Nem készültem fel rád, pedig tudom, hogy nem a nagymosás vagy, esetleg egy váratlan üzenet, amely mögött gyanú lappang. Senki nem mondta, hogy érkezni fog egy ajándék, amire nem számítottam. Úgy hittem, ilyen meglepetés nincs, csak az ócska amerikai filmekben, ahol mindenki szép és szerencsétlen, de a végén boldog lesz. Én nem voltam egyik sem, mert éltem a mindennapjaim jól, rosszul, vártam tél után a tavaszt, a kedd után a pénteket, és már nem álmodoztam várt dolgokról, amelyeket nem kaphattam meg életem során. Ilyen volt a szerelem is, amely kerülgetett, kerülgetett, de nem akart beköszönni, csak elsétált. Kacsintott egyet, mégis fejcsóválva odébb állt. Úgy éreztem, nekem nem juthat már több az életből, pedig, ami volt, az se volt keserű vagy szomorú. Tudtam, hogy élnek mások szerényebben és szegényebben is, ezért nem panaszkodtam, de nem is reméltem.
Ekkor jöttél, és nem hagytad, hogy finom távolságtartásom eltántorítson. Neked nem tudtam jól eljátszani a nagy szerepem, mely szerint jó egyedül, szabad vagyok és független. Azt mondtad, eszedben sincs bezárni. Ha akarom, enyém lehet a kulcs, hogy ne higgyem, rabláncra versz. Mosolyogtam ezen a hatásvadász mondaton, de értettem, mire gondolsz, és komoly arcodat látva, sejtettem, hogy igazat mondasz. Én azonban, aki eddig úgy voltam egyedül a világban, hogy másoknak fel se tűnt, azzal áltattam magam, hogy nincs az az ember, aki engem teljes valómban szeretne. Sose volt. Aki jött, meg akart változtatni, vagy önmagát fürdette az én érzéseimben, és mire észbekaptam, már lépett is tovább. Nem érdekelte, fáj-e nekem nélküle. Az ilyesmi sose bántja azt, aki menni akar. Voltak, akik általam akartak többek lenni, vagy azért lettek kevesebbek, mert nem tudtam jól szeretni őket. Hibáim hol összementek, hol meg óriássá nőttek, és fölém magasodtak. Szeretni igazán kevesen szerettek, ahogy én is csak azokat, akik nem viszonozták rajongásomat, pedig nekik adtam mindent, amit magamból adhattam.
Nem készültem fel arra, hogy van valaki, aki még rám akar figyelni, aki nem azt vizsgálja, van-e ránc a szemem körül, vagy a hasam lapos-e, mert ő nem úgy néz, ahogy mások. Az ő szemüvegében más tükröt kaptam, és életemben először ebben a tükörben gyönyörű vagyok. Akkor is, ha reggel van, és gyűrött nyakamon a bőr, akkor is, ha este úgy alszom el, hogy a párna mélyre vájatokat tetovál az arcomra. Azt mondod, szereted bennem a jót, amit nem veszek észre, szereted, ahogy adni tudok, és nem akarok többnek látszani, mint ami vagyok. Szereted a csendet, amit esténként feléd nyújtok, ahogy szenvedélyt is, amivel török-zúzok, ha kell. Neked fontos, hogy szavaimnak ereje van, hogy dicsérek és kritizálok, ha kell, és nem akarok beállni egy olyan sorba, ahol már senki nem látszik, mert beolvadt az évek során.
Neked elhiszem, hogy a világ, amely gyakran komor és közönyös, még meg tudja mutatni, hogy vannak félelem nélküli percek, gondtalan órák, és vannak olyan helyek, amelyeken a mi lábunk hagy örök nyomot. Ülök némán, és nézem a kezed. Azt a kezet, amely felém nyúl, simogat, és nem ígér, de ad.
Soha ilyen nyugalom nem áradt még bennem, pedig zúgtak már el szívemben vad folyók. Most nem várok nagy hajókra, az öbölben csendes kis csónak vár. Létezel, vagy, élsz, és számomra ez most elég. Nem kell biztosíték, ezer üres szólam. Kikötöm nálad, és hagyom, hogy testem elringassa az ismeretlent, amellyel te kopogtál be hozzám.
Kép forrása: Pinterest
