A női nemi szervek megcsonkítása még manapság se ritka. Leggyakrabban Afrikában fordul elő, de Európában is jelen van, főleg azok között az emberek között, akik olyan kultúrában nőttek fel, ahol természetes volt számukra. A női nemi szervek megcsonkítása az egyik legnagyobb emberjogi vétség, hiszen örök fájdalomra és kínra ítélik ezáltal nőket. A legtöbb országban, ahol még előfordul, általában csecsemőkorban teszik meg, vagy a lányok tizenötéves kora előtt, amikor még nincs lehetőségük tiltakozni, vagy képtelenek rá. Világszerte 200 millió nőt érint ez a szörnyűség.
Ez egy olyan eljárás, amely során egészségügyi indok nélkül részlegesen vagy teljesen eltávolítják a külső női nemi szerveket, vagy egyéb sérülést okoznak ezeken. A beavatkozást általában szakszerűtlen körülmények között, altatás és érzéstelenítés nélkül végzik, sokszor egy sima pengével. Hatalmas vérzéssel járhat, nem beszélve a fertőzésveszélyről. Nemcsak fizikai, hanem pszichológiai következményekről is beszélhetünk:
– súlyos fájdalom, belső vérzés
– fertőzések és meddőség
– vizeletvisszatartási problémák
– pszichológiai problémák
– fájdalmas közösülés
. komplikációk a terhesség alatt és szüléskor
A női nemi szerv megcsonkításának szükségességét változatos okokkal magyarázzák. Egy szomáliai felmérésben a megkérdezettek 72 százaléka a vallást hozta fel, és a gyakorlat főként – de egyáltalán nem kizárólag – a muszlimok között elterjedt, pedig a Koránban nem esik szó róla. Ugyanakkor a művelet inkább a női szexualitás ellenőrzésének a jelképe. Mivel a beavatkozás után a szex fájdalmas, nem kívánt, így ezzel „biztosítják” a nő tisztaságát, illetve házasság után a hűségét. Egyes társadalmakban a csonkítás hagyomány, a felnőtté válás rítusa, annak a bizonyítéka, hogy a leány eladó sorba került. Ezért aztán azok a nők, akik nem estek át a beavatkozáson, tisztátalanoknak, egészségtelennek számítanak, akikkel nem állnak szóba a férfiak.
Az Európai Unióban bűncselekménynek számít, de 600 ezer nő áldozatul esett már így is. Főleg a bevándorlók családok között zajlik a rituálé. Ez is pontosan olyan értelmetlen és szükségszerűséget mellőző szokás, mint egykoron a lótuszláb „megformálása”, amely pokoli fájdalmat okozott Kínában, nem beszélve arról, hogy egy életre járásképtelenné tette a lányokat.
A női test évezredek óta ki van téve a férfiak szeszélyeinek, akik kényük kedvük szerint szavazhatják meg sok országban az abortuszellenességet, vagy nevezhetik szexuálisan vonzónak az elkötött lábfejet, öltöztethetik a nőket csadorba, hogy ne ébresszenek vágyat más férfiakban. A férfitársadalom mintha mindig is ördögi erőt tulajdonított volna a szexnek, annak, hogy a nők rendelkeznek bájjal és hatalommal a férfiak felett, ők viszont nem tudják kordában tartani az ösztöneiket.
Miféle nézőpont, miféle egyenlőtlenség mondatja ki velük, hogy többet érnek, hogy látványosan gyengébbek, mint a nők, mert érdekes módon egy férfit se kell erényövvel vagy épp péniszzárral ellátni. Egy nő legyen vonzó, csinos, de épp csak annyira, amennyire az adott férfinak megfelel? Járjon miniben, kivágottban, de csak egyvalaki láthassa? Legyen az ágyban szajha, ahogy a mondás tartja, de a konyhában tündér? A társadalom beteges hozzáállása mindig is a nőkön csapódik le, mert ha hibáztatni kellett valakit valamiért, akkor régen is első körben a nőket vették elő. Pl.: Ha nem estek teherbe, ha nem fiút szültek, ha élvezni merték a szexet. Vajon miféle félelem motiválta és motiválja a férfiakat, akik nem akarják engedélyezni az abortuszt, még akkor se, ha erőszakból fogant gyermektől akar megszabadulni az anya? Lehet erre elég magyarázat a vallás? Melyik isten szeretné, ha a nők megszülnék egy mocskos erőszaktevő gyerekét, aki egész életében arra emlékeztetné az anyát, hogyan fogant?
Visszatérve a megcsonkításokhoz, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a felmérések szerint a női körülmetélésnek is nevezett eljárás tekintetében Szomáliában a legsúlyosabb a helyzet. 2020-ban a nők 99,2 százaléka volt érintett, vagyis az országban élő nők és lányok szinte kivétel nélkül mindegyike. 2006-ban ez az arány 98 százalék volt. Maliban sem sokkal jobb a helyzet, 2018-ban a lánygyermekek közel 73 százalékát érintette a beavatkozás.
Vajon az ottani törvényhozóknak nincs feleségük, húguk, nővérük vagy édesanyjuk? Soha nem jutott el hozzájuk, hogy segítségért fohászkodnak? Soha nem hallották meg a fájdalmukat? Mi zajlik az olyan férfiak fejében, akiket nem érint meg ennyi nő szenvedése?
A 21. század első negyedében vagyunk, de mintha a fejlődés hátramenetbe kapcsolt volna e téren (is).
Kép forrása: Pinterest
