- Ne azt figyeld, ki szeret téged! Az a fontos, kinek a társaságában válsz jobb emberré!
Vannak emberek, akik mellett állandóan magyarázkodsz, netán elveszíted a kíváncsiságod, nem tudsz örülni, aki mellett kisebbnek érzed magad? Mások társaságában pedig észrevétlenül feltöltődsz, többet mosolyogsz, bátrabb vagy? Ha erre rájössz, akkor csak lépned kell. Kerüld azokat, akik az első körbe tartoznak. Legyenek azok a munkatársaid, szeretteid, ugyanis le fognak húzni. Erre viszont senkinek sincs szüksége. A barátokat azért ne említsük, mert a valódi barátok mellett nem az lesz a fontos, hogy szeretnek-e vagy elfogadnak-e. A válasz igen, hiszen azért barátok.
Goethe ezt mondja: „Azok vagyunk, akikkel időnket töltjük.” Nincs igaza?
- Nem késed le az életedet!
Nem kell harmincévesen tudnod, ki vagy, nem kell elérned életed célját, vagy azzá az emberré válnod, akivé akartál. Vannak, akik ötvenévesen találnak rá a hivatásukra, mások még azon is túl a szerelemre. Van, aki sosem megy világot látni, míg mások a nyakukba veszik, de akárhol vannak, boldogtalanok. Az élet nem vizsga, amelyen át kell esni.
George Eliot szerint: „És mégis, azt hiszem, az embernek mindig marad ideje arra, hogy azzá váljon, ami lehetett volna.”
- Ne válj mellékszereplővé az életedben!
Egyesek éveket áldoznak másokra, akik számára csak lábjegyzetek maradnak. Vedd észre, ha nem vagy fontos! Tedd fel magadnak a kérdést: a saját regényedben valóban főszereplő vagy? Ha nem, ideje átírni a történetet.
Márai Sándor ezt így mondja: „Az ember néha egy egész életet vár arra, hogy elkezdje élni a sajátját.”
- Maradj olykor csendben a saját gondolataiddal!
Kerüld azokat az embereket, akik nem vágynak a csendre, akik állandó zajban érzik jól magukat. Vannak, akik nem akarnak hallgatni, sétálni, mert megijednek a saját gondolataiktól. Ők nem a világ elől menekülnek, hanem önmagukat viselik el nehezen.
Pascal szerint: „Minden emberi szerencsétlenség egyetlen dologból ered: abból, hogy az ember nem képes nyugodtan megülni egy szobában.”
- Az idő nem gyógyít be minden sebet!
Az idő csak megtanít együtt élni a hiánnyal vagy veszteséggel. Vannak dolgok, amelyeket nem lehet és nem is kell megváltoztatni. Ez nem baj, hagyni kell őket békén. A szerelmek, a csalódások, a halálesetek ilyenek, csak a gyász befonja őket az idő jótékony hálójával, és hagyja, hogy halványuljanak.
Rilke ezt így mondja szép szavakkal: „Amit szeretünk, azzá leszünk. Amit elveszítünk, azt örökké magunkban hordjuk.”
- Olvass tartalmas könyveket!
Ne félj attól, hogy egy könyv mély gondolatokat ébreszthet. A jó könyv felkavar, megzavar és veled marad évekig. Az ember ritkán változik meg a boldogságtól. Legtöbbször tragédia vagy szomorúság, netán egy betegség kell hozzá.
C.S. Lewis szerint: „Azért olvasunk, hogy megtudjuk, nem vagyunk egyedül.” És tényleg nem.
- Figyeld meg az embereket, hogyan bánnak azokkal, akiktől nem kapnak semmit!
Az udvariasság, a türelem nem megfizethető. Ezért fontos látni, tapasztalni hogyan bánnak mások, akár te is a pincérrel, a takarítóval, az idősekkel, akik nem hajtanak nekik, neked hasznot. Az emberi jellem akkor kiváló, ha nem közönség előtt akar csak jónak lenni.
Thomas Carlyle szerint: „Az ember nagysága abban mutatkozik meg, miként bánik a nála kisebbekkel.”
- Vedd számításba, mit hagysz a gyerekeidre! Nemcsak tárgyakat, hanem érzéseket!
Dicsérsz-e eleget? Elismered-e, ha jobbak nálad, ha túlszárnyaltak téged? Megnyugtatod-e őket, ha szomorúak, zaklatottak? Felnőttként is…
Jung ezt így mondja: „A gyermek nem azt tanulja meg, amit tanítanak neki, hanem azt, amilyenek vagyunk.”
- Ne becsüld le azokat a napokat, amikor semmi különös nem történik!
A hétköznapi idő nem üres, nem hiábavaló. Sokkal több van belőle, mint ünnepeinkből. Viszont jó olykor unatkozunk, jó, ha magunkban vagyunk, ha nem vagyunk betegek, ha nem zajlik az élet körülöttünk… Ezek gondolkodásra is nevelnek.
John Lennon szerint: „Az élet az, ami velünk történik, miközben más terveket készítünk.”
- Élj úgy, hogy ha nem leszel, hiányozz másoknak! Önmagadnak is!
Az életed könyvét te írod. Mások csak belefirkantanak, de lapoznak egy idő után. Életed végén biztos nem fogod bánni, hogy sok időt töltöttél egy szeretett emberrel, könyvvel vagy utazással. Hagyd az elvárásokat, inkább tedd azt, amiben valóban örömöd van. Nehogy a végén rájöjj, hogy a saját meséd elfelejtetted megírni.
Ibsen szerint: „Az embernek egyetlen kötelessége van: hűnek maradni önmagához.”
Nem kell rendkívüli életet élni, csak igazat és neked jót. A kevés idő, ami megadatott, úgyis úgy száll el, mint a por, amelyet lesöpörtél a polcról. Volt és már nincs is.
Fotó: Jill Wellington: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/feny-konnyu-tenger-hajnal-40192/
