Barsi Judit Éva 1978-ban született Los Angelesben magyar bevándorló szülők gyerekeként. Édesapja 1956-ban hagyta el az országot, édesanyja, Mária valamivel később követte. Mindketten jobb életre vágytak, és amikor megszületett a kislányuk, úgy tűnt, a remény nem is olyan távoli, mint addig hitték.
Judit aranyos, eleven kislány volt, egy korcsolyapályán fedezték fel, és rövid időn belül reklámok, sorozatok kedvencévé vált. Több, mint hetven reklámfilmben szerepelt, majd jöttek a nagyobb filmek, és igazi gyereksztárrá avanzsálódott. Idővel azonban a gyermeki ártatlanság, tehetség mintaképe, és sajnos a rendszeres bántalmazás áldozata lett.
A kislány családja félelemben élt. Édesapja kezdetben még támogatta lányát, később egyre kevésbé tudta elviselni a sikereit. Egyre nőtt benne a düh és a féltékenység. A szomszédok, barátok gyakran hallottak kiabálást, fenyegetéseket a házukból kiszivárogni, és az anya is sokat panaszkodott a férjére, de elválni nem mert. József nem egyszer mondta ki a legszörnyűbb fenyegetést, amit be is váltott: ha elhagyja őt, mindkettőjüket megöli. Mária, amikor összeszedte bátorságát, mégis feljelentette, és kislányukat pszichológushoz vitte, aki észlelte rajta a szorongást, majd értesítette a gyermekvédelemi hatóságot. Azok különösebben nem foglalkoztak velük, főleg azután, hogy az anya közölte, el fog költözni. Ezzel ők lezártnak tekintették az ügyet, ez tragikus hibának bizonyult.
1988 júliusában megtörtént a legszörnyűbb, ami egy családban történhet. Judit akkortájt egy stúdióban dolgozott, ahol mindenki szerette, és vidámsága okán senki sem sejtette, mi zajlik náluk odahaza. Az apa 25-e és 27-e között végül lelőtte a feleségét és Juditot, majd benzinnel felgyújtotta a testeket és a házat. Ezután a garázsban öngyilkos lett.
Judit ekkor csupán tízéves volt. A filmvilág megrendült. A kislány, aki a képernyőn a boldogság hangja volt, a valóságban rémálomban élt. A rajongó úgy érezték, hangja odafentről szól ezután hozzájuk.
A tragédia után az amerikai gyermekvédelmi rendszer belső vizsgálatot indított. Megállapították, hogy a hatóság hibázott, és ez két ember életébe került. A vizsgálatot túl korán zárták le, és nem reagáltak megfelelően a veszély jeleire. Azóta ezt az esetet tankönyvi példaként tanítják.
Judit története még ennyi idő távlatából is fájdalmasan aktuális. Mária és Judit nem azért haltak meg, mert nem próbáltak menekülni, vagy mert nem kértek segítséget. Azért jutott nekik csak ennyi a világból, mert a rendszer, a társadalom és talán a környezetük sem hitt nekik eléggé. Szomorúan ismerős ez ma is.
A bántalmazás soha nem csak „családi ügy”. És soha nem múlik el magától. Minden egyes bejelentés, furcsa mondat, gyermeki félelem lehet komoly jelzés, ha valaki odafigyel.
Judit és édesanyja ma is egymás mellett nyugszanak Los Angelesben, a Forest Lawn temetőben. Ezzel a tragikus eseménnyel kapcsolatban minden héten, hónapban felmerül a kérdés: hány gyerek él ma félelemben, miközben a külvilág csak mosolyát látja. Hányan szenvednek el naponta szóbeli és fizikai bántalmazást anélkül, hogy valaki észrevenné, mert hát a bántalmazó „olyan jó ember, mindig kedves másokkal” és sose gondolnánk, hogy maga a Gonosz!
Egy kislány, aki sose nőhetett fel…Ahogy mások sem, akiket bosszúból, féltékenységből vagy pusztán gonoszságból megölnek azok, akiknek az lenne a feladata, hogy mindentől megóvják. Ha becsukjuk a szemünket, és elfordítjuk a fejünket, nem lesz változás. Nők, gyerekek százai halnak meg szerte a világban mások keze által, ezért nem mehetünk el egyetlen egy pofon, ordítás vagy megszégyenítés mellett szó nélkül.
