De szeretjük azt vallani, hogy régen minden tökéletes volt. Álmodozva gondolunk vissza a meleg szobából a kinti nagy telekre, a zsíros kenyérre, és még mindig túl sokan mondják ki a hamis tényt, hogy szerették egymást szegénységben és bajban is. Valóban?
Milyen szép is abban hinni, hogy a régi világ tisztább és kellemesebb volt. Különösen azért hiszik ezt sokan, mert felejtenek, mert az emlékezet jótékonyan elfedi a nemkívánt érzéseket, és a fiatalság múlékonysága sajnálatot kelt bennük.
Tényleg minden annyira jó volt, amikor fiatalok voltunk? Nem fájt a szívünk, keveset semmit a világról, és ez a vacak álromantika elhiteti velünk, hogy akkor mindenki becsületes és tiszta volt?
Akkor is volt bőven részünk megaláztatásban, rideg szeretetlenségben, fennhéjázó elutasításban, akkor is láttuk, kinek megy jobban, mert hazudik, csal és ügyesebben helyezkedik. Ismertük a talpnyalókat, a mutyizókat, kit és mikor kell megkenni, hogy előbbre juthassunk.
A szegénység nem boldogság, mert lavórban fürödni, kinti pottyantósba járni télen nem a legjobb emlékek egyike. Ha nem volt mit enni, vagy épp kevés jutott, de a szomszéd dúskált a jóban, vagy nyaralni járt, nekünk meg háromévente jutott a Balaton, akkor az maga volt a boldogság?
Az iskolában gyakran vertek és még gyakrabban megaláztak bennünket. Megszégyenítettek, ha szólni mertünk, és a legtöbb esetben gyerekként csend volt a nevünk. Eszébe se jutott senkinek, hogy bennünket emberszámba vegyen, nemhogy beavasson a mindennapi élet nehézségeibe. Az edzéseken, a tanórákon legtöbbször meg se szólalhattunk, és ezt hívták tiszteletnek. Ne keverjük össze a mai másik véglettel.
Hogy lett volna jobb, hiszen a fiúkat besorozták, és ne mondja senki, hogy azon túl, hogy „vicces” emlékek maradtak fent, hányukat döngölték földbe, törték meg, és nem neveltek belőlük embert azáltal, hogy mocskos dolgokat végeztettek velük, nem beszélve a gúnyról és arról, hogy elvettek az életükből két évet.
Hogy több lett volna a tisztelet és a szeretet? Több volt a gyilkosság, mint ma, az emberek fulladoztak a cigarettafüstben, nem ügyeltek a biztonságra, és gond nélkül füstöltek terhesen vagy gyerekekkel egy szobában, mondván, kibírják. Vagy inkább eszükbe se jutott, hogy káros. Ha annyira jó lett volna, nem lett volna annyi öngyilkos vagy alkoholista hazánkban.
A bűnesetekhez visszatérve jusson csak ezünkbe, hogy a tiszazugi „békés” , falusi asszonyok mérgezték a férjeiket, a férfiak ütütték-verték a feleségüket, mert a magyar mondás szerint a pénz számolva, asszony verve jó, és akkor tettek rajtuk erőszakot, amikor csak akartak, a társadalom rájuk se hederített.
Azokban a „csodás” időkben is raboltak el gyerekeket, bántalmazták őket, sorozatgyilkosok tevékenykedtek (a cinkotai bádogos, aki hét embert ölt meg, Jancsó Ladányi Piroska, aki fiatal lányokat, Kovács Péter, a martfűi rém, Pipás Pista és sorolhatnánk).
Az élet nem mese, amelyben a boldogan éltek épp a házasság kezdetéig tart, hiszen egy mese sem folytatódik a hétköznapok keserveivel. Nem látjuk Hófehérkét megcsalva, Hamupipőket megverve, pedig az amnéziás királyfi másnap fel se ismerte.
Hamis romantikában ringatjuk magunkat úgy, hogy nem a kútra járunk vízért, hogy nem a hideg patakban kell mosdanunk, hogy a mosás és gőz nem teszi tönkre a kezünk és a tüdőnk. Úgy álmodozunk ilyesmiről, hogy kényelemben, melegben várjuk a sorozatok következő részét, és a fenyőfánkon nem alma és dió lóg, pedig lóghatna akár.
Minden más volt? Igen, de ha nem lett volna fejlődés, akkor most nem ócsárolnánk a fotelból másokat, ha az akkori fiatalok, akik most öregek „meg lettek volna nevelve”, nem kívánnák akárki halálát azonnal, aki ellentmond nekik. Nem az lenne a fő tevékenysége a mai idősebb generáció egy részének, hogy szidjon másokat, vagy irigykedjen és gyalázkodjon.
Ha minden olyan jól működött volna, akkor a korosabb generáció nem szitkozódna, nem átkozna el senkit, aki ma él, vagy netán jobban él, mint ő. Nézzük csak meg a kommentek jó részét! Nem tizenévesek fröcsögnek a Facen, hiszen fent sincsenek, hanem épp azok, akik annyira hiányolják a régmúltat, amikor őket is bántották, amikor rájuk is szemetet szórtak.
Lehet, hogy valamikor, majd 30-40 évvel később ez a kor is gyönyörű lesz egyesek emlékezetében? Nosztalgiával emlegetik majd ezeket az időket? Meglehet.
Addig is éljünk és boldoguljunk abban, amiben vagyunk. A múlt mögöttünk van, vissza nem tér, ahogy a jövőt se kapjuk holnap ajándékba.
Kép forrása: Pinterest
