A történet nem kitalált, és alig néhány éve esett meg. Az egyik ismerősöm, nevezzük az egyszerűség kedvéért Robinak, úgy döntött, hogy átruccan Pozsonyba, mert szép, kellemes és gyönyörűen fel van újítva, és tud egy helyet, ahol isteni a kávé. Persze vitte a feleségét és az anyósát is, aki közelített a nyolcvanhoz, de azért ő is vágyott egy jó kávéra a szomszédban.
A mama két dolgot utált igazán: az autókat és a gyorsaságot. Ezért úgy döntöttek, nem sietnek, ahol csak lehet, kerülik az autópályát, elvégre ráérnek. Természtesen nem ment minden zökkenőmentesen, mert hazafelé, a jóféle kávé után egyszerűen eltévedtek egy kis faluban, ahol még megálltak vacsorázni, megnéztek egy kétszázéves hidat és végül rájuk sötétedett. Tudni kell mindezek mellett, hogy Robi, aki maga is hatvan felé közeledett, mindig büszke volt arra, hogy GPS nélkül is elboldogul, most azonban nem sikerült neki. Bekapcsolta.
A bájos női hang pedig egyre csak mondta a magáét: az első lehetőségnél forduljon jobbra, két kilométer után balra, majd megint jobbra, miközben a sofőrnek esze ágában sem volt követni. Így az újratervezés kedves felszólítása igen gyakran elhangzott. A női hang türelmesen, ismételve magát csak mondta, mondta, miközben a mama hallgatta. Egy ideig ciccegett, aztán idegesen fészkelődni kezdett, mert nem értette, hogy a veje mi a fenéért nem teszi, amit kell. Azt tapasztalta, hogy a női hang végtelenül elfogadó, nem küldi el melegebb éghajlatra, és ez nagyon tetszett neki. Tudta, hogy nem szólhat bele a dolgokba, mert annak sose lesz jó vége, de a sokadik újratervezés után nem bírta magában tartani mondandóját.
– Te, Robi – kezdte, mire az említettnek azonnal elkezdett felfelé kúszni a vérnyomása, – azt értem, hogy nem hallgatsz szegény hölgyre, mert makacs vagy. Azt is elfogadom, hogy itt kóválygunk, mint gólyafos a levegőben, de arra azért lehetnél tekintettel, hogy ez a nő egész este veled foglalkozik. Nem megy haza a családjához, hanem téged próbál jó útra terelni, persze hiába.
Robi ekkor felröhögött.
– Nevethetsz nyugodtan, de azért gondolhatnál rá is, amikor ennyire kedves – folytatta a mama.
A veje a világ legnyugodtabb hangján csak ennyit kérdezett:
– A mama szerint rosszul bánok vele?
– Mi az hogy! – kiáltott fel az asszony. – Egész éjjel nem lesz otthon, és te meg itt szentségelsz.
Robi kínjában újra hangosan felnevetett.
– Jaj, drága! Te azt gondolod, hogy egy valódi ember irányít bennünket?
– Miért, nem? – kapta fel a vizet a mama.
– Ez egy gép, ami be van programozva, anyuka! – szólt közbe a lánya idegesen.
– Na, ne mondd már nekem, ezt nem hiszem el! – hangzott a válasz.
– Azta a rohadt mindenségit! – ordított fel Robi egy kátyúba hajtva, mire a mama megcsóválta a fejét.
– Újratervezés! – szólalt meg a GPS, mire mindannyian nevetni kezdtek, bár a mama nem volt teljesen őszinte, mert nem akarta elhinni, hogy a kellemes hang gazdája nem egész este egy szobában ülve az ő útjukat felügyeli.
– Szegény! – suttogta részvéttel, és kibámult az ablakon, amelyen át már nem látott semmit a sötétben.
