„Hány éves az ember a mennyben? Mert ha odafönt tényleg a mennyország van, akkor világos, hogy ott mindenki a legjobb formájában mutatkozik. Nem hinném, hogy azok, akik öreg korukban halnak meg, mind fogatlanul és kopaszon járkálnak a felhők között. Ez persze egy csomó további kérdést vet fel. Aki felakasztotta magát, az vajon kékre püffedten, kilógó nyelvvel sétálgat? Ha a háborúban valakinek levitte a lábát egy akna, akkor féllábon csinálja végig az örökkévalóságot? Szerintem választhatsz. Kitöltöd a jelentkezési lapot, amiben megkérdik, hogy csillagos vagy felhős kilátást szeretnél-e, hogy csirkét, halat vagy mannát kérsz-e vacsorára, és hogy hány évesen szeretnél mutatkozni a többiek előtt.”
(Jodi Lynn Picoult)
Az emberiség egyik legősibb kérdése, amely minden korban újra és újra felmerül, hogy létezik-e a Mennyország? A kérdés egyszerre vallási, filozófia és mélyen személyes, hiszen, amikor a halálról beszélünk, nem csupán elméleteket gyártunk, hanem próbálunk szembenézni félelmeinkkel, reményeinkkel és vágyainkkal. Sokan úgy vélik, hogy ha nem hinnének a Menny létezésében, nem volna értelme az életüknek. Gyerekként úgy képzeljük el, hogy csodás angyalok várnak bennünket odafent, akik mindig fehér ruhában vannak, énekelnek és mosolyognak.
A nagy vallások mind elismerik a létezését, de ebben benne van az emberiség kollektív félelme attól, mi van, ha egyszer a Föld majd nélkülünk forog, és lám, láthatjuk, egészen jól működik minden akkor is, ha valaki elhagyja ezt a világot.
A kereszténység szerint a fény és a béke birodalma, ahol megnyugvásra lel a lélek. Nincs fájdalom és szenvedés, nincs test sem, csak maga a megfoghatatlanság.
A buddhizmus Nirvánája nem egy konkrét hely a felhőkön túl, ők úgy hiszik, hogy egy állapotról van szó, amelyben megszabadulnak a szenvedéstől.
Az iszlám vallás szerint a hívőket a Menny bőséggel és gyönyörökkel várja. A részletek bár eltérnek egymástól, egyben biztosan megegyeznek: az emberek hinni akarnak valamiben, ami tartós, ami maradandó és ami miatt érdemes jónak lenni. Mindezt persze az is jelentősen befolyásolja, hogy az emberi tudat nem tudja értelmezni a nemlét fogalmát. Kell neki valamiféle kapaszkodó, amely segíti az evilági boldogulásban.
A halál gondolata egyszerűen elviselhetetlen, mert azt nem lehet feldolgozni, hogy egyszer mindennek vége szakad. Vígaszt nyújt a Mennyország tudata azzal, hogy nem hullunk a semmibe, hogy megérte küzdeni, hogy van egy mostaninál jobb valóság. A pszichológia azt mondja, hogy a hit segít abban, hogy fel tudjuk dolgozni szeretteink elvesztését, hiszen, ha létezik a Paradicsom, akkor azt mondhatjuk, majd ott találkozunk, ott viszontlátjuk őket.
A tudomány szempontjából a kérdés már összetettebb és több problémát vet fel. Ha meghal az agy, akkor megszűnik a tudat is, így az emberek bár látnak alagutat, fényt, békességet, magyarázhatja mindezt oxigénhiány vagy az idegrendszer utolsó védekező reakciója. Így sokan úgy vélik, hogy a Menny nem több, mint kollektív képzelet, amelyet a remény tart fent.
De vajon tényleg ennyi volna? Ha a Mennyország nem is létezik a felhők felett, térben és időben, de létezhet-e egy másik síkon? Meglehet netán, hogy bennünk van? Nem a halállal kezdődik, hanem azzal a megnyugvással, amit az emberi létezés legmélyebb dimenzióiban tapasztalhatunk?
Hogy létezik-e, arra sosem fogunk jó választ kapni. A hívőnek bizonyára igen, és nem is ítélhetjük el emiatt, a hitetlennek meg nem, de az ő döntése is lehet elfogadható, hiszen bizonyíték sem erre, sem arra nincs. A válasz talán nem is fontos, inkább az útra kellene koncentrálnunk, amelyen haladunk, és úgy kellene élnünk, hogy minél több szeretetet és megértést mutassunk mások felé. Ha van Menny, akkor oda csak ily módon juthatunk be. Ha pedig nincs, akkor ez a legjobb módja annak, hogy kihozzunk mindent az emberi létből, amit csak képesek vagyunk.
