Hat héttel a nagy nap előtt:
Esküvő lesz a családban… Juhé! Igaz, hogy hat hetünk van rá, de kit érdekel, hisz mindig jó voltam a szervezésben. Nem, nem én megyek férjhez, én már tudom, amit a lányom nem. Persze mélyen hallgatok, és még véletlenül sem lépek kétszer ugyanabba a folyóba. Mert anyukám is megmondta, nincs jobb, csak másik. Ám lakat van a számon, nem leszek ünneprontó.
A tükör és a mérleg azonban nem ennyire kegyes. Mindkettő csúfos képet mutat, és nem hiszem el senkinek, főleg a barátnőimnek, hogy nem változtam az utóbbi években egy fikarcnyit sem. Ha ez igaz, akkor tíz éve sikoly van az arcomon.
Elhatározás: mínusz öt kiló, az kivitelezhető, nyugtatom magam, sok gyümölcs, kevés csoki és heti négy edzés. Mindebbe valamennyire belevonva az ara is.
És jönnek a megjegyzések a munkahelyemen, miután világgá kürtölöm:
- számú: Ugye tudod, hogy ez az esküvő nem rólad szól? (Mennyire igaza van, szerencsére nem, de akkor is!)
- számú: Nem kell szexi örömanyának lenned, úgyis a képek szélén fogsz szerepelni. (Jogos.)
- számú: Ott lesz a volt férjed is, jól kell kinézned, hadd pukkadjon meg! (Hurrá, végre egy igazi jó tanács!)
Bólogatok és belevetem magam a készülődésbe. Tudatosítom magamban, hogy nem én választom a zenét, a virágot, a tortát, székszoknyát (!) csak bólogathatok és fizethetek. Közben meg figyelem a lányom, aki izgatott, de talán nem eléggé. Lazán tesz-vesz és egy majd kialakul minden-érzéssel vág neki lánysága utolsó időszakának.
Négy hét az esküvőig:
Elhatározás: mínusz öt kiló, sok gyümölcs, kevés csoki és heti négy edzés.
Teljesítve: mínusz nulla kiló, valamennyi gyümölcs, sok csoki és heti három edzés. Ez utóbbi akár jó is lenne, ha nem vastagodna a karom vagy csak képzelődöm?
Terv: menyasszonyi ruhát kell találni, emellett nekem is kellene valami új, szép és nem dögös, de szédítő, elvégre az ara után én vagyok az egyik legfontosabb nő az eseményen. Remélem.
Három hét az esküvőig:
Elhatározás: mínusz 4 és fél kiló. Nem… öt, csak reggel tűntem kevesebbnek mosdóhasználat után.
A csokimennyiség változatlan, a banán és a körte finom, a többi gyümölcs nem. Edzés már csak egy, mert nincs rá idő. Közben az ara is ideges és gyakran fáj a gyomra.
Eredmény: már megvan a menyasszonyi ruha, gyönyörű, nem is olyan drága és a lányom szebb, mint valaha.
Jöhet az én ruhám. A világ összes üzlete tele van rózsás zsákruhával, egyik sem kell. Elkeseredésem egyenes arányban nő a csalódottságommal.
Viszont megvan a torta, amely vintage virágokkal díszített. A csokor, az asztali díszek, a vőlegény kitűzője megrendelés alatt.
Egy héttel az esküvő előtt:
Elhatározás: mínusz öt kiló, most már tényleg semmi csoki és tonnaszámra falni a zöldséget szigorúan párolt csirkemellel.
Eredmény: Megvan az a nyüves ruha. Egyszerűen gyönyörű. Nem rózsás, pipacsos, fantasztikus az esése, de csak az üzletben. Otthon már nem annyira. A szomszéd, akinek lelkesen mutogatom benne magam, hümmög. Azt mondja, úgy nézek ki, mint akire ráborult a virágoskert. Pityeregve hívom a barátnőm, aki megígéri, hogy megöli a szomszédot, és megnyugtat, a ruhám királylányos, csodálatos és higgyem már el, hogy jól nézek ki.
Beszélgetés a menyasszonnyal: megállapítjuk, hogy az élet mégiscsak szép, mert nem híztunk egy grammot sem. (nem is fogytunk!) Edzeni nem megyünk, mert kiestünk a ritmusból, és már minden pénzünket beletoltuk az előkészületekbe.
Csokit nem eszünk, banánt sem, de azért koccintunk egyet pezsgővel, mert megkezdődött a visszaszámlálás. Mindeközben a vőlegény fogyott három kilót, pedig esze ágában sem volt, percek alatt talált öltönyt, a haja tökéletes és nem kell műkörmöshöz mennie.
Öt nap az esküvőig:
A ruhához cipőt kell még vennem. Egy méregdrága bolerót mégiscsak kellett vásárolnom, mert a karvastagságom nem megfelelő. A kozmetikus a napokban rendbe tette a fejem, korrigálta a szemöldököm, és hogy el ne felejtsem, vár a szoli is, mert fehér vagyok, mint a zongorabillentyű.
Szóval, segítség, célegyenesben vagyunk!
Majd jövök a folytatással…
fotó: Pinterest
