Jutka kezdte megelégelni a vendégséget Ábriséknál. A férfi bevallhatóan tetszett neki, sőt nagyon tetszett, de nem akart könnyű prédának tűnni. Régen a töritanára Boleyn Annáról azt mesélte, hogy évekig kérette magát, VIII. Henrik majd megveszett érte, de nem engedett a királynak. A vége az lett, hogy miatta megreformálta az angol egyházat, elvált és csak megszerezte, amit akart. Ő Boleyn Anna akart lenni, olyan nő, aki okos és szép, akiért Ábris mindenre képes. Lám, azt is elérte, hogy odaköltöztette hozzájuk, amit valljuk be, épeszű ember nem tesz. Józan pillanataiban Jutka elismeréssel figyelte Nórát, és csodálkozott rajta, miért nem kever patkánymérget az ételébe. De amilyen jámbor hülye, képtelen lenne rá. Arról sem volt meggyőződve száz százalékban, hogy hangyás akcióhoz köze van. Nem sokra tartotta a nőt, ezért biztos volt benne, hogy könnyűszerrel megszerzi majd férjét lakásostól mindenestől.
Arról azonban elfeledkezett, hogy a már említett Boleyn Annának hogyan ért véget az élete. Így amikor Ábris felvetette, hogy szombaton kiránduljanak a Mátrába, nem mondott nemet, bár nem vágyott a gyaloglásra. Legszívesebben odavágta volna neki, hogy nem ilyen közönséges programra vágyik, inkább ugorjanak már át Szlovéniába a Bledi-tóhoz. Mielőtt azonban kimondta volna, elharapta, megpróbált szerénynek mutatkozni, legfeljebb majd a kirándulás alatt megpendíti neki a következő úticélt. Hogy Nóra nem tud vagy nem akar velük jönni, nem érdekelte, biztos volt benne, hogy Ábris valahogy lerázta.
Mivel nem volt túl meleg, vastagon öltözött, de csak egy parányi hátizsákba pakolt. Úgy gondolta, nem fog cipekedni. Ha Ábris enni akar, csináljon magának szendvicset és cipelje. Ő semmiképp nem akar zabálni, mert nincs férfi, aki szereti a kövér nőket. Aki ezt állítja, hazudik. Az apja is akkor hagyta el az anyját, amikor az olyan kerek lett, mint a hordó. A képébe is vágta, hogy egy férfinek se állna fel egy húsosfazék láttán. Ezek a mondatok beleégtek, azóta nem tudott rendesen jóllakni, és ha csak tehette, meghánytatta magát. Neki ilyesmit egy pasi se mondjon soha, fogadkozott. Ő mindig szép marad, nem fogja hagyni, hogy kinyúljon a bőre, megereszkedjen a melle. Erre megesküdött. A hízás meg fejben dől el, nem kell annyit zabálni.
Szombat reggel Nóra fel se kelt, amikor ők már a konyhában sürgölődtek, pontosabban a házigazda, aki valóban szendvicseket csinált a kirándulásra. Ezt Jutka cseppet sem találta vonzónak. Ciki, hogy azt játssza, házias, nem kell annak lennie. Inkább álltak volna meg valahol ebédelni, vagy csak a Mekiben, ahelyett, hogy sonka-sajtot pakolgat valami aszott zsemlékbe, fintorgott, miközben a kávéját szürcsölgette. Ábris se volt igazán jókedvű, bosszantotta az egész, már bánta az egész kirándulás-ötletet, de az járt a fejében, hogy cserébe majd a szabadban teszi magáévá a lányt, aki már kora reggel szexi volt rövidnadrágos pizsamájában. Ha a combjára esett pillantása, merevedése támadt. Nem értette, miért kéreti magát annyira, ő úgy tudta, nem szokás ma már ez a lányoknál. Észrevette már nem egyszer, hogy tetszik neki, ám mégse jutott közelebb a célhoz. A csókolózás és valamiféle enyhe petting még belefért, de annál tovább nem engedte. A franc se érti a nőket, gondolta dühösen, Se a fiatalokat, se a korabelieket. Jutka oldalvást pillantott, és érzékelte, mit vált ki a férfiból. Tetszett neki, és megint jó ötletnek találta, hogy elcsábítsa.
Nóra jókedvűen ébredt. Tudta, hogy az ő kis meglepetése még várat magára. Azon túl, hogy gonosz módon kilyukasztotta Jutka kulacsát, épp csak annyira, hogy finoman szivárogjon, eldöntötte, hogy nem szól még Ábrisnak az aznapi találkájáról. Minek is szólna? Nem számított neki ez a nap, de nem akarta kihagyni. Márió, a csodafodrász elhívta egy bemutatóra, és megkérte, legyen az egyik alanya a versenyen. Tetszett neki az ötlet, érezte, hogy a férfi próbálkozik nála, pedig tudja, hogy férjezett.
Hihetetlen módon kezdett átalakulni az a nő, akit eddig mindenki ismert. Jól esett bátornak és undoknak lennie, közben meg igyekezett nem gondolni tönkremenő házasságára. Ha így kell lennie, legyen csak így, mondogatta. Az a nő, aki pár hete még jajgatott Sári néninek egyszerűen kezdett felszívódni az éterben.
– Jó reggelt! – köszönt a gerlepárra, amikor kilépett a hálóból. A levegő tele volt feszültséggel, érezni lehetett, hogy azok ketten valamire készülnek.
Basszus, tegyék, csak ne a konyhában kezdődjön, gondolta ingerülten.
– Szia! – mondta zavarta Ábris. Egyik kezében kés volt, a másikban zsemle, és úgy vigyorgott, mint a macska, ami beleesett a tejfölöscsuporba. – Jól aludtál? Kérsz egy kávét?
– Remekül. Látom, ti már egészen jól összecsomagoltatok! – mutatott a két hátizsákra, a nagyra és a csini rózsaszínre.
– Ó, persze! – vette át a szót Jutka. – Nem viszünk sok dolgot, elvégre a táj a lényeg, nem igaz Ábris?
– De, de! – bólogatott a férfi, közben meg arra gondolt, hogy a táj, no persze. Majd tesz ő róla, hogy a lány ne lásson semmit a tájból.
– Igazatok van, sajnálom, hogy kimaradok ebből. Ábris, emlékszel Szentistvánon arra a vadászházra? Oda is betérhettek, ha nagyon elfáradnátok. Remek lángost csinálnak! – hadarta.
– Tényleg nem gondolod meg magad? – kérdezte negédesen Jutka.
– Sajnálom, nem tehetem – tárta szét a karját a nő. – Izgalmas bemutatóra megyek. Én leszek az egyik fej, akivel versenyzik a fodrászom.
– Ezt eddig nem mondtad! – fordult meg Ábris. Minden porcikájából sütött a harag. – Ezt mégis hogy gondoltad? Meg se beszélted velem!
– De szívem! Nem akartam bekavarni a programba, és különben is én viszem a vásárra a fejem, nem te. Ugye, megérted?
Ábris szája tátva maradt a csodálkozástól. Vajon ki ez a nő, aki így válaszol neki? Hol van az a csendes és szolid, akit feleségül vett?
– Persze! – hebegte. – Csak megleptél.
– Azt hiszem, ránk fér egy kis kikapcsolódás, meglepetés meg pláne, mert túl régóta ismerjük egymást, és elfelejtettük, hogy kivel is élünk.
Jutka hol az egyikükre pillantott, hol a másikukra, és alig bírta ki, hogy ne nevessen hangosan.
Egy órával, nyolc zsemlével később, amikor Nóra már a belváros felé tartott, a kiránduló párocska épp zárta a bejárati ajtót, amikor a lány egy rossz mozdulatot téve megcsúszott a lépcső szélén, és zuhant is kettő fokot, majd jajgatva landolt a kőpadlón. Ábris lerohant hozzá, de látta, hogy már semmit nem tehet. A lány pityeregve mutatta kifordult bokáját.
– Eltört? – suttogta kétségbeesetten?
– Nem, nem hiszem. De beviszlek a kórházba, ott majd megmondják.
– Szép kis kirándulás lesz! – sóhajtott fel keserűen Jutka. – Szerintem, el vagyunk átkozva. A nejed elátkozott.
– Butaságokat beszélsz! Gyere, támaszkodj rám! Kiviszlek a kocsiba! Majd máskor kirándulunk! – súgta idegesen, de nem bírta ki, hogy kézfejével ne súrolja mintegy véletlenül Jutka mellét.
– Auuuú! – jajdult fel az. – Piszkosul fáj. Te meg közben a mellemet fogdosod! Normális vagy?
Ábris elvörösödött, és megint az jutott eszébe, hogy nem érti a nőket. Talán nem is fogja soha.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
