Utazni, utazásra készülődni mindig különleges élmény. Jó érzés elmerülni a még el nem készített fotók sűrűjében, ami nap, mint nap szembejön a neten. Aztán, ha minden összejön, az utazás kifizetve, költőpénz külön pénztárcában, kezdetét veszi a nagy kaland, és most szó szerint. Amikor az ember lánya nekivág, és nem egyedül utazik, hanem barátnővel, kollégával, fellélegzik, mert biztosan lesz kivel megvitatnia az utastársak szokásait. Jómagam is így voltam ezzel.
Sokan, sokfélék vagyunk, de mindig vannak olyanok, akik képtelenek alkalmazkodni, ezért vagy késnek, vagy direkt késnek, mert nekik aztán ne mondja meg holmi idegenvezető, mikorra érjenek oda meg vissza. A rendesebbje legalább morog a bajusza alatt egy elnézést, de vannak, akik soha.
A buszos utazók nagy része ötven, hatvan feletti. Az a fáj a derekam, lábam, hátam és egyéb-típusú, de azért bátor és világot akar látni. Azzal nincs is baj, ha csendben magának nyafog, de van az a típus, aki nem érti, mi végre a sok gyaloglás, elvégre ő kávézni, ejtőzni érkezett. Persze azonnal ideges lesz. Aztán van az a fajta, aki azt hiszi, hogy egy társas utazás maga a királyi út. Elvárja, hogy pénzéért minimum háromfogásos, bőséges ételt kapjon reggel, délben este, és ha nem így van, bosszankodik. A narancslé nem elég finom, sosincs paprika, paradicsom, miért nem elég erős a fekete, vagy rántottát hiányol, esetleg bacont, mert ő ahhoz szokott. A vacsora szinte sose tartalmaz levest, na ez nagy hiba, mert mi magyarok levessel élünk a negyven fokban is…Ha lenne, és meleg lenne, akkor meg az lenne rossz.
Aztán vannak idősebb házaspárok, akiknél meg lehet megfigyelni, hogy vagy gyűlölik egymást vagy egymás idegeire mennek. Általában a nő az, aki nem bír nyugton maradni. Dirigál megállás nélkül, rendezi a párját, hangosan méltatja a ruházatát, a fogyó energiáját, vagy, hogy nem akkor megy mosdóba a férj, amikor szerinte kellene. Mindig attól tartok, hogy a végén címlap lesz belőlük, mert a férfiember türelme is véges, és egyszer csak úgy dönt, hogy egy párás hajnalon, megfojtja az asszonyt. Pár éve alatt leüli, lesz koszt, kvártély, utána meg, ha szabadul, vidáman éldegélhet, netán utazhat.
Az unott kamaszokkal való utazás sem a mennyország. Vagy a telefont nyomkodják még a Vezúvra gyaloglás közben is, de reggel, délben, este mindenkor, és sose mosolyognak. Mosolyogni, örülni tizenévesen komoly erőfeszítés. Rajongani meg egyenesen tilos, vagy ciki. Olykor ők rendezik szüleiket, nem fordítva, beszólnak, ha anya túl divatos, vagy épp rávenné a beszélgetésre. Néznek szürkén, tompán, és csak a chat, ami élteti őket. Ott viszont minden cool, menő, mert akkor a többiek irigykednek. Csak addig tudnak félrefordított fejjel mosolyogni, amíg a kép készül. Utána apátiába süllyednek, mert nehogy már örüljenek az Eiffel-toronynak, ami csak vas és régi. A kamaszlányok velejárója az is, hogy testalkattól függetlenül tilos olyan pólót húzniuk, ami fedi a derekat. Hiába előnytelen, nem számít, ez a trendi és kész. No, meg a jó Insta fotóért fél lelküket eladnák, ha lenne rá kereslet.
A kamasz fiúk se egyszerűbbek, ülnek baseball sapkában az asztalnál, a szülő, isten ments, hogy esetleg rászóljon, nehogy megharagudjon a királyfi, aki pattanásos arcát nyomogatja egész vacsora alatt, miközben az asztaltársakat a hányinger kerülgeti.
Egy csoportban mindig akad olyan nő, aki azt hiszi, hogy ha leválik a párjáról, akkor azt elrabolja valaki. Ezért vigyáznak rájuk, és ha csak leülnek mellé, akkor is combsimogatással, vagy a kéz combon való pihentetésével jelzik, hogy az a férfi az ő tulajdonuk, el onnan. Így biztonságban végigmutogatják a státuszukat, lásd, férjezett, új kapcsolatban lévő, aztán hazaviszik, és otthon elfeledkeznek róla.
A férfiember meg nem érti, hogy és miért ért véget a paradicsomi világ, ami alatt ő megint kitüntetett helyzetben volt.
Azért, hogy ne csak nőket ostorozzam, jöjjön a ruházat:
A férfiak szeretnek gumipapucsban járni. Képesek abban csámpázni egész nap, mert kényelmes, főleg szürke pamut bermudával társítva, ami mosdóhasználat után mindig foltot mutat azon a bizonyos helyen. Betiltanám ezt a ruhadarabot! A papucs-zoknit azonban nehéz überelni, talán a szandál, és a pontosan térdig érő zokni megteszi. És ha ezzel is kibékülünk, akkor jön az a pont, amikor elég a kultúrából, vásárolni kell, mert otthon meg kell tudnia mindenkinek, merre jártunk, hátha nincs Facebook-ja. Így a 15 hűtőmágnes talán elég lesz, utána meg jöhet minden, amire csak futja: bor, limoncello, kekszek, csokik, tészták.
Ha ez megvan, irány haza. Másfél óránként pisi, aztán lábnyújtogatás, jajgatás az út hossza miatt, majd a boldog hazatérés nyolcezer fotóval a telefonunkon.
Hogy ezek után miért utazom én mégis? Mert jó, praktikus, mindent megoldanak helyettem és láthatom, milyen az élet külföldön, amit utastársaim azonnal bírálni kezdenek, ahogy átlépjük a határt.
Hurrá, jövőre is vár egy jó buszos út és negyven „érdekes” idegen!
Kép forrása: Pinterest
