A múlt hétvégén meghalt egy hatéves kislány a Palatinuson. Játszott, ugrándozott, ahogy körülötte sokan, és valószínűleg görcsöt kapott, majd elmerült. Kér órán át küzdöttek az életéért, de nem sikerült megmenteni. A gyerekhalál mindig borzalmas és érthetetlen. Egy szülőnek se szabadna megérnie azt a pillanatot, amikor látja elmenni a gyerekét. Amikor ilyesmivel kerülünk szembe a híradásokban, azonnal elkezdődik az ítélkezés. Ítélkeznek, de minek? Ott volt az anyja, de hogyhogy nem vette észre? Mit csinált, ha nem azzal volt elfoglalva, mit tesz a gyereke? Miért nem követte minden mozdulatát? Ilyeneket mondanak egyesek, de biztos vagyok benne, hogy ők se jobbak, és velük is történt már olyasmi, amire azt mondtuk, istenem, jelen volt az őrangyala a gyerekemnek, csak azért nem lett baja.
Velem is megesett egy nyári délutánon, amikor kétéves múlt a lányom. A harmadikon laktunk. Épp hazaért a férjem, én siettem üdvözölni az előszobában. A nappalinkból egy ajtó nyílt egy pár négyzetméteres teraszra, amely a nagy meleg miatt nyitva volt. Az egész nem tartott tovább egy percnél, de mire visszaléptem a szobába, már nem volt bent a gyerekem. A teraszon pillantottam meg, épp a létrán állt, amit a falnak támasztottunk. Azt se tudtam, hogy fel tud mászni, de amikor megláttam, fel se ordíthattam, nehogy megijedjen. Ha ez történt volna, akár le is zuhanhatott volna meglepetésében, mert magasabban állt, mint a terasz korlátja. Nem kell ecsetelnem, hogy milyen óvatosan, mégis gyorsan futottam ki, és kaptam le onnan. Ha akkor többet beszélgetek a férjemmel, ha nem veszem észre azonnal, hogy kint van, tragédia is lehetett volna belőle. És akkor én lettem volna a rossz, felelőtlen anya, aki nem figyel.
Istenem, hány meg hány esetben fordul elő, hogy olyasmit tesz a gyerekünk, amit nem feltételezünk róla? Milliószor hagyjuk magára csak egy pillanatra, amely végzetes lehetne, de nem azért, hogy veszélybe sodorjuk. Vigyázunk rá, szeretjük, de sajnos akkor is megtörténhet a baj, ha mellette vagyunk. Bármikor. Hiába mondjuk, hogy én biztos jobban tudtam volna, hogyan kell rá vigyázni, én le se vettem volna róla a tekintetem, a szívünk mélyén tudjuk, hogy gyakran vagyunk fáradtak, elbambulunk, nyomkodjuk a telefonunk, és a gyerekünk olyan dolgot tesz, amit álmunkban se feltételeztünk róla.
Tényleg az vesse erre az édesanyára az első követ, aki nem élt meg hasonlót, vagy aki nem tévedett soha. Az átkozódjon és kiabáljon, aki nem hibázott életében, mert tökéletes. Otthonról károgni a legkönnyebb. Eljátszani, hogy hibátlanok vagyunk csak a neten lehet. Ott mindenki csodálatos szülő, minden pillanatban azt teszi és mondja, amit kell, csak a boltokban, az utcán, az autóban látunk olyanokat, akik nem teljesen azok, ahogy az iskolákban és az óvodákban is.
Meghalt egy kislány, és ennél fájdalmasabb aligha létezik. Felejtsük már el, hogy nekünk jogunk van véleményt alkotni másokról, elítélni egyeseket, mert nem úgy cselekedtek, ahogy szerintünk kellett volna.
Sajnos a baj akkor is megtörténhet, ha a gyerekeink mellett állunk, akkor is, ha búra alatt tartjuk őket. Inkább adjunk hálát az égnek, hogy velünk nem esett meg hasonló, hogy figyelmetlenségünkből nem lett tragédia.
Az élet egyszeri és kiszámíthatatlan. Semmi szükség arra, hogy minősítsünk mindenkit. Egyszerűen fogadjuk el, hogy mások máshogyan döntenek, másmilyen szülők, de ha szeretik a gyerekeiket, akkor rendben lesz minden, ha úgy akarja a Sors, a Végzet, Isten vagy Akárki.
Kép forrása: Pinterest
