„Vivien nem szólt semmit. Nem tudott megszólalni. Nem volt hozzászokva, hogy egy férfi gondoskodni akarjon róla. Meghatódott és meg is lepődött. Mindeközben pokolian fájt a térde, és sérült méltósága sem vidította fel. Felvette a táskáját és mielőtt elindult volna Vincent után, még haragosan rátaposott a piros rózsára.”
A sorozat többi részét itt olvashatod
Anita nyűgös volt és szomorú, mint két hónapja minden egyes nap. Balázs akkor közölte vele, úgy érzi, elfáradt a kapcsolatuk. Így mondta, elfáradt. Biztosan azért, mert sokat futott, dühöngött magában a lány.Lehet, hogy nem ártott volna, ha valaki vitaminozza. De az eltelt három évben szépen egymás mellé simultak, élték a fásult hétköznapokat, és így talán tényleg elfáradt az együttélés.
Nem volt ez hatalmas szerelem, de jól kijöttek egymással, és ez sem utolsó dolog a mai világban. Vettek közösen egy tévét is meg egy hűtőt. Ezeket Balázs magának akarta, közölte, kifizeti, persze nem a teljes árat. Anita úgy megdöbbent ezen, hogy tiltakozni is elfelejtett. Már a szakítás másnapján megállt a háznál egy kisebb teherautó, és Balázs olyan szisztematikusan pakolt össze, mintha már évek óta tervezte volna a költözést.
Anita szótlanul nézte, ahogy a haverjával leszerelik a falról a tévét, aztán kipakolják a hűtőt. Legszívesebben hozzájuk vágta volna a fonnyadó zöldségeket és az az egy doboz margarint, ami benne árválkodott. Balázs volt olyan gáláns, hogy a margarinra nem tartott igényt. De azt a képet is leszedte a falról, amit tavaly hozott Londonból, igaz, kettejüknek, de mintha erről megfeledkezett volna. Dögöljön meg a képével együtt, mérgelődött a lány, de amikor egyedül maradt, elsírta magát.
Siratta a három elpocsékolt évét, és önmagát, mert olyan ostoba volt, hogy nem vette észre, mennyire ellaposodott a kapcsolatuk. Gyűlölte a fiút, de önmagát is, mert ostoba módon abban reménykedett, hogy nem sokára anya lesz. Harmincöt volt, ami azért a 21. században is erősen rángatta a biológiai vészcsengőt.
Sokkal nehezebben tért magához, mint remélte. Azért kezdett franciául tanulni, mert az egyik barátnője ajánlotta neki. Már az általánosban is tanult valamennyit, de azt rég elfelejtette.
És akkor jött a képbe Vincent, akiről Vera ódákat zengett.
Azt mondta, oltári pasi. Olyan, akinek tartása van. Úgy beszél, úgy tanít, hogy az ember az egyik pillanatban királynőnek érzi magát az óráján, a másikban pedig szorgalmas diáknak. Mindenkiben megtalálja azt a pontot, amit ki kell emelnie, amire érdemes fókuszálni. És sose negatív. Akkor sem, amikor valaki lusta, vagy nem fejlődik.
Anitának épp erre volt szüksége. Valaki terelje el a figyelmét, de ne túlságosan. Ő nem akart szerelmes lenni, nem akart Vincent bűvkörébe kerülni. Ő Balázst akarta volna, de már későn. Amikor bejelentkezett a férfihoz, még nem sejtette, hogy gyökerestül felfordul az élete. Nem, nem lett szerelmes azonnal, nem ájuldozott minden egyes órán a férfi sármjától, sőt az akcentusa is bosszantotta az elején.
De a férfi észrevétlen módon mégis bekúszott a gondolataiba, felidézte gesztusait, és az óravégi beszélgetéseiket is. Rájött, hogy fantasztikus módon megértik egymást, bár az is lehet, hogy Vincent minden tanítványánál ezt érte el.
Tisztában volt vele, hogy sokan járnak hozzá, sőt túl sokan, de a férfi nem engedett senkit magához közel. Valóban tanár volt. Együtt kávézott, cigarettázott nőkkel, férfiakkal, akik jöttek, mentek nála, de nem látszott rajta, hogy valakit különösebben kitüntet a figyelmével. Érezhetően szerette a munkáját, szívesen beszélgetett, de semmilyen módon nem biztatta tanítványait közeledésre. Ez a titokzatosság még kelendőbbé tette.
Anita úgy döntött, egyelőre semmilyen módon nem adja tudtára, mennyire odavan érte. Mindig az utolsó percben érkezett, és az órák végén elsietett azzal, hogy rengeteg dolga van. Egyszer még egy randit is hazudott, de ezt az utcára érve azonnal megbánta. Teljesen felesleges volt kitalálnia ekkora marhaságot. Vincent nem lesz féltékeny akkor se, ha lódít.
Jó érzés volt a férfi házához közeledni. A csendes budai utcán aludtak a fák is így a nyári hőségben. Felsietett a lépcsőn és erőteljesen bekopogott. Máskor nyitva volt az ajtó, de Vincent most becsukta. Hallotta, hogy valakivel beszélget, ezért nem rontott be. Pár pillanat múlva egy dundi lányt engedett ki, aki nem látszott túl boldognak. Sántikálva haladt el mellette miközben haragosan méregette. A kövérek mindig haragszanak a soványakra, gondolta ingerülten. Hát tehet ő arról, hogy normális testalkatú és képtelen hízni?
– Szia! – szólt ki a férfi, miután a másikat útjára engedte. – Gyere be, de kérnék egy szusszanásnyi szünetet, rendben?
– Persze, persze – mondta sietve Anita, bár el sem tudta képzelni, hogy miért kell várakoznia, amikor már elment az az ellenszenves lány.
– Szolgáld ki magad, igyál egy teát! Jövök azonnal! – Azzal Vincent el is tűnt a másik szobában.
A tágas előtérben gyönyörű tájképek lógtak a falon. Azokat nézegette, bár nem tartotta sokra a régiek festészetét. Mintha mind egyforma lett volna. A képek stílusa nem illett a férfihoz, bár az is lehet, hogy a tulajdonosé volt mind. Ahogy vizsgálgatta őket, felvillant benne egy mátrai kirándulás emléke Balázzsal, és ettől azonnal rossz kedve lett.
Vincent eddig nem hallott ingerültséggel a hangjában telefonált valakivel. Minden kihallatszódott, bár az is lehet, hogy csak azért, mert Anita erősen fülelt.
– Nem, kérlek ne! Azt mondtad, nem akarsz Budapestre jönni, akkor most se tedd! Jobb lenne, ha nem avatkoznál bele, mert később úgyis megbánod…
Egy női hang tiltakozott. Még ezt is meghallotta, de az is lehet, hogy képzelődött.
– Én nem bánom, de ne feledd, hogy figyelmeztettelek! – folytatta Vincent aggódóan. – Minden más lett az elmúlt évek alatt. Nem kapod vissza, amit elveszítettél… És eddig ez eszedbe sem jutott. Nem értelek…
Anita azonnal megállapította, hogy Vincent mégse olyan hűvös, mint ahogy addig mutatta. Nő volt a dologban, ebben biztos volt, és ha erre gondolt, elöntötte a harag. Vajon miért van az, hogy minden jó pasi elkel és csak a selejtek maradnak negyven körül, kérdezte önmagától.
De ha nő is van, ami nem volt nagy meglepetés, ő majd tesz róla, hogy a tanára belé szeressen. Ha tudta volna, hogy hány meg hány nő határozta el ezt azon falak között, biztosan meglepődött volna.
Vincent abbahagyta a beszélgetést, lehalkította telefonját és arcára ugyanazt a megszokott kedvességet varázsolta, mint mindig. Kilépett a másik szobából és finom mosollyal az arcán még egyszer elnézést kért.
Anita megállapította, hogy enyhén kipirult az arca a feszültségtől, ami nem jelenthetett mást, mint azt, hogy a másik fél felidegesítette.
– Minden rendben? – kérdezte és mélyen a férfi szemébe nézett. – Csak hallottam, hogy valami probléma adódott… Vékonyak a falak.
A férfi felnézett a könyvből, amit átnyújtani készült és enyhe bosszúság futott át az arcán.
– Igen, kis családi vita, de nem lényeges.
Kis családi vita, jegyezte meg magának Anita. Egyszóval mégis van egy nő a háttérben, akivel Vincent titkos életét éli.
– A nőkkel csak baj van – jegyzete meg vicceskedve, de a férfi nem mosolygott.
– Nem hinném – válaszolta. – A nők semmivel sem rosszabbak, mint a férfiak.
– Jaj, nem úgy gondoltam, csak sok galibát okoznak. Ne haragudj, nem akartam tolakodó lenni, de láttam, hogy ideges lettél, gondoltam, oldom a feszültséget.
Vincent gondolatban hátrált egyet. Nem tudta megszokni, hogy Magyarországon ennyire belemásznak a másik életébe.
– Kedves vagy. Azt hiszem, ma rátérhetünk a kávézók világára, mert az hasznos lesz, ha utazni fogsz – mondta széles mosollyal. – Mademoiselle, öné a terep.
Azzal a karosszékre mutatott. Anita megértette. A határokat nem véletlenül szabják az emberek.
Előző rész
Következő rész
fotó: Pinterest
