A Davka rég nem volt meg, a helyén azóta volt már egy vegyesbolt, egy táncstúdió, de egy ideig kávézóként is üzemelt. Nem kocsmaként, ahogy az öreg mondta, bár nem részletezte. Sára egyszerűen nem értette, hogy miért nem beszélt neki bővebben arról a helyről, és azt sem tudta elfogadni, hogy ennyi év után még titkolózik. Akkor minek mondta, hogy hasonlít a nagyanyjára? Emellett azt se igazán tudta értelmezni, hogy a 112 egy vendéglő száma? Ma meg a segélyhívóé, bár ez mindenképpen csak a véletlen műve.
Úgy sietett, hogy arca kipirult közben és kis híján megfeledkezett az óvatosságról. Pedig megjárta, és tudta, hogy nem lehet felelőtlen, de gondolatban elmerült Bella nagyi kalandos életében, bár alig tudott róla valamit. Úgy képzelte, hogy karcsú és csinos volt, mint egy filmsztár, besütött hajjal, vékony rúzzsal az ajkain. Már ha szabadnapos volt, elvégre cselédként nem volt módja a haját sütögetni. Vajon tényleg szép volt? Tényleg több volt, mint egyszerű szolgáló? Vagy csak az öreg Szilassy látta annak, netán úgy tette magáévá, hogy mindegy volt neki, csak nő legyen? Ennek gondolatára fájdalom nyilallt a szívébe. Huszonnyolc volt, amikor nyoma veszett. Egy nap nem ment haza, pedig a család várta. Így mesélte anyja. A lányát is otthon hagyta, a szomszéd vigyázott a kétévesre, aki sokáig sírt utána.
A főtér, ahol máskor városi ünnepségeket szoktak lebonyolítani, szinte üres volt. A kirakatok fénye se csalogatta túlságosan az embereket, vagy épp odabent voltak az üzletekben és vásároltak, mindenesetre a város kihaltnak látszott. Sára megállt, nagy levegőt vett, és megpróbálta zakatoló szívét lecsillapítani. A ház, amelyen a 112-es szám virított, nem volt más, mint egy új irodaház, amelyet talán tíz-tizenöt éve építettek. Biztosan nem lehet se kocsma, se vendéglő, sőt semmi más. Mérgesen összehúzta magán a kabátját, mintha az segítette volna, hogy ne fázzon, és várt. Vajon hazudott neki az öreg? Félrevezette? Miért tette volna?
A semmiből ekkor hirtelen feltűnt egy férfi, aki határozott léptekkel éppen befelé tartott. Oda, ahová ő is szeretett volna, pedig nem látta értelmét.
– Ne haragudjon, – szólította meg a kopasz, nagydarab embert, akinek homlokán virított a napszemüvege télvíz idején, – ez a 112-es szám?
– Persze, kisasszony! Látja, oda van írva! – mutatott a forgóajtó mellé. Valóban ott virított ezüstös fénnyel, de volt mellette egy B betű is.
– A 112B? Akkor hol van az A? – szaladt fel a szemöldöke a homlokára, mert a két szomszédos házon már más számokat látott.
– Ó, ezt pontosan meg tudom mondani önnek. A nincs – A férfi felnevetett, mintha valami vicceset mondott volna.
– Ez hogy lehet?
– Tiszteletből. Úgy tudom, valaha itt egy kocsma állt, ahol sok embert bújtattak a háború alatt, de végül mind elvitték. Később valaki megvette a helyet, de nem engedte, hogy építsenek a helyére semmit.
Sára nem értette. Itt a B, de nincs A. Ha nem építkezhettek oda, akkor miért van mégis épület jobbról és balról is?
– Szóval az A telket megsemmisítették? Nem fogom fel!
– Jöjjön, megmutatom! Az A telket beépítették, és most a B irodaház mögött található, ugyanis ez volt a feltétele annak, hogy ide felhúzzanak valamit. Maradt egy kis ház, és az most úgy néz ki, mint egy mesebeli kunyhó a törpéknek. Köré meg építkeztek később.
– Sose hallottam olyasmiről, hogy körbeépítenek egy házat, ahelyett, hogy lerombolták volna, mert útban volt.
A férfi megint nevetett.
– Higgye el, én se, de már fel se tűnik. Időnként valaki kitakarítja, megmossa az ablakokat. Ha elengedi a fantáziáját, még azt hiheti, hogy Narnia krónikáiba csöppent. Na, jöjjön bátran, megmutatom. Egyébként miért érdekli a hely ennyire?
– Könyvet írok a városról – hazudta gyorsan Sára, és bele is pirult. Hogy ne kelljen tovább magyarázkodnia, elindult, ahogy a férfi udvariasan jelezte neki, hogy a forgóajtóban maga elé engedi.
Pár másodperccel később a világ egyik legkülönösebb udvarán álltak. Valóban ott volt az épület, körülötte pedig a kék üvegekkel és átjárókkal tűzdelt hatalmas toronyház.
– Ez lenne az! Sajnos, bemenni nem tud, ahhoz kulcs kellene, de nézzen be a kulcslyukon! El is köszönök öntől, jó anyaggyűjtést kívánok! – Azzal elvigyorodott, és elindult az ellenkező irányba a lifthez. Ahogy megnyomta a hívógombot, már vette is elő a telefonját, és izgatottan magyarázott valakinek, de Sára már nem hallott belőle semmit.
– Mi a fene lehet odabent, ami miatt megmaradt a ház? – töprengett hangosan és egészen közel hajolt.
A falakról mállott a vakolat, a téglák töredezettek voltak, de mégis állott, és ebben nem volt semmi logika. Ki hallott már olyasmit, hogy megtartanak valamit, aminek semmi haszna? Biztosan lett volna az az erő vagy pénz, amely eltünteti ezt a romhalmazt, hogy ne csúfítsa el a belsőt teret, morfondírozott a lány.
A rozoga faajtón és magán a házon is csak egyetlen olyan dolog volt, ami nem illett oda: a zár a kilinccsel.Az szemmel láthatóan új volt, és nem passzolt volna bele egyetlen régi kulcs se. Szerkezete sokkal bonyolultabbnak látszott, mint a valamikori záraké. Egy fura viskó, amit szinte el tudna fújni a szél, de az ajtaján különleges zár van… Ugyan mi folyik itt? Sára most már biztos volt benne, hogy odabent órási titok rejtőzik, és ennek a titoknak a végére akart járni.
Nem bírta ki, a kilincsre tette a kezét és lenyomta. Azt várta, hátha valami csoda folytán feltárul az ajtó, de nem történt semmi. Mi is történt volna? Ha mindenkinek szabad bejárása lett volna oda, akkor biztosan nem látják el új szerkezettel. Úgy érezte, közel jár a hógömbök titkához, közel a nagyanyja eltűnéséhez, és minden titokhoz, amely ezekben a napokban beleszövődött az életébe. És ekkor, az ajtó feletti kis ablak közvetlen szomszédságában megpillantott valamit.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
