Fahéj és szerelem? 15. rész

– Mit főzzek ilyen felkészületlenül szenteste? – kérdezte Angéla zavartan a kocsiban.
– Bármi jó lesz, csak gyors legyen!
– Pulykasült, halászlé meg krumpli saláta?
– Eszedbe ne jusson! Nem akarok órákon át éhezni.

A sorozat többi részét itt olvashatod

Ádám háza szinte a város szélén állt az erdő mellett. Nem volt az igazi erdő, de a téli sötétségben a kopár fák látványa, és a feltámadó szél misztikussá tette a helyet.

– Olyan, mint egy horrorfilmben! – jegyezte meg Angéla. – Biztos, hogy nincs baltás gyilkos a közelben?

Ádám elnevette magát és ruganyos léptekkel elindult a bejárat felé.

 
 

– Hé, idegen, nem várnál meg? – kiáltott a nő utána.

– Ejnye, a baltáért megyek – szól vissza Ádám, és ahogy Angéla mellé ért, hevesen átölelte és megcsókolta.

Ez olyan, mint az olvadás, gondolta. Mintha cukor lennék a kávéban. És Angéla nem bánta, mert oly ritkán jut az embernek ilyesmi. Nem sokszor fordul elő, hogy azt kapjuk, amit kívánunk. És ha megkapjuk, ijesztőnek tűnik, ha teljesül. Kuncogva nyugtázta magában, hogy úgy élvezi a csókolózást, mint egy tini lány, hisz évek óta nem volt benne része.

A kétszintes ház alsó részén egy tágas nappaliba jutottak szinte a belépés után. Egy kandalló állt a fő falnál, és bár nem égett benne a tűz, kellemes meleg volt a házban.

– Érezd magad otthon! Gyere, a konyhát szeretni fogod, mert tágas és öröm benne forgolódni!

Forgolódni… Ilyet csak az mondhat, aki szeret főzni.

– Te csak ülj le! – vette át a szót, mintha valóban otthon lenne. – Nemrég kaptál egy nagyot az orrodra, aztán baleseted volt, nem hinném, hogy neked kellene sürögnöd-forognod.

Azzal levetette a kabátját és a férfit lenyomta az egyik székre.

Kinyitotta a hűtőt és sejtelme sem volt, mi az, amit össze lehetne gyorsan ütni.

– Tudod, mi legyen az ünnepi menü? – szólalt meg a házigazda miközben kedvtelve legeltette szemét vendége alakján. Még hogy nem szép! Egyszerűen gyönyörű ez a nő, mondta magának századszorra is.

– Hallgatom, kedves uram!
– Legyen tojásos nokedli!
– Tojásos nokedli? Komolyan beszélsz?
– Gyorsan megvan, szeretem is, gondolom te is. Mit vacakoljunk az egésszel? Nem a konyhában szeretném tölteni az estét. A mi karácsonyunk úgyse lehet hagyományos.

Bólintott. Legyen, ennél egyszerűbb aligha létezik.

Angéla kisebb keresgélés után egy tálat vett elő, beleszórta a lisztet és közben addig ismeretlen boldogság töltötte el a szívét. A konyha, amely valóban tágasabb és felszereltebb volt a megszokottnál, megtelt fénnyel, és ez a fény nem volt más, mint a kettejük közt lévő kapcsolat fénye. És legyen ez bármilyen nyálas, jó érzés volt. Vajon miért van az, hogy mindent, ami szép, tele van érzelmekkel, azonnal nyálasnak titulálunk? Nem lehetne néha csak örülni neki? Ilyen gondolatok jártak a fejében, miközben elkészítette a tésztát.

Csend volt, aztán észrevette, hogy Ádám már nem ül mögötte. Valahol telefonált, mert hallotta a hangját.

Még jó, hogy éjjel nem lett baja, gondolta újfent.

A víz forrni kezdett, és beleszaggatta a nokedlit. Ha valakinek elmeséli, biztosan kinevetné, hogy karácsonyi nokedli volt az első közös vacsorájuk Ádámnál.

– Képzeld, megkaptam az engedélyt a kiállításra! – robbant be Ádám sugárzó arccal. – Nem ment könnyen, de vállaltam, hogy segítek az idősotthon átköltöztetésében. Az ünnepek után az embereim kézbe veszik a dolgot, és ha nem lesz semmi gond, az új évet már ott kezdhetik a lakók.

– Ez fantasztikus hír! Kell valamiféle segítség?
– Nem, elboldogulunk. Jó csapatom van. Remélem, azzal a nyomorult rajongóddal csak egyszer kell találkoznom, amikor aláírjuk a papírokat és kész. Nem szeretnék semmiféle konfliktust, pláne, hogy a közeledbe kerüljön.
– Hidd el, én csak a lakókat sajnálom. Többé nem mehetek oda nyugodt szívvel és nagyon kellemetlen, hogy nem látogathatom őket. Mit fognak gondolni rólam?
– Erre is van megoldás. Készíts, amit szeretnél, és csak küldd be. Azt még se játszhatod, hogy beosonsz… Meg fogják érteni, ha annyit mondasz, hogy sajnos sok dolgod van.

Angéla felsóhajtott. Nem fogják megérteni, de nem tehetnek mást. Sajnos Csongor tett róla, hogy jó szívvel többé be ne léphessen az Alkonyatba. Az a szemét, aki jó embernek álcázza magát!

A tojásos nokedli percek alatt elkészült. Volt a polcon egy üveg csemegeuborka, azt kinyitották. Ádám egyszerű, fehér tányérokat vett elő és megterített. Aztán zenét kapcsolt, és leültek az asztalhoz, amelynek közepén két szál gyertya égett.

– Hát nem igazi karácsonyi a hangulat? – kérdezte nevetve. Kinn egyre erősebben feltámadt a szél, hónak se híre-se hamva nem volt. A kellemes melegben meghitten mosolyogva falták be a nokedlit, aminél egyszerűbbet aligha lehetett volna elképzelni.

– Egy kis bort hozzá? – Azzal a férfi előhúzott a szekrényből egy vöröset és dugóhúzó után keresgélt a fiókban. Minden mozdulata otthonos és precíz volt. Megszokta, hogy egyedül él, gondolta Angéla. Nem nyavalyog, nem szorul rá a női kézre, ez látszott a házon, de bizonyára járt hozzá valaki takarítani, mert elképzelhetetlennek tűnt, hogy ilyen tisztaságot tartson, amikor folyton dolgozik.

– Mire koccintsunk? – kérdezte, miután kitöltötte az italt.
– A kiállításra, és arra, hogy az emlékeinkből sose kopnak ki azok, akiket szerettünk!
– Ez gyönyörű gondolat! Mit szólnál, ha hozzátenném, hogy magunkat se felejtsük ki!
– Akkor igyunk a karácsonyra, kettőnkre!

Ádám elvigyorodott.

– Istenem, hogy te mondod ezt, az mindennél többet ér! Akkor ránk!

Azzal összeérintették a poharakat és mélyen egymás szemébe néztek. A világ legjobb karácsonyestéje vette kezdetét ezzel a mozdulattal. Angéla később már nem tudta volna megmondani, hogy mi volt a legjobb. Együtt zuhanyozni, filmet nézni, vagy szeretkezni elveszve egymás ölelésében.

– És ezt mind kihagytuk ennyi éven át – mondta a férfi tettetett bánattal.
– Talán azért, mert csak most jött el az ideje.

– Meglehet. De én nem bántam volna, ha előbb az enyém leszel – nevetett a férfi. Úgy harminc évet kell bepótolnunk, ezért ne igyál többet!

Azzal átölelte és megcsókolta a nyakát. Aztán a vállát, majd végigsimított a hátán és kibújtatta a felsőjéből. Angéla úgy állt előtte, hogy életében először nem volt zavarban a teste miatt. Adám szemében meglátta a csodálatot, amelyben talán soha nem volt része. Ettől és talán a bortól is felébredt benne a régen szunyókáló nő. Ennél nagyobb ajándékra nem volt szüksége azon az estén.

Folytatjuk

fotó: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here