényben: hat héttel a tragédia után Monzában újra autóba ült – és saját bevallása szerint rettegve vezette végig az Olasz Nagydíjat, amelyen végül negyedikként ért célba.

Az év utolsó futamán, a Japán Nagydíjon két kör után kiszállt az özönvízszerű eső és látási problémái miatt – ez utóbbit korábban megégett könnycsatornája és pislogásképtelensége okozta. Így ebben az évben “csak” második lett, mindössze egy ponttal lemaradva a nagy rivális brit James Hunt mögött. (A két legenda örök rivalizálásáról a 2013-ban bemutatott Rush című mozi mesél, de a való életben szoros barátságot ápoltak a versenyzők.)

1977-ben már ismét ő a világbajnok a Ferrari színeiben, majd visszavonult a versenyzéstől – de csak egy rövid időre, hiszen 82-ben már a McLaren pilótájaként száguldott, két évvel később pedig begyűjtötte harmadik világbajnoki címét is.

1985-ig tartó versenyzői pályafutása alatt 171-en futamon 25-ször győzött, de Laudát trófeái csillogása nem vakította el, sőt. Kupáit egy ausztriai garázsnak adományozta néhány kocsimosás ellenében, hiszen, ha valami, akkor inkább az autó tündököljön.

Az aszfalt mellett a levegőt is meghódította, hiszen megalapította a Lauda Air-t, amelyet később az Austrian Airlines vásárolt meg, majd 2016-tól VIP-utasokat szállított a Lauda Motion-nel. Természetesen néha itt is kezébe vette a botkormányt, hiszen pilótavizsgája birtokában többször is vezette saját repülőit.

Most pedig 70 évesen a felhők fölé költözött: mindig süssön neked ott a nap, Niki Lauda!

Találkozunk az Égi Nagydíjakon.

Fotó: Internet

 

 

 

 

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here