Ezen a héten, szombaton lesznek országosan a központi felvételik. Felvételit írni és abban jól szerepelni esélyt jelent bekerülni egy különlegesnek tartott gimnáziumba, legyen az hat- vagy nyolcosztályos, majd remélni lehet, hogy onnan egyenes út vezet az egyetemekig és a boldog életig. Ez egyszerűen nem igaz ilyen formában. Kezdjük a legelején!
A felvételik úgy vannak összeállítva, hogy nagyrészt eltérjenek attól a tananyagtól, amelyet egy rendes általános iskolában tanítanak. Mivel ez válogató, arra hivatkoznak, hogy szükség van extra tudásra. Ennek elsajátítása azonban nem a hagyományos tanítás legfőbb feladata. A mindennapokban, ahol 25-30 fős osztályok is vannak, vajmi kevés idő és lehetőség van a szólások, közmondások olyan szintű magyarázatára és alkalmazására, amit a felvételik elvárnak, nem beszélve a ritkán használtakról, így ember legyen a talpán, aki ebben otthon van. A mai gyerekek keveset olvasnak, pontosabban kevesebb olyasmit, amiből a szókincsük táplálkozik. Az órákon elvétve van idő szójátékokkal, keresztrejtvényekkel, versírással foglalkozni, még a fogalmazás is nehézkes, nem beszélve a kakukktojásokról és egyebekről. Természetesen a tankönyvekben szerepelnek itt-ott, de az elenyésző mennyiség. Egy negyedikes-hatodikos-nyolcadikos gyereknek oly mértékben kell járatosnak lennie a világ dolgaiban, hogy az túlzás, hisz nem része az életének, érdeklődési körének. Persze, hogy pánik fogja el, ha meglátja a többoldalas felvételit, amelyre egy órát kap.
Megemlíthetjük még a matematikát is, amely a logikára, kombinatorikára, versenyfeladatokra épít, és köze nincs ahhoz, amit a gyerek év közben tanul. Ijesztő az idő függvényében arra trenírozni az iskolást, hogy most rajta áll vagy bukik a jövője. Gondoljunk csak bele, hogy minden az aznapi idegállapotán is múlik. Lehet, hogy fáradt, dekoncentrált, de tudja, hogy hatalmas rajta a nyomás, ezért megeshet, hogy még az se megy neki, ami addig simán ment.
Az izgalom különösen nehézzé teszi a megfelelést, miközben nagyon jól kell szerepelnie, mert ezt várják tőle. Szorgalmas, okos, de most legyen ennél még több. Ilyesfajta nyomásnak kitenni a gyereket semmiképp nem egészséges. Nem versenyló, habár egyes iskolák különböző okokból kifolyólag azok nevelésére tették le a voksukat.
Valóban arra van szüksége egy gyereknek, hogy majd, ha bekerül, napi nyolc, kilenc vagy tíz órája legyen, csak üljön a padban, figyeljen, és otthon pedig tanuljon és tanuljon? Nem egy gimnáziumban elvárás az évi 10-20 háziolvasmány. Ez nem túlzás, olvasónaplót is kell belőle készíteni, ha szünet van, ha nincs. Mire való ez a töméntelen munka és elvárás? Valóban akkor lesz a gyerekünk boldog és sikeres felnőtt, ha végtelenségig terheljük? Vajon miért az a dolga, hogy a gyerekkorát, kamaszkorát azzal töltse, hogy a padban ül, majd projektmunkákat csinál, verseket magol be, és biflázza a képleteket, írja a házidolgozatokat, miközben levegőt se vesz? Miért csodálkozunk, ha boldogtalan a felnőtt társadalom? Tényleg jó a maximális kiégés felé terelni a jövő generációját?
Az iskola nem készít fel az életre, mondjuk ki. A mi iskolarendszerünk semmiképp. Élő lexikonokat akarunk, akiknek tudása kiváltható a Google keresőjében, ugyanis attól még senki nem lett boldog, ha időrendben fel tudta sorolni az Árpád-házi királyokat! Nem tanítanak összefüggéseket, gondolkodást, érvelést, logikát, csak azt, hogy miképpen szajkózzon egy verselemzést. Egyáltalán nem az a cél, hogy szeressen olvasni, merüljön el a költészetben, mondja el, mit vált ki belőle egy vers, inkább csak mondja fel az évszámokat, ahogy a történelem területéről is ez az elvárás.
Mi lenne, ha boldog és elégedett gyerek nevelésére törekedne ez a társadalom? Ehelyett magolnak, dolgozatokat írnak, majd megint magolnak, és idegesek, fáradtak, kedvetlenek, no meg telefonoznak. Hogy a csudában ne tennék, amikor már a barátainkra sincs idejük, de a teló kéznél van, és kicsit felszabadít?!
Felvételizni idegőrlő és pocsék érzés. Nem motiválja ott semmi a legtöbb gyereket, legfeljebb a szülő nyaggatja, hiszen mit tud egy negyedikes, hatodikos a jövőről és a vágyairól? Honnan tudná felmérni, hogy neki mennyire lenne jó egy nehéz és kemény iskola? Nincs ez így jól…
Ma, a 21. század első felében sajnos nem vesszük figyelembe, hogy sokkal fontosabb lenne olyan tudást adni, aminek haszna van. Mert az alany, állítmány és az ahhoz kapcsolódó ágfa, nem beszélve a kovalens kötésekről nem sokakat visz előre. Mennyire, de mennyire értelmesebb lenne empátiát, gyakorlati ismereteket, elfogadást, önismeretet, pénzhasználatot tanítani! Ehelyett jönnek a francia uralkodók, a II. világháború legfontosabb ütközetei és a nyitva- meg zárvatermők témaköre, nem beszélve a petúnia részeiről vagy a számítógép alkatrészeiről. Még jó, hogy a villanykapcsoló elemeiből nem kell vizsgáznia mindenkinek, aki használni akarja…
Kedves Felvételizők, tartsatok ki! Ha muszáj, és nincs más választásotok, legyen szerencsétek, kitartásotok, és ne haljatok bele, ha nem sikerül!
Soha egy villanyszerelő se mutatta be a bizonyítványát, amikor kihívták megjavítani a bojlert, és mégis meg tudta csinálni, mellesleg nem kevés pénzért. Ugyanez vonatkozik az orvosokra, mérnökökre is! Az élet nem egyenlő a diplomával, a mindenkori végzettséggel. Sokkal inkább emberség és akarat diadala kellene, hogy legyen. Ettől azonban az éretlen társadalmak még igen messze vannak.
Közeleg a szombat! Sok sikert és minden jót azoknak, akik nekivágnak!
Kép forrása: Pinterest
