Albert saját ágyában ébredt. Még az éjszaka folyamán úgy döntött, nem marad Lindánál, mert azon túl, hogy volt egy kellemes kalandja vele, nem érdekelte különösebben. Bosszantotta, hogy hagyta elvonni figyelmét a lényegről, hiszen nem azért jött vissza Magyarországra, hogy könnyű nőket szedjen fel. Ingerülten vette a kabátját, és csak annyit mondott a lánynak, hogy mennie kell. Linda álmosan rápillantott és nem tiltakozott. Volt már része jobb szexben is, a férfi mintha ott se lett volna, olyan gépiesen hagyta, hogy a teste helyette cselekedjék. Már az is megfordult a fejében, hogy jobb, ha elhallgatja az egészet, nem dicsekszik el a szerkesztőségben, pedig tudta, hogy erre nehéz lesz rávennie magát. Ha lett volna egy notesza skalpoknak, akkor csak egy pipát rakott volna Albert neve mellé, majd becsukta volna, és nem gondolt volna rá. Valami azonban nem hagyta nyugodni vele kapcsolatban. Nem mesélte el, honnan ismerte Sárát.
A férfi csendesen behúzta maga után az ajtót, és fázósan elsietett az éjszakában. Taxi nem volt sehol, ami miatt bosszankodott, de aztán jobbnak látta nem hívni, hogy ne hagyjon nyomot maga után. Már kigondolta, hogy reggel bemegy a szerkesztőségbe és megkeresi Sárát, majd egy nagyobb összeget ajánl fel neki a hógömbökért és az információkért. Biztos volt benne, hogy nem fogja visszautasítani, hiszen neki nem jelentenek semmit.
A másnap nem úgy alakult Sára számára, ahogy szerette volna. Pokoli fejfájással ébredt, égett a szeme, és minden porcikájára mintha tonna súlyt pakolt volna valaki az éj leple alatt. Megkönnyebbült, amikor a laptopjára nézett, mert kész volt többnapi anyag, és Alida nem moroghatott vele, amiért nem halad. Sarah jól végezte dolgát, jobban, mint ő a valóságban.
Azt is látta, hogy a lehalkított telefonján várja pár üzenet, de előbb kivánszorgott teát főzni, és bevenni valamit fejfájás ellen, különben megbolondult volna. Miután kipillantott az ablakon, nem lett jobb kedve, pedig a tél kezdte megmutatni erejét, és az éjszaka vékony hótakarót küldött a Földre. Szép volt a város a kora reggeli csendben, de nem sokáig, mert ha megindul a forgalom, eltűnik minden, hiszen az autók, buszok, no meg az emberek magukkal viszik a hóból szőtt leplet, és sarat hagynak maguk után, ami cseppet sem vonzó.
Leült az ágy szélére, és hagyta, hogy a forró tea átjárja ereit. Albertre gondolt, aztán Lindára, és kissé összeszorult a szíve. Egyértelműen nem volt szerencséje a férfiakkal, de a fiúkkal se soha. Hiába volt csinos, annyira nem volt az, hogy felfigyeljenek rá, és a kékharisnyákat nem sokan szerették. Így maradt neki az írás és a könyvek. Pillantása a második hógömbre tévedt, és elmosolyodott. Egy másodpercig úgy tűnt neki, mintha felvillant volna rajta egy aprócska fény, de érezte, hogy ez már túlzás. Letette a bögrét, felállt, és az asztalához lépett, miközben a gyengeség majdnem leterítette. Felemelte a hógömböt és újra meg újra megvizsgálta. Sehol egy rés vagy egy gomb nem volt rajta, ám a talpán most vékony vonalakat vett észre. Olyanok voltak, mint a bolti termékek kódjai. Egyik rövidebb, a másik hosszabb és valamivel vastagabb. De az is lehet, hogy szimpla karcolatok voltak, amiket a használat vagy az ide-oda pakolászás okozott. Mindenesetre felkapott egy tollat, és lerajzolta. Egy hosszú, két rövid, egy vastagabb és megint két hosszú, de keskenyebb. Ha ezek számokat is rejthettek, ő biztosan nem tudta volna megmondani, melyeket.
Fejfájása nem csillapodott, így visszaült, hogy elolvassa a telefonján érkezett sorokat. Balázs is kereste, aki a lapnál dolgozott, de nem írt, hanem a szerkesztéssel foglalkozott, és a laptopokkal kapcsolatos műszaki feladatokkal volt megbízva. Ez érdekelte a legjobban, hiszen nem voltak különösebben jóban, hogy írogasson neki. Az állt pár sorban, tudja, mik lehetnek a betűk és a számok megfejtései, ugyanis az apjánál látott hasonlókat. Feléjük így jelölik a pincesoron lévő házakat, pontosabban magukat a borospincéket. De ez lehet véletlen is, mert máshol nem talált efféle számozást, mégis megemlíti, hátha közelebb viszi a lányt a megoldáshoz. Sára szeme kikerekedett. Pincesor… Ki gondolta volna? Ha ez így van, akkor ki kell derítenie, hogy Szilassy Kristóféknak merre volt vagy van borospincéjük vagy tárolójuk vagy bármijük, ami a borhoz kötötte őket. Ehhez azonban szüksége volt a laptopra. Feje egyre jobban lüktetett, a tea se hatott, ezért jobbnak látta ledőlni az ágyra és várni egy keveset. Arra nem számított, hogy menten elalszik és csak két óra múlva ébred fel, akkor is csak arra, hogy valaki vadul nyomja a bejárati ajtó melletti csengőt, ami egy ideje nem is működött. Feltápászkodott, magára terített egy takarót, és kicsoszogott az ajtóhoz.
– Jövök már, nem kell tovább nyomni! – szólt ki haragosan. Haja kócos, szeme karikás, kiáltotta a fali tükör, de most nem törődött vele, az influenza leterítette.
– Ki az? – kérdezte óvatosan, bár sejtette, hogy nem ismerős, mert ő bizonyára felhívta volna előtte.
– Ne haragudj, nem ismerjük egymást, de beszélnünk kell! – hangzott a válasz. A nevére nem volt szükség, tudta, kinek a hangját hallja. Azét, akit legkevésbé sem akart volna látni, és még véletlenül se szeretett volna előtte a legrosszabb formájában mutatkozni. Ekkor viszont eszébe jutott Linda. És máris a kulcs után nyúlt.
– Beszélnünk? Ugyan miről? Nem vagyok jól! – mondta, de nem nyitotta ki az ajtót.
– Elmondom, ha beengedsz, vagy találkozzunk máshol?
– Te nem érted, amit mondok? Beteg vagyok… – Sára hangja ingerült volt.
– Segíthetek valahogyan? Hozzak neked gyógyszert? Hívjam az orvost?
– Nem kell, nagylány vagyok, ezeket el tudom intézni én is. Most azonban nem akarok beszélgetni, ugye nem gond!
– Persze…Megmondanád, mi a baj?
Albert hangjából aggódás csendült ki. Sára kis híján felnevetett. Milyen jól játssza a szerepét! Úgy tesz, mintha aggódna egy ismeretlen lányért, akivel csak baja volt eddig. Nagy színész!
– Influenzás vagyok, vagy valami hasonló! Szóval, jobb, ha nem jössz a közelembe. Bármit is akarsz mondani, mondd most, vagy várnod kell vele.
– Akkor inkább visszajövök később.
– Telefonon nem lehetne, ha ennyire fontos?
– Nem tudom a számod, de amiről beszélni akarok, nem telefontéma.
Sára azon túl, hogy reszketett a gyengeségtől, elnevette magát.
– Tudod hol lakom, de nincs meg a számom? Nagyon vicces. Remélem, ellenállhatatlan módon feleségül akarsz kérni, különben nincs mentséged arra, hogy ilyen tolakodó legyél!
Albert nem felelt. A másik nem látta, amint elmosolyodik.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
