A szülővé válás folyamatában a férfiaknak mindig kicsit mostoha szerep jutott. A nők a testükben hordják ki a magzatukat, de ez nem jelenti a feltétlenül nélküli anyává válást. Előnyt jelent a terhesség, mert a szó szerinti teher cipelése, a magzat reakciói sejtetik a nő életének megváltozását. A szülés pláne tesz erről. A férfiak mindig is szemlélői maradtak ennek a folyamatnak, bár a mai törekvések, a 21. század változásai megmutatták, hogy igenis részesei lehetnek a gyerek megszületése előtti történéseknek. Ma már sok tanulmány megerősíti, a magzattal való, születést megelőző kommunikáció, jelentős hatással van mind a születendő gyermekre, mind a leendő szülőkre.
Apának lenni mégis más. Mondja ezt nagy magabiztossággal egy anya. A tény, hogy egy nő szül, szoptat, nem vetíti előre a felelősségteljes, szerető anyaságot. Mindannyian ismerünk olyan nőket, akik elhagyták gyerekeiket egy jobb élet reményében, teszem azt, új szerelem miatt, vagy egyszerűen nem vállalják fel a hagyományos szerepeket.
Vannak anyalelkű apák is, akik közelebb vannak fiaikhoz, lányaikhoz, mint sok önmegvalósító, karrierista nő. Ezzel nem kívánom azt sugallni, hogy a nőknek otthon kellene maradniuk és csak a háztatással meg a gyerekkel törődniük. Arra szeretnék rávilágítani, hogy manapság nem ritka a családját elhagyó anyuka. Lassan az is megszokott lesz, hogy a nő nem vállal gyereket, mert így is teljes az élete.
Apák. Vannak jók is, rosszak is, nem szentté akarom avatni őket. Csak jó lenne észrevenni ebben a fene nagy emancipációban, hogy ők is léteznek. Nem arra vannak kitalálva, hogy robotoljanak, hordják haza a pénzt, erejükön felül teljesítsenek. A köztudatban mégis elterjedtebb, hogy a férfiak lépnek le, hagyják el a családjukat. Igen, ilyenből is van bőven. Mégis mindenki ismer csodálatos apákat, akik végtelen türelemmel tanítják biciklizni a csemetéiket, viszik őket orvoshoz, maradnak otthon velük, ha betegek, és ha kell, a fodrászhoz is beülnek csacsogó lánykáikkal. Egyre több férfi hozza-viszi a gyerekét az óvodába, iskolába. Gyakorta találkozhatunk babakocsit tologató apukákkal. A minden változik-témakörben ez is lehetne egy fejezet. Pár évtizede mindez elképzelhetetlen lett volna.
A jó apa, ha játszik a gyerekével, annak szemében a legcsodálatosabb emberré válik. Olyan ajándékot ad, amit nem fog elfelejteni egyetlen gyerek sem.
Biztonságot, erőt. Érezteti, rá mindig lehet számítani, és hatalmas mosollyal, öleléssel kell csak „fizetni”. A jó apa sokszor engedékeny, mert nincs ideje, no meg kedve veszekedni, inkább rálegyint a dolgokra.
A jó apa jó ember.
Tudja, hogy akit ő a világra kért, azért feladatot vállalt.
Az együttlét öröme, a kirándulások, a hempergés a fűben, a félrenézés, amikor a lurkó a pocsolyában tapicskol, mind része egy varázslatnak, amit úgy hívunk apaság.
A jó apa akkor lesz még jobb, ha egy olyan nő van mellette, aki építi őt, segíti, és nem az a legfőbb dolga, hogy kibeszélje.
Mielőtt bárki ellenpéldák sorával jönne, tudom, másmilyenek is vannak.
A gyereküket nem elfogadók, a menekülők, és akiknek a gyerek egyet jelent a pénzkidobással. Szeretném hinni, hogy ők vannak kevesebben. Ha saját édesapánkra gondolunk, eszünkbe jut, milyen hangosan tud(ott) nevetni, hogyan veszekedett a szomszéddal a gesztenyefa átnyúló ágai miatt, vagy hogy békésen horkolt a Forma-1 monacói futamán.
Hajnali négykor morgás nélkül értünk jött a buliba, még ha 200 km-re is voltunk. Az egészséges tízórai mellé, amit anya csomagolt (sokmagvas zsemle, pulykasonka, saláta, uborka, paradicsom), a büfében vett még egy ropit, mert esendő tekintettel kérleltük. A lelkünkre kötötte, hogy ez maradjon a közös titkunk. Anya lenyakazza, ha megtudja. Nem is tudta. Csak amikor a táskánk aljában megtalálta a ropis zacskót. Ilyenkor elmosolyodott és bölcsen hallgatott.
Apa is csak egy van, égen, földön. Ne feledkezzünk meg róluk!
fotó: Pinterest
