Zsombor – A találkozás
Egész éjjel azon gondolkodtam, ki figyelhette Juditot. Nem vagyok naiv, hogy azt higgyem, ilyen csak a filmekben van, de most élesben sokkal durvábbnak tűnik. Írtam egy üzenetet egy volt évfolyamtársamnak, Lacának, akiből magánkopó lett. Méghozzá nem is utolsó. Állítása szerint annyi munkája van, hogy alig győzi. Mintha manapság csak féltékeny feleségekből és férjekből állna a világ. De persze nemcsak megcsalásos ügyei vannak, de ezek fizetnek a legjobban. Neki megvannak az eszközei, amelyekkel kiderítheti, ki írogat nekem, de ha kell, megfigyeltetem vele Juditot is, persze a beleegyezésével.
A sorozat többi részét itt olvashatod
Utálatos dolog, hogy valaki ilyen szánandó módon próbál beleavatkozni az életembe. Tényleg nem tudom, mire számít.
Délelőtt anya felhív, mert tudni akarja, Judit nem vegetáriánus vagy vegán-e, mert készíttet hidegtálat és nem akar belefutni egy szarvashibába. Ezt jó jelnek veszem, bár nála nem lehet tudni, mit gondol valójában, de már azt is díjazom, hogy ilyesmire gondol.
Megbeszélem Judittal, hogy érte megyek. Kéri, hogy ne a ház előtt találkozzunk, nem akarja, hogy a lánya lásson bennünket. Azt mondja, majd elmeséli, miért.
Amikor háromkor megérkezem és leparkolok, váratlanul ideges leszek. Eddig még soha nem fordult elő velem, hogy túlságosan érdekelt volna, vajon anyának tetszik-e a barátnőm, de most nagyon akarom, hogy ne húzza a száját. Bevallom, magam is meglepődöm magamon. Nem szoktam ilyesmiken gondolkodni, de jött Judit és minden megváltozott. Főleg én.
Mielőtt kiszállok, még látom, hogy Laca annyit írt, fel fog hívni. Valószínűleg el van havazva, de attól még nem ráz le. Judit úgy döntött, nem fog kiöltözni. Ennek örülök. Farmerben és egy fehér blúzban jött, lábán magas sarkú. Természetesen ízekre szedem a tekintetemmel és elképzelem, milyen szexis fehérnemű van rajta. Megölelem, és úgy fonódik bele a karjaimba, hogy menten arra gondolok, nem is kellene anyához menni, inkább menjünk hozzám és szexeljünk, mert iszonyatosan kívánom.
Ezt meg is mondom neki, mire elneveti magát, és szenvedélyesen csókolózni kezdünk. Ez nem sokat javít a helyzetemen, mármint azon, hogy valahogy a nadrágomban tartsam a legféltettebb testrészem.
– Izgulsz? – kérdi kacér tekintettel.
– Én? – kérdezek vissza. – Azt hittem, te leszel ideges.
– Az is vagyok, csak nem mutatom – kacag, de látom rajta, hogy erőltetett a jókedve.
Anyáék Pest mellett laknak, egy csendes kisvárosban, egy gyönyörű, ősfás park kellős közepén. Ez volt apa vágya, ami azt is jelenti, hogy teljesülnie is kellett.
Odafelé menet elmeséli Anitát, a volt férje új családját, és mindent, ami ezzel kapcsolatos. Az jár a fejemben, nem lehet egyszerű neki, de szemmel láthatóan jól veszi az akadályokat. Kifaggat anyáékról és megpróbál felkészülni, de én csak egyetlen tanácsot adhatok, ha egyáltalán fontos neki: adja önmagát. Biztosan le fogja nyűgözni őket. Néha oldalvást pillantok, és egyszerűen már boldog leszek attól is, hogy ott ül mellettem, megrázza a haját és hallom hangját, amely lágy és kellemes. Odanyúlok a kezéért és belecsókolok a tenyerébe. Lenyűgöző ez a nő, és én boldogan viszem haza. Tojok rá, mint mondanak mások, eddigi barátnőim nyomába sem érnek.
Szüleim házához egy hosszú kanyargós út vezet a parkon át. Pontosan olyan, mint egy angol filmben.
Maga a ház is, mint egy kisebb viktoriánus stílusú palota. Kőből készült, vadszőlő fut az oldalán, körülötte tökéletesre nyírt bokrok. Már csak a személyzetet várom, hogy felsorakozzon, de az szerencsére nincs.
– Jesszusom! – mondja. – Te itt laktál? – Úgy néz rám, mintha egy gróf lennék, aki eddig titkolta a származását.
– Nem, én jóval egyszerűbb körülmények közt éltem, anyáék csak akkor vették ezt a házat, amikor már csak a két húgom lakott itthon. Egyébként meg már ők is elköltöztek.
– Itt aztán van hely mindenre! – jegyzi meg, és idegesen a szájába harap.
– Ne aggódj! Ők nem én vagyok! És nem fognak megenni.
– Ezt épp te mondod, aki sokkal idegesebb vagy nálam? – kérdi, és gyorsan a tükörbe pillant. – Szerintem anyád fel fog öklelni a tekintetével.
Mielőtt válaszolhatnék, megérkezünk. Áthajolok hozzá és megcsókolom.
– Minden rendben lesz – közlöm magabiztosan. – Nem a pokolba hoztalak, mégiscsak a szüleim azok, akik meghívtak.
– Remélem – suttogja, és már száll is ki a kocsiból. Megint az jár a fejemben, milyen eszméletlenül jó feneke van. Se kicsi, se nagy, tökéletes!
Anya ekkor lép ki a barna tölgyfaajtón, és határozottan megáll. Apa sehol. Biztosan a tévé előtt felejtette magát, Forma 1-et néz, ha csak teheti.
Decensen öltözött fel, mintha egy ötvenes évekbeli háziasszony lenne London külvárosában. Nem is értem, ezt a szoknyát és blúzt sose láttam rajta. Szerintem mára vásárolta, csak hogy zavarba hozzon.
Az a két óra, ami ezután következik, életünk leghosszabb két órája. Mindenről beszélgetünk, legfőképp Judit életéről. Anya a maga rafináltan negédes módján mindent kiszed belőle. Miközben faggatózik, nem lehet tudni, mit gondol, mert végig mosolyog. Már kezdem azt hinni, odaszáradt arcára a mosoly. Apa meg én megvitatjuk a Forma 1–et, után a tőzsde állását, majd a politika zavaros vizeire tévedünk. Nem vagyunk azonos nézeten, de csak egy bizonyos szintig merülünk bele.
A nappali, azaz a szalon, ahogy anya mondaná, könyvekkel zsúfolt polcai közt elfogyasztunk pár sonkatekercset, sajtszeletet és házi limonádét iszunk hozzá, kivéve apát, aki jóféle pálinkával oldja a helyzetet.
Egész idő alatt próbálok Juditra nézni, de anya teljesen kisajátítja. Kicsit nem figyelek és már a gyerekkori fotóimat mutogatja neki, ezzel elhintve benne, hogy szimpatikus neki.
Judit jól veszi az akadályokat, bár néha segélykérően néz rám, de nem tudom kimenteni.
Amikor anya feláll, és a konyhába készül a süteményekért, megkér, hogy, hogy segítsek neki.
– Ne kímélj, mondd! – szólalok meg megelőzve őt.
– Édes fiam, te megbolondultál, ha azt hiszed, hogy ez a nő hozzád való! – mondja szárazon.
– Micsoda? Most viccelsz? Láttam, hogy még az albumokat is megmutattad neki – mondom kiábrándultan.
– Csakis miattad. Megkértél rá, hogy legyek hozzá kedves!
Felszisszenek.
– Mi a jó ég bajod van vele? Szép és okos, de legfőképpen kedves.
– Zsombor! Ha nem ismernélek, azt hinném, elment a józan eszed.
Háttal áll, nem látom az arcát, de szerencsére ő sem az enyémet. Benyúl a konyhaszekrénybe és apró tányérokat vesz ki a süteményekhez.
– Maximum csinos, de ezen kívül nincs benne semmi. Különösebben nem okos vagy szellemes. És valljuk be fiam, öreg. Hozzád mindenesetre az.
Elmegy a kedvem a színjátéktól. Keserűen csak ennyit mondok:
– Nem igazán érdekel, mit gondolsz róla. Az sem, ha bántani akarsz. De őt ne bántsd! Megesszük a világhíres gesztenyetortád, és már itt sem vagyunk, rendben?
– Jól van – közli és elfintorodik. – Majd elmúlik ez is – teszi hozzá és már szedi is elő a villákat és visszavarázsolja arcára a hamis mosolyt, majd visszasiet a szobába.
Haragosan követem, és már messziről hallom, hogy apa nevet. Judit hangja is elvegyül öblös kacagásában. Ez jó jel, ettől kicsit alábbhagy a mérgem.
Előző rész
Következő rész:
Fotó: Pinterest
